Hasznos tudnivalók
Általános: a paradicsom a burgonyafélék családjába (Solanaceae) tartozó, hazánkban egyévesként nevelt, lágy szárú, igen kedvelt zöldségféle. Számos fajtája ismert, melyeket különböző szempontok szerint csoportosíthatunk.
A tenyészidő alapján beszélhetünk rövid, középhosszú és hosszú tenyészidejűről.
Növekedés szerint determinált (meghatározott), féldeterminált és folytonnövő fajták léteznek. A determináltakra jellemző, hogy a 7-8. levél után minden levelet virágfürt követ, főhajtásuk 3-5 fürt után befejezi növekedését, s a hajtások virágfürtben záródnak. A folytonnövő fajták esetében a 7-8. levelet követő minden 3. levél után van virágfürt, fő szára pedig az egész tenyészidőszak folyamán képes növekedni. A féldetermináltak átmenetet képeznek előbbi kettő között.
A bogyó nagysága (kis, közepes, nagy) és alakja (gömb, lapított gömb, megnyúlt vagy hosszúkás, szögletes, szilva, körte, szív) alapján is különbséget tehetünk közöttük.
A levélzetet illetően külön csoportot képeznek az ún. burgonyalevelűek, melyek szára többnyire merevebb.
Származás: Dél- és Közép-Amerikában őshonos, évelő kúszónövény, először Mexikóban kezdték termeszteni. Európába a 16. sz. végén került, sokáig kizárólag dísznövényként nevelték és nem ajánlották fogyasztását. Hazai termesztésének kezdete 1651-re tehető, de csak a 19. sz. közepétől került igazán az érdeklődés középpontjába.
A különleges megjelenésű ’Cappuccino’ „marhaparadicsom” fajtát a nagy múltú olasz, cesenai S.A.I.S. Sementi zöldségnemesítő vállalatnál hozták létre.
Hajtásrendszer: folytonnövő, közepesen erős növekedési erélyű, kifejlett magassága kb. 1,5-1,8 m, de ennél akár magasabbra is nőhet, szélessége kb. 40-60 cm, szára erős, szilárd, sűrű lombját nagy, sötétzöld levelek alkotják.
Termés: július végétől szeptember végéig szedhető, fürtönként 3-5 db, nagyméretű (jellemzően kb. 220-300 g, de ennél kisebb és nagyobb is lehet), lapított gömb alakú, bordázott. Héja közepesen vastag, sima, fényes, teljes érettségében csokibarna, narancsos-zöldes árnyalatokkal, repedésre nem hajlamos. Húsa kemény, vastag, tömör, kevés magvú, kevésbé lédús, édes-savanykás, gazdag, komplexebb ízvilágú, mint a piros fajtáké.
Friss fogyasztásra (saláták, hidegtálak, szendvicsek) és konyhai feldolgozásra (lé, szósz, aszalás, grillezés, fagyasztás stb.) kiválóan használható. Jól szállítható és tárolható.
Talajigény: mély rétegű, tápanyagban gazdag, humuszos, jó vízgazdálkodású, laza szerkezetű, korán felmelegedő talaj ideális a számára, de normál kerti talajon is jól fejlődik.
Fény- és hőigény: nagy, napos, erős szelektől védett helyre ültessük, árnyékolását kerüljük, mivel felnyurgul, terméshozama és annak minősége is csökken. Közepesen melegigényes, ideális fejlődéséhez 20-25°C szükséges, a hidegtűrése más melegigényes növényekhez viszonyítva jónak mondható.
Vízigény: közepes, de a gyümölcskötődés és a kezdeti gyümölcsnövekedés idején rendszeres öntözést kíván, fejlett, mélyre hatoló, erősen elágazó, nagy szívóerővel rendelkező gyökerével a vizet gazdaságosan hasznosítja. A túlöntözést - különösen, ha cserépben, konténerben neveljük - kerüljük, akárcsak a párásítást.
Tápanyagigény: közepes, frissen trágyázott talajba ne telepítsük, de a megfelelő nitrogén, kálium és foszfor ellátottságot biztosítsuk, ui. előbbiek hiánya a bogyó fejlődését és színeződését, utóbbié a virágok számát és a termékenyülést befolyásolja negatívan.
Fejtrágyázása a virágzás kezdetén, a tömeges kötődéskor, végül a zöld bogyók fejlődésekor (az első szedés előtt) ajánlott.
Konténerben, cserépben neveléskor különösen fontos a folyamatos tápoldatozás.
Gondozás: kiültetés előtt legfontosabb teendő a talaj alapos előkészítése, későbbiekben annak lazítása, gyommentesen tartása, a víz- és tápanyag utánpótlás, valamint a növényvédelem. Jó előveteménye pl.: a borsó, bab, lucerna stb., a burgonya mellé való telepítést kerüljük.
A palántát május közepe, június eleje közötti időszakban, fagyok elmúltával ültessük ki, mélyebbre, mint a cserépben, kertészeti konténerben volt, ui. a földbe kerülő szárrész is legyökeresedik és ez növeli a tápanyagfelvételt, a stabilitást és a várható termésmennyiséget.
Emelt ágyás, magaságyás és komposztdomb szintén alkalmas lehet a neveléséhez.
Mulcsozással (ami lehet szalma, faapríték, de paradicsom levél is) csökkenthetjük a talaj kiszáradását, a hőingadozást - mindezzel a növény fejlődését segítve elő - továbbá a termések földdel való szennyeződését is elkerülhetjük.
Öntözéskor csak a talajt nedvesítsük, a leveleket lehetőleg ne.
A 'Cappuccino’ folytonnövő fajta lévén támrendszert, karózást igényel, ennek elhelyezését legjobb, ha már ültetéskor elvégezzük, hogy később ne sértsük meg a gyökerét. A termesztési időszak alatt rendszeresen kötözzük, hogy megfelelően rögzítsük.
A levélhónaljakban megjelenő oldalhajtásokat ajánlott kicsípni az egyenletes virágzás és termésérés biztosítása végett. A talaj feletti 2-3 levelet is távolítsuk el a fitoftórás fertőzés megakadályozását segítendő.
Betegségekkel szemben - pl. paradicsom mozaikvírus, fuzáriumos hervadás, verticíliumos hervadás - ellenálló.
Fontos tudni!
Növekedés: folytonnövő Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás
Védett tartalom
Kifejlett magasság: 1,5-1,8 m (de ennél magasabbra is megnőhet)
Ajánlott sortáv: 60-100 cm
Ajánlott tőtáv: 50-70 cm
Kiültetés ideje: május közepe - június eleje
Fény- és hőigény: nagy és közepes
Vízigény: közepes
Tápanyagigény: nagy
Tenyészidő: hosszú, sokáig szedhető
Érési idő: középkésői, július vége – szeptember vége
Bogyó: nagyméretű, kissé lapított gömb alakú, bordázott, csokibarna, narancsos-zöldes árnyalatokkal