Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.
Termékek Menü

Talajtakaró anyagok a kertben

A talaj lefedése nemcsak növényekkel, hanem egyéb élettelen (szerves vagy szervetlen) anyagokkal is lehetséges. A következő írásban abban szeretnék segíteni Önnek, hogy a számos anyag közül sikerüljön kiválasztania a legjobbat saját kertjébe.

A nagyüzemi zöldségtermesztésben is használják a talajtakarást

A kiskertek esetében a tulajdonos igyekszik minden talpalatnyi helyet kihasználni a növényei számára. Ugyanakkor nélkülözhetetlen, hogy keskeny művelőutakat alakítsunk ki, ahol közelebb tudunk menni szeretett növényeinkhez és a szükséges ápolási munkákat el tudjuk végezni, vagy csak alaposabban megcsodálni az éppen virágzó példányokat.

Ezeket a területeket természetesen felesleges lenne szilárd burkolattal ellátni, de szintén rossz megoldás, ha teljesen csupaszon hagyjuk. Hasonló kisebb foltok alakulhatnak ki a frissen telepített cserje vagy évelőágyásokban a szomszédos növények között, melyek később az állomány záródásával eltűnnek, de addig is célszerű őket takarni. De miért is jó ez?

A takarás kedvező a talajélet szempontjából is

A talajtakarás előnyei a következők:

- kiváló gyomelnyomó képességű

- jól tartja a nedvességet (kevesebbet kell öntözni)

- nagyobb alatta a talajélet - javítja a talaj hőgazdálkodását (kisebb a hőingás, télen kevésbé fagy át a föld)

- típustól és színtől függően befolyásolja a talaj hőmérsékletét

- a talaj kémhatására is kedvező hatást fejt ki (ehhez persze helyes növényválasztás is szükséges)

- ha szerves anyagot alkalmazunk, akkor ez a lebomlása során a tápanyag-utánpótlást is részben megoldja

- emellett a tápanyagok kimosódása is lassabb

- véd a szél és a víz talajromboló hatása ellen

- ilyen területeken könnyebb a talajművelés

- megakadályozza a talaj tömörödését, így javítva a levegő-gazdálkodást

- a növények vitálisabbak, gyorsabban fejlődnek és betegségekre kevésbé fogékonyak

- esztétikus

A talajtakarás nemcsak az eső, de az öntözővíz talajromboló hatása ellen is véd

A talajtakaró anyagokat kétféle nagy csoportba sorolhatjuk:

I. Szerves anyagok (pl. fenyőkéreg, faapríték, speciális mulcs papír, egyéb természetes anyagok – fűnyesedék, komposzt, hullott lomb, tőzeg, szalma)

II. Szervetlen anyagok (pl. kavics, kőzúzalék, kagylóhéj, műanyagok-fóliák, gumik, üveg, egyéb anyagok).

A következőkben ezeket szeretném bemutatni Önnek.

1. Fenyőkéreg: kémhatása általában savanyú (pH 4,8-6,8) fafajtól függően. A méret lehet közepes (2-6 cm közötti) vagy nagy (6-10-15 cm közötti). Az ennél kisebb (2 cm alatti) méret kevésbé dekoratív és rövidebb ideig használható, viszont nagyobb hatékonyságú. Főleg vörösfenyőből, illetve lucfenyőből készítik. A nagyobb frakciójú típust az erősebben széljárta területre érdemes alkalmazni. Nagyjából 4-5 év alatt bomlik le. Gyakran szervetlen takaróanyaggal (műanyag fóliával) kombinálva növelik a hatékonyságot és a kéreg élettartamát.

Fenyőkéreg – még az ’eredeti helyén’

Itt megtekintheti kertészetem fenyőkéreg kínálatát!

A fenyőkéreg előnyeiről pedig itt olvashat.

2. Faapríték: kapható 2-8 cm közötti frakcióban, akár környezetbarát módon festett kivitelben is (ez utóbbiak jelentős esztétikai értékkel is bírnak, általában narancssárga, barna vagy vörös színűek lehetnek). Alkalmazható tulajdonképpen bármilyen növények alatt illetve mellett a talaj takarására. Egy barkácsáruházakban megvásárolható darálógéppel akár magunk is előállíthatjuk, mely a metszés során keletkezett gallyak remek újrahasznosítási módja. A javasolt rétegvastagság 5-10 cm.

A kertészetemben az alábbi darált faaprítékot vásárolhatja meg!

Faapríték – remek példa arra, amikor egy mellékterméket újra hasznosítunk a kertben

3. Speciális mulcs papír: előnye, hogy lebomló, nem képez veszélyes hulladékot, használat után a talajba is bedolgozható. Hátránya, hogy igen sérülékeny, ezért rövid ideig (nagyjából egy vegetációs időszakig) alkalmazható.

4. Fűnyesedék: igazán kedvező, minden kertben biztosan akad. Hátránya, hogy gyorsan lebomlik, előnye hogy a bomlás során nitrogénben gazdagítja a talajt. Adott esetben kevésbé szép látványt nyújt, mint egy kéregtakarásos felület, ezért célszerű kevésbé szem előtt lévő helyekre kiszórni. Javasolt vastagság minimum 5 cm.

A lekaszált fű sohasem vész kárba, ha felhasználja talajtakarásra!

5. Komposzt: ez is adott minden kiskertben. Fontos, hogy kellően kezelt legyen, mert ha gyommagvakkal esetleg pajorral vagy más káros szervezetekkel fertőzött, akkor többet ártunk vele, mint használunk. Szintén évente ellenőrizni és rendszeresen pótolni kell. Javasolt vastagsága minimum 5-10 cm.

Ami a kertben kincset ér – a komposzt

6. Hullott lomb: ez a harmadik jolly joker, mely biztosan mindenhol megtalálható. A kedvezőtlen, fejlődést gátló anyagokat tartalmazó fák lombját nem célszerű közvetlenül takarásra használni (pl. dió), illetve érdemes figyelni rá, hogy a hullás helyétől minél messzebb használjuk fel a lombot takarásként. Sok esetben ugyanis a fa kórokozóinak áttelelő képletei az avarban vészelik át a hideg évszakot.

Ami az erdőben jó, az biztosan jó a kertben is – lombtakarás

7. Tőzeg: elsősorban ültetőközegként használják önmagában, vagy más közegalkotókkal keverve. Talajtakarásra esetleg úgy alkalmazható, hogy a tőzegből képezzük az alsó réteget és ezt lefedjük valamilyen más takaróanyaggal a gyomosság csökkentése érdekében. A talaj kémhatását csökkenti.

A helyes kertkialakítás egyik fontos feltétele a megfelelő vetőmag vásárlása. Olvassa el a témában írt cikkemet!

8. Szalma: a talajt hűti, szintén természetes eredetű anyag. A bomlás során a talajtól nitrogént von el, ezt pótolni kell, különben a növények fejlődése is visszaeshet. Fontos a kellő rétegvastagság kialakítása és folyamatos ellenőrzése, mert csak így biztosítható a kellő gyomlenyomó képesség. Száraz, szeles időjárás esetén (a hullott lombhoz hasonlóan) igen sok bosszúságot tud okozni. Javasolt vastagság minimum 8-12 cm.

Az esővíz gyűjtése igen hasznos dolog. Olvassa el a témában írt cikkemet!

Ha nem szeles a terület a szalma is jó megoldás

9. Gyapjúmulcs: szintén természetes anyag, vastagságtól függően 1-2 évig használható. Leterítést követően célszerű rögzíteni a szél ellen. Akár cserepek vagy kaspók takarására is alkalmas.

10. Kavics, kőzúzalék: növényektől távolabb, gyalogutak, autóbeállók, pihenőfelületek (és természetesen sziklakertek) takarására használják. A világos (fehér) színű kavicsnak jelentős a fényvisszaverő képessége, mely nyáron akár levélkárosodást is eredményezhet. Egyébként nincs hatása a talajra, csak fizikai védelmet nyújt az időjárás szélsőségei ellen. Tartós takaróanyag, pótolni nem kell. Több fajtája létezik (méret és szín tekintetében).

Van negatív tulajdonságai is, melyekről ebben a videóban beszélek bővebben:

Ide kattintva megnézheti dekorkő kínálatomat!

11. Kagylóhéj: tartós, igazán lassan bomló anyag, mely mediterrán (tengerparti) hatást kölcsönöz a kertnek. Jelentős a költségvonzata, ezért csak kis területen célszerű alkalmazni. Általában kombinálni célszerű talajtakaró fóliával, így 2-4 cm vastagság elegendő belőle.

Inkább dekorációs célra – kagylóhéj

12. Műanyag fóliák: a fólia vastagsága mellett a színének is nagy jelentősége lehet, nemcsak a talaj hőháztartására, de akár a kártevők csalogatására vonatkozóan (sárga – rovarvonzó, fehér – rovarriasztó hatású). Speciális típusa az agroszövet, mely a fóliákhoz hasonló tulajdonságokkal bír, de a vízáteresztő képessége ezekénél kedvezőbb. Emellett léteznek már olyan, egy vegetációs periódus alatt lebomló fóliák, melyek a talajt sem szennyezik és jól használhatók azokon a helyeken, ahol csak átmeneti takarás szükséges.

A virágföld is fontos a helyes kertkialakításnál. Itt találja kertészetem virágföld kínálatát!

Az agroszövetekről itt nézheti meg videómat:

Tekintse meg a kertészetemben kapható kiegészítőket!

A fóliákat használják leggyakrabban talajtakarásra

13. Üveg: elsősorban üvegkavicsot értünk alatta, mely különleges hatást biztosít a fénytörő képességének köszönhetően. Tartós, sokáig használható, jelentős ára miatt önmagában nem szokták alkalmazni, hanem minden esetben kombinálják valamilyen műanyag fóliatakarással. Ha így használjuk elegendő 2-3 cm vastagságban elteríteni.

A témával kapcsolatos további videómat itt találja:

Remélem sikerült segítenem a választásban. És ne felejtse a lusta díszkertész mottóját: „takard, ha kedves a szabadidőd!”

Itt megtalálja a kertészetemben kapható kiegészítők kínálatát!

Ha érdeklik más kertészeti témák, további bejegyzéseimet itt találja!

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!