Hasznos tudnivalók
Származás: Douglas V. Shaw és Kirk D. Larson hozta létre a Kaliforniai Egyetemen 2001-ben az ’Albion’ és a ’Cal 97.86-1’ fajták keresztezésével. 2002-ben szelektálták a nagyobb bogyóméret, a stabil és kiváló hozam és az ellenállóképesség alapján. 2009-ben került bevezetésre, azóta világszerte népszerű fajtává vált.
Bokor: közepesen nagy méretű, felálló habitusú, gömb alakú, közepesen tömött, de jól szellőző, középerős növekedési és gyenge indaképzési erélyű, közepesen sűrű lombozatát hármasan összetett, nagy, fényes, világos-középzöld, enyhén domború, közepesen erősen hólyagos, matt fonákú, fűrészes szélű levelek alkotják. Terméseit a levélzet alatt hozza, könnyen szedhető.
Termőképesség: korán termőre fordul, rendszeresen és nagyon bőven terem, bokronként akár 0,8- 1,5 kg-ot.
Gyümölcs: május végétől, június elejétől szeptember végéig, október elejéig szedhető (július-augusztus fordulóján kisebb szünettel), nagy vagy igen nagy méretű (kb. 25-31,6 g), elaprózódásra nem hajlamos, megnyúlt kúp alakú, szimmetrikus, kissé egyenetlen felületű, egységesen élénkpiros (az ’Albion’-tól világosabb), intenzíven fényes, tetszetős. A sárgás-vöröses aszmagok bemélyedtek, a csészelevelek felhajlók. Húsa narancsospiros, kemény, közepesen üreges, lédús, finoman édes, enyhén savas, harmonikus ízvilágú, klasszikus eper aromájú, igen jóízű, illatos.
Friss fogyasztásra és konyhai feldolgozásra (dzsem, szörp, aszalás, befőtt, fagyasztás stb.) kiváló. Alakját és ízét kiolvasztás után is megőrzi. Jól szállítható és tárolható.
Talajigény: a legkülönbözőbb talajokon is megél, ha a víz- és tápanyag-ellátottság biztosított, de a laza szerkezetű, szerves anyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású fekete gyeptalaj, a homokos vályog- és az üde, barna homoktalajok a legideálisabbak számára. Nehéz, kötött, lúgos és kavicsos, száraz talajokra ne telepítsük.
Fény- és hőigény: közepes, a napos, erős széltől védett, viszonylag meleg helyet kedveli.
Vízigény: közepes, az egész vegetációs időszakban igényli a megfelelő vízellátást, különösen május-júniusban a hozam kialakítása, a termesztés eredményessége miatt és szeptemberben, a kellő számú termőrügy képzése végett, ami meghatározza a következő évi termést. A pangó víztől viszont óvjuk. A ’San Andreas’ fajta viszonylag jól tolerálja a szárazabb körülményeket.
Gondozás: könnyen nevelhető, ha telepítését körültekintően végezzük, ennek érdekében az ültetési területet mélyen munkáljuk meg, gyomtalanítsuk és jutassunk ki bőven szerves trágyát. Mindezek nemcsak a növény termőképességét és élettartamát befolyásolják nagymértékben, de a megfelelő hely és környezeti feltételek a gyümölcs aromaanyagainak kialakulását is.
A talaj gyommentesen tartása, nedvességének megőrzése, az érő termés szennyeződésének, romlásának megakadályozása miatt érdemes talajtakaró alkalmazása.
Az elhalt leveleket és az indákat (amennyiben nem szeretnénk palántákat nevelni) távolítsuk el, hogy ne gyengítsék a bokrot.
Erkélyen, teraszon kaspóban, konténerben is nevelhetjük, ügyelve a megfelelő ültetőközegre, a rendszeres tápanyag utánpótlásra, nyáron a felforrósodástól, télen pedig a fagytól való védelemre.
Stressztűrése jó, betegségekkel (pl. lisztharmat, szürkerothadás) jól ellenáll.
Fontos tudni!
Kifejlett magasság: 20-30 cm Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás
Védett tartalom
Sor- és tőtávolság: 30x40 cm
Termésérés: május vége/június eleje – szeptember vége/október eleje
Fény- és hőigény: közepes
Vízigény: közepes
Paraméterek
Érési idő: | folytontermő |
Kiszerelés | Konténeres |