Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.
Termékek Menü

Minden, amit a tulipánokról tudni érdemes!

A szinte megszámlálhatatlan fajtával rendelkező tulipánokat szinte a világ minden pontján ismerik. A művészek ihletője, a kertek éke, az óvodások előszeretettel megjelenített virága, melyhez számos történet és legenda kapcsolódik. Ha Ön is szeretné elültetni a kertjében ezt a különleges virágot, készüljön fel, ugyanis több száz különböző típus és szín közül válogathat.

Honnan származik a tulipán?

A tulipánok története a régmúltba nyúlik vissza, ugyanis már időszámításunk után 1000 környékén is tesznek róla említést az írásos feljegyzésekben. Olyannyira népszerűvé váltak ezek a virágok, hogy törökök például I. Szulejmán ideje alatt külön figyelmet fordítottak arra, hogy különböző fajtákat fejlesszenek ki. Hódításaik nyomán pedig lassan Európában is elterjedt, így kezdte el díszíteni a bécsi udvarokat és a flamand kerteket is.

Ma már a világ számos pontján ismerik és szeretik a különböző fajtákat, így Európán kívül Közép – Ázsiában, Észak – Afrikában és a keleti világban is megtalálhatóak. Hazánkban az 1500-as években jelent meg először, azóta pedig a kertek, utcafrontok, parkok és terek elengedhetetlen éke a tavaszi időszakokban.

Önnek is lehetnek ilyen szép tulipánjai

Önnek is lehetnek ilyen szép tulipánjai

A tulipán fajtái

A tulipán a hagymás virágok egyik leginkább fajtagazdag növénye, hiszen nem csak színválasztéka, de az elérhető formái is végtelen számúak, így akkor is változatos és elképesztően szép ágyást álmodhat meg a kertjébe, ha kizárólag csak tulipánokat ültet. Ezeknek a virágoknak a másik nagy előnye, hogy nem csak színben és méretben, de virágzási időben is eltérnek az egyes fajták. Ezért az körültekintően válogatja össze a típusokat, tulipán ágyásban heteken keresztül folyamatosan nyílhatnak az újabbnál újabb és szebbnél szebb virágok.

Kínálatomban is megtalálhatja a tulipánok legkülönfélébb fajtáit, melyek közül nehéz kiválasztani a kedvenceket.

Mutatom kertészetem legnépszerűbb virágait!

Liliomvirágú tulipánok kecses, elegáns formájúak és hosszan nyílnak. Ha szeretne más fajta virágot is a közelébe ültetni, a nefelejcs remek választás lehet!

A Fosteriana vagy más néven Császárvirág a középmagas tulipánok táborát erősíti, amely nagyon korán virágba borul. Virágai rendkívül nagyok, színei pedig ragyogóak.

Ha szeretne valami különlegeset ültetni a kertjébe, akkor a Teltvirágú tulipán remek választás lehet, ugyanis vastag bimbóiból bazsarózsa-szerű virág fejlődik.

Az összes tulipán közül a legnagyobb a Papagájvirágú tulipán, amely mutatós, csipkés-fodros virágú, színpompás virágával minden virágoskert ékköve lehet. Ez a típus csaknem százhúsz fajt foglal magába, így választhat akár fehér, arany, narancs vagy zöld színű egyedeket is.

Meseszép rózsaszín tulipánok

Meseszép rózsaszín tulipánok

A Rojtos szirmú tulipánok minden virágágyásban szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. A legszebben akkor érvényesülnek, ha a kert különböző pontjain csoportokba ülteti el a különböző színvariációkat.

Amennyiben pedig valami egészen elképesztő variációt ültetne a kertjébe, akkor a Viridiflora lesz az ideális választás. Ennek a tulipán fajtának a virágai ugyanis zöld csíkokkal díszítettek. Ezek a gyönyörű tulipánok nagyon hosszú és késői virágzásúak, valamint hosszú élettartalmukat vázában is megőrzik.

Ha szeretné megtekinteti online kertészeti webáruházam teljes választékát, ide kattintva megteheti.

Tulipánhagymát bárhol kaphat. De nem mindegy, milyet!

Ha Önt is magával ragadták ezek a csodálatos tulipán fajták, akkor vágjon bele az ültetésbe! Kezdő kertbarátoknak és régi motorosoknak egyaránt ajánlott ezeknek a csodálatos tavaszi virágoknak az ültetése. Ugyanis nincs szebb látvány annál, mikor egy hosszú és zord tél után elolvad a hó és a növények kidugják a fejüket a földből. Ha úgy döntött, hogy belevág az ültetésbe, akkor az ősz a legalkalmasabb időszak erre. Szóval érdemes még a fagyok előtt beszereznie a megfelelő virághagymákat. Ma már a kertészetek mellett a nagyobb áruházakban, sőt, még sok kisboltban is kaphatóak csomagolt virághagymák.

Ebben a cikkemben leírtam, miért nem érdemes tavasszal elültetni a tulipán hagymákat.

Tulipánokkal tarkított virágtenger

Tulipánokkal tarkított virágtenger

Az utóbbiak azonban nem feltétlenül váltják majd be a hozzá fűzött reményeket. Ha nem szeretne mellé nyúlni, érdemes még a csomagoláson keresztül óvatosan megtapogatni a hagymákat. Ha úgy érzi, hogy puhák, akkor tegye vissza, mert azok már nem fognak kikelni. Emellett az is megtörténhet, hogy a csomagoláson jelzett mennyiségnél kevesebb hagyma kerül egy véletlen folytán a tasakokba, ezért nem hátrány, ha átszámolja a gumókat. A legjobb amit tehet, ha megbízható helyről, kertészetből vásárol. Így nem kell amiatt aggódnia, hogy a sérült gumókból alulfejlett, betegségekre fogékony virág fejlődik ki vagy ki sem bújnak a földből.

Mire kell odafigyelni a tulipán ültetésnél?

Ha már a kezében tartja a tulipánhagymákat és készen áll az ültetésre, akkor először is meg kell találnia a megfelelő helyet az ágyás kialakításához. Mivel nagyon magas esztétikai értéke van a tulipánoknak, fontos jól látható helyre ültetni őket, hogy virágzási időszakban minden nap gyönyörködhessen a munkájában. Ültetheti a hagymákat az előkertbe, a bejárat mellé, egy ablakból látható ágyásba vagy az utcafrontra is. Ahogy a helyszín, úgy az elrendezés is kizárólag az Ön elképzelésein és kreativitásán múlik.

Ha szeretne látni egy példát arra, hogyan lehet fa vagy szőlő alá ültetni a tulipánokat, az alábbi videóban megmutatom Önnek.

Ha mindez megvan, akkor először is egy ásó segítségével fel kell lazítania a talajt és el kell belőle távolítani a gyomokat. Így már minden adott ahhoz, hogy a földbe helyezhesse a virághagymákat egészen tíz – tizenöt centiméret mélyen. Figyeljen oda, hogy nehogy némelyik fejjel lefelé kerüljön a földbe, mindig csúccsal felfelé tartsa a kezében a gumókat az ültetés előtt! Amennyiben szeretne másfajta növényt is ültetni a közelbe, érdemes megjelölni a már beültetett területet, így nem fordulhat elő, hogy véletlen kiás egy sort vagy kárt tesz a hagymákban. Innentől kezdve pedig az egyetlen feladata a türelmes várakozás, ugyanis egészen tavaszig kell várnia ahhoz, hogy láthassa, hogy mutat a megálmodott tulipán ágyása!

Amennyiben úgy gondolja, nem megfelelő a talaj minősége a kertjében, érdemes minőségi, tápanyagdús virágföldet használnia, melyet ide kattintva meg is talál a kertészetem kínálatában.

Az eljárás nagyon hasonló abban az esetben is, ha lakásban él, ugyanis így sem kell lemondania a csoda szép tulipánokról. Egy balkonládába ültetve tavasszal az Ön erkélyét is virágba boríthatják ezek a hagymások. Ha van egy nagyobb méretű virágládája, helyezzen az aljára kavicsokat, fedje be homokréteggel, majd szórja tele virágfölddel, melyekbe majd a hagymákat ültetheti. Így máris biztosította az ideális talajt a balkonon a tulipánok számára. Amikor végzett az ültetéssel, tegye a ládát hűvös, árnyékos helyre, ahol egészen a tavasz beköszöntéig nagyon óvatosan és szükséges öntöznie. Figyeljen oda, hogy pangó víz semmiképpen ne maradjon az elültetett gumók körül, ugyanis így nagyon könnyen bepenészednek vagy rothadnak. Mikor kibújnak az első hajtások, rögtön átviheti a ládát naposabb helyre, majd amikor virágba borult az egész balkon, újra visszateheti a hűvösebb sarokba. Így ugyanis késleltethető a virágok elnyílása.

Pompázatos tulipánmező

Pompázatos tulipánmező

Legyen ezentúl minden évben tele a kertje vagy az erkélye tulipánokkal!

Függetlenül arról, hogy cserépbe vagy kertbe ültette a tulipánhagymákat, ha elvirágoznak ezek a szépségek, újabb feladatok várnak Önre. Gondoskodnia kell ugyanis a virághagymák felszedéséről. Ha ezt elmulasztja és a gumók egész évben a földben maradnak, akkor minden esztendőben kikelnek majd ugyan, de sokkal kisebb termetűek lesznek, végül pedig jó eséllyel teljesen eltűnnek majd a birtokról. Viszont ha felszedi a hagymákat miután lehullottak a szirmok és a növény levelei is elkezdtek elszáradni, akkor jövőre is gyönyörködhet a tulipánokban.

Nézze meg videón, hogy kell felszedni a tulipánhagymákat

Mivel ebben az időszakban már a gumók már regenerálódtak és visszahúzódtak, óvatos mozdulatokkal felszedhetők. Mikor kikerültek a földből, félárnyékos helyen érdemes megvárni míg megszikkad. Innentől kezdve pedig egy gombaölő szerrel végzett kezelés után csak biztonságos helyre helyezve hagyni kell őket „nyári álmot aludni”.

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!

Ha más kertészeti témában is szívesen olvasna, további bejegyzéseimet itt találja!

Tartalomhoz tartozó címkék: tulipán