Blog
Megyeri Szabocs kertészeti blogja, melynek küldetése, hogy világosan lássuk: zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is.
Szeretném a kertészkedést közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek...

Zöldmetszés
A gyümölcsfák zöldmetszésének ideje május-július. Azok, akik ebben az időszakban rendelnek kertészetemből, előfordul, hogy „riadtan” teszik fel a kérdést:”Mi történt a fával?” Az ő és azon kertbarátok megnyugtatására, akik már hallottak esetleg róla, de bizonytalanok, hogy miért is van erre a beavatkozásra szükség - a kertjükben elültetett fáink esetében is -, szeretném összefoglalni röviden a lényegét.

A bazsarózsák csodás világa
A bazsarózsák a kertek méltán kedvelt, tavasz végén, nyár elején virágzó, romantikus szépségű, nosztalgiát és bájos eleganciát sugárzó klasszikus növényei. Népszerűségük, szépségük csodálata nem új keletű, így van ez már évszázadok óta. Kínában - ahol a fás szárú fajt (Paeonia suffruticosa) máig a virágok királyaként tisztelik, s a megbecsülés, jólét, méltóság szimbóluma - rajongott érte a császároktól, a költőkön és festőkön át (a legtöbbet ábrázolt virág), az egyszerű emberig mindenki. Nemcsak szépsége, de gyógyászati célú felhasználása miatt is. Az i.sz. I. században élt id. Plinius, Naturalis Historia című művében az egyik legrégebben termesztett virágnak nevezi. A lovagkorban is különösen kedvelt volt, a szerelem jelképeként pedig dalok gyakori szereplőjévé vált.

Mocsári hibiszkusz tudnivalók
A mocsári hibiszkusz (Hibiscus moscheutos) a mályvafélék családjába tartozó, Észak-Amerika keleti és déli részén mocsarakban, ártereken, folyópartokon, nedves réteken és erdőkben őshonos, fásodó szárú, bokros habitusú, lombhullató évelő.
Napjainkra Európában és Ázsiában is igencsak közkedveltté vált, számos, szebbnél-szebb kerti változata létezik.

Mihez kezdjek az avarral ősszel?

Milyen sövényt ültessek, ha kerítés helyett használnám?
A sövényféléket elsősorban térhatárolásra használjuk, ám gyakran csupán esztétikai szempontból. Ugyanakkor létezik több faj is, ami komolyabb védelmet nyújt a porta számára, mint a hagyományos kerítések!

A kert színfoltja: az őszirózsa

Lemosó permetezést mikor és mivel csináljunk?

Őszi levendulák
A levendula egészen biztosan a legismertebb és legkedveltebb kerti dísznövények közé tartozik. A levendula telepítésének egyik hagyományos főszezonja (a tavasz mellett) az ősz, így érdemes pár szór szólni erről a csodás növényről, hogy az is kedvet kapjon hozzá, akinél eddig nem díszelgett a kertben.

Milyen kerti veszélyek leselkednek ránk?
A kertészkedés nem csak felhőtlen szórakozás, olykor kockázatos is lehet, sajnos néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy kedvenc időtöltésünk részben veszélyes üzem, hiszen jellemzően éles vagy hegyes szerszámokkal, erős gépekkel vagy éppen mérgező vegyszerekkel dolgozunk.

Egy fa az örökkévalóságnak
„… De minden növevénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk..."

Az ültetési távolságokról

Tanácsok a gyermekbarát kert kialakításához
Mikor egy gyermek megteszi az első lépéseket, onnantól kezdve nincs akadály az apró felfedező előtt. Ha van ilyen kis totyogó a családjában, akkor Ön tudja a legjobban, mennyire résen kell lenni, mikor útnak indul egy világgal ismerkedő kisember. Ebben a cikkemben azokat a szempontokat gyűjtöttem össze, melyet a kerttervezése, növényesítése során érdemes figyelembe venni.

5 tipp a gyermekbarát kerthez
Ha gyermek érkezik a családba, akkor sok minden újra szerveződik, ez alól a kert sem kivétel, ezt a területet is érdemes szemügyre venni, és a kisgyermek igényeinek megfelelően átalakítani. A gyermekbarát kert két fő jellemzővel bír, egyfelől biztonságos, másfelől ingergazdag és izgalmas terület. Ebben a cikkemben ötleteket hozok egy ilyen izgalmas kert létrehozásához.

A nagy szívvirág nevelése a kertben
A szívvirág az egyik legromantikusabb növény, hiszen virágai szívecskéket formáznak, így ez az különleges dísznövény nem hiányozhat egyetlen romantikus hangulatú kertből sem, és különösen ajánlott ifjú szerelmesek, friss házasok számára!

Ismerje meg a xeriscapinget!
A xeriscaping, vagyis az alacsony vízfelhasználású növényekre alapozó kertkialakítás külföldön már évek óta divatos, nálunk még alig terjedt el. Az egyre fokozódó aszály miatt viszont lehet, hogy nálunk is gyakrabban találkozhatunk vele a jövőben, Európa-szerte.

Az illatos kékszakáll
Amennyiben szeretné feldobni egy kicsit kertjét, akkor érdemes megnéznie a kékes-lilás virágaival, és levendula illatú leveleivel igazán egyedi Kékszakáll cserjét. Ezek a tulajdonságok csak úgy fognak előjönni, hogy ha a kert déli részére, folyamatosan napos helyére lesz kiültetve. Ebben a cikkben bővebben is bemutatom önnek ezeket a növényeket.

Bodzafélék a kertben
A bodza hagyományosan elterjedt kerti növény, mely egyszerre szolgálja a háziakat üdítőital készítésére alkalmas virágaival, és szép, dekoratív megjelenésével is. A bodzát azért szeretik sokan a kertekben, mert terebélyessége, díszessége miatt hatásosan dobja fel a kert látványát, ugyanakkor nevelése roppant egyszerű, igényei alacsonyak. Ismerje meg Ön is ezt a sokoldalú növényt!

Futónövények előnyei és hátrányai
A futónövények divatja nagyon régi, előszeretettel alkalmazzák őket csúf falak takarására, olcsó, kevés gondozást igénylő zöld bevonatként, vagy erkélyeken, teraszokon, élő függönyként.

Futónövény, ha útban van
Érdekes, és szokatlan kérdéssel szembesültem a minap, mert általában az ültetéssel, növénytelepítéssel kapcsolatban keresnek meg, most mégis az ellenkezője, egy növény eltávolítása került szóba. Egész pontosan arról van szó, hogy adott egy társasház, melynek egyik falán több emelet magasságban vadszőlő kapaszkodott fel, mégpedig a szomszéd telekről indulva.

Mediterrán kertfantáziák
Nyáron különösen kellemes a kertben ücsörögni, napfürdőzni, kiülni olvasni, vagy este egy jó pohár bort meginni. Ha az élményt fokozni szeretnénk, kertünket kicsit át is alakíthatjuk.

Káliszappan alkalmazása

Homokozó a kertre hangolva
A kerti homokozó a gyermekek számára mindig nagy öröm, ráadásul kis odafigyeléssel a kert szerves részévé is tehetjük, ahol akár árnyékot adó fákat is telepíthetünk a közelébe, így még jobbá téve a környezetét.

Gömb szivarfa ültetése
Alacsony termetű, kompakt méretű, de nagyon dekoratív díszfát keres? Akkor lehet, hogy most megtalálta, ugyanis a gömb szivarfa valószínűleg éppen Önnek való! A gömb szivarfa kisebb kertekbe elsőrangú választás, de szolid mérete miatt szoliternövényként is remek nyílt, központi területekre, valamint kifejezetten ideális utcai fa!

A Clematis betegségei, kártevői
A kerti iszalagok (Clematis nemzetség) igazán látványos kerti dísznövények. Ezek a kúszócserjék – fajtától függően – 1-3 méter magasságig kapaszkodnak fel. A mászáshoz a leveleik nyelét, vagy a levelek gerincét használják fel, ez a szerv képes a csavarodásra. Ahhoz viszont, hogy sikerélményünk legyen bennük és több éven ét gyönyörködhessünk virágjaikban fokozottan oda kell figyelnünk a növényvédelemre.

Dohányfüst a lakásban: Így hat a növényekre
A dohányzás egy vitathatatlanul rossz szokás, egészséges vetülete nincsen, ellenben ártalmas a dohányzóra, és környezetében élőkre egyaránt. Azt hiszen, nagyon kevesen töprengenek el azon, hogy a beltérben a cigarettafüst milyen hatással van a szobanövényekre.