Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.
Termékek Menü

Lepkebarát kert

A kertek zöld folyosót, szigetet jelenthetnek az oda látogató állatok számára, ez pedig különösen igaz a rovarokra, melyek egy nap alatt nagyobb távolságokat is képesek megtenni. A lepkék (Lepidoptera) egy igen népes társaság ugyanis világszinten 150000 fajt írtak le, ezek közül pedig mintegy 3500 él hazánk területén. A lepkéket két nagycsoportra szokták osztani, a nagylepkékre (Macrolepidoptera) és molylepkékre (Microlepidoptera).

Az éjjel repülő lepkék közül a szenderek nappal védett helyen pihennek majd napnyugta felé közeledve egyre aktívabbá válnak!

Ez a csoportosítás a kert szempontjából nem tűnik meghatározónak, mégis van jelentősége, ugyanis a lepkebarát kertek elsősorban a nappal- és éjjel repülő nagylepkék csalogatására „szakosodnak”, hiszen közülük kerülnek ki az igazán színes és tarka példányok, melyek miatt sokan belevágnak a lepkebarát kert kialakításába.

Fecskefarkúlepke, bár nevéből nem derül ki, mégis egy valódi pillangó!

A lepkék változó számban, de szinte minden kertben felbukkannak, ha már sikerült néhány példányt megfigyelni a kertben, akkor megfelelő nektáradó növények telepítésével és az őket tartalmazó társítások, kertrészletek kialakításával a kertünkbe látogató lepkék számát évről évre növelhetjük. Ha pedig nem csak nektárt adó növényeket, hanem tápláléknövényeket is telepítünk, akkor kertünk eme színes szárnyú vendégeit már lárva koruktól szemmel követhetjük.

Az ernyősvirágzatú növényeken, mint amilyen a kapor is, a kertben is találhatunk fecskefarkú lepke hernyót!

Ahhoz, hogy lepkebarát kertet tervezzünk és hozzunk létre érdemes megismernünk ezeknek az állatoknak a telelési szokásait, mely eltérő az egyes fajoknál, így vannak kifejlett rovarként, bábként és lárvaként (hernyóként) áttelelők. Bár nem tűnik fontosnak mégis az, hiszen ebből látszik, hogy a „lepke-szezon” nem csupán nyáron kezdődik, hanem jóval korábban, hiszen például a kéneslepkék, nappali pávaszemek, atalanta lepkék már kora tavasszal is repülnek táplálék után kutatva.

Az atalanta lepke áttelelő példányai tavasszal, az az évi generáció kifejlett egyedei ősszel repülnek.

A kertben elhelyezett nektáradó növények segítik a lepkéket (és már nektárfogyasztó rovarokat), hogy a repüléshez, esetleg a vándorláshoz, szaporodáshoz, az őszi időszakban a tartalékok feltöltéséhez és így a hibernáció nagyobb esélyű átvészeléséhez ad energiát.

Mire figyeljünk a lepkebarát kertnél?

A lepkék kedvelik a felmelegedő, napos mégis védett helyeket, így ezt részesítsük előnyben a növényválasztáskor és telepítéskor. Különböző virágtípusú nektáradó növényekkel különböző fajokat csalogathatunk a kertbe, így kombináljunk bátran, lehetőleg úgy, hogy tavasztól egészen őszig legyen virágzó növény a számukra. A növényeken ne használjunk növényvédősereket és rovarölőket, ezek nem csak a lepkéket, de az összes többi rovart is veszélyeztetik.

Milyen lepkékkel találkozhatunk a kertben?

A kertünk elhelyezkedésétől függően számtalan fajjal találkozhatunk, de ez nagyban függ attól is, milyen természetes élőhely van a közelben. A leggyakrabban a nappal repülő lepkék közül a kacsafarkú szender, a nappali pávaszem, a c-betűs lepke, a közönséges boglárka, atalanta lepke és a bogáncs lepke azok, melyekkel szinte biztosan találkozhatunk. Az éjjel repülő szenderek között már nagyobb differencia van, de a nyár végi időszakban szinte biztosan láthatunk vándorló folyófűszendert, fekete és piros foltos medvelepkét is.

A kacsafarkú szender mozgása kolibriéra emlékeztet, úgy száll virágról – virágra!

Lepkecsalogató növények a tavaszi kertbe

A tavaszi kert számtalan virágzó növénnyel büszkélkedik, de vannak olyan növények, melyeket előszeretettel látogatnak a lepkék is. Ezek között találunk hagymásokat, évelőket, de éppen díszfákat is. A hagymások közül kifejezetten jó lepkecsalogató a fürtös gyöngyike (Muscari armeniacum), mely nagyon sok kertben megtalálható, mint virágzó szegély vagy éppen a tulipánok társnövénye. Az évelők közül az erdei hangulatot árasztó tüdőfű (Pulmonaria), a kankalin (Primula vulgaris) azok, melyeken áttelelő lepkéket figyelhetünk meg.

A tavasszal virágzó hagymásokat ősszel célszerű ültetni. Tudjon meg erről többet, ebben a cikkemben!

A virágzó gyümölcs- és díszfák igazi terülj-terülj asztalkámat jelentenek számos rovar számára, ráadásul a tavasz meghatározó, látványos növényeiről van szó. Rovarcsalogatóként a díszkertbe választhatunk cseresznyét, díszalmát is, melyek között egyszerű, telt vagy éppen erősebb színvilágú fajtákat egyaránt találhatunk.

A gyümölcsfák és díszfák virágait is előszeretettel keresik fel a lepkék!

Ismerje meg a díszalma ültetésének és gondozásának legfontosabb feladatait itt!

Lepkecsalogató növények a nyári időszak elejére

Bár furcsának tűnhet a nyarat több részre osztani, mégis szükséges, hiszen kertünk megfigyelve egy nem túl éles, mégis észlelhető határvonal választja el a nyár eleji-közepi időszakot a nyár végi – ősz eleji időszaktól, melyet a növények virágzási ideje mutat meg, a kertet látogató rovarok számára pedig előny, ha a teljes szezonban van, olyan növény melyet felkereshetnek.

A boglárkalepkék egész nyáron át kertünk állandó vendégei. Melyek madáritatók alatt, pocsolyák mellett több tucatnyian is lehetnek!

Tekintse meg kertészetem nyáron virágzó évelő kínálatát ide kattintva!

A nyár eleji időszak virágzó növényekben bővelkedik, hiszen számtalan növény ekkor kezdi meg virágzását, legyen szó egynyári vagy épp évelő növényről, esetleg cserjéről. Az évelők közül a harangvirágok (Capanula), a gólyaorrok (Geranium), szarkalábak (Delphinium), a mezei zsályák (Salvia nemorosa), a kakukkfüvek (Thymus) ebben az időszakban kellő mennyiségű nektárral látják el a kertbe látogató lepkéket.

A fagyérzékeny dáliákat is látogatják lepkék, de az évelő zsályán, szarkalábon, levendulán is megtalálhatjuk őket!

A szarkaláb és a vele társítható növények számos rovart csalogatnak. Ismerje meg őket itt!

A nyár eleji-közepi virágzású cserjék közül a madárbirs (Cotonaster), az egybibés galagonya (Craetegus monogyna), a lonc (Lonicera), a korai virágzású rózsák (Rosa spp.), mind kiváló mézelő növények, melyek nem csupán táplálékot adnak, hanem a nagyobb termetű tarkalepkék (Nymphalidae) számára, mint amilyen a gyöngyházlepke is, pihenőhelyet is jelentenek.

A futólonc egy kiváló nektáradó növény, mely kifejezetten dekoratív növény is egyben.

Ha nem szeretne futónövényt telepíteni, válassza a galagonyát, mely formás fácskává nevelhető. Kertészetem galagonya kínálatát itt találja!

Lepkecsalogató növények a nyári időszak végére és az ősz elejére

A nyár második fele és az őszi időszak eleje egy jól megkomponált kertben látványos és izgalmas összhatást nyújt, a mellett, hogy az ízeltlábú vendégeknek is kedvez. Az egynyári növények közül a pillangóvirág (Cosmos bipinnatus), a búzavirág (Centaurea cyanus), a facélia vagy mézontófű (Phacelia tanacetifolia), a körömvirág (Calendula officinalis), a napraforgó (Helianthus annus) jó választás a lepkebarát kertbe.

A nyár végén-ősz elején a sérült, „kopott” szárnyú lepkék azok, melyek hernyóként vagy bábként teleltek át!

Az évelők közül számtalan faj és fajta virágzik ebben az időszakban, melyek sok kert alapját képezik és a lepkebarát kertbe is beilleszthetők. Ezek közül a kokárdavirág (Gallardia), a levendula (Lavandula), az izsóp (Hyssopus officinalis), az oreganó (Origanum vulgare), a menták (Mentha spp.), a bugás lángvirágok (Phlox paniculata), a napfényvirág (Helenium spp.), ördögszem (Scabiosa spp.) és a méhbalzsam vagy ápolka (Monarda) melyek könnyen gondozhatók, látványosak és a rovarbarát kertbe is illenek.

A tarkalepkék előszeretettel látogatják kertünk vadon hagyott, „gyomos” részeit.

Az oregánó vagy szurokfű egy hazánkban is honos gyógy-és fűszernövény, felhasználásáról itt tudhat meg többet!

A cserjék közül ebben az időszakban a legjelentősebb, az angol nyelvterületen csak „butterfly bush”-ként emlegetett nyáriorgona az egyik legmeghatározóbb növény, mely tömegesen vonzza a nappali és az éjszakai lepkéket egyaránt. Az apró virágokból álló virágzatok, jellegzetes kellemes aromás illattal bírnak, mely a lepkéket is igen nagy számban vonzza.

A nyáriorgonát magunk is szaporíthatjuk, nézze meg ebben a cikkemben hogyan!

Ha új színnel egészíteni ki kertjét, tekintse meg kertészetem nyáriorgona kínálatát ide kattintva!

Ebben a cikkemben a hangsúly a lepkék kertbe csalogatására helyeződött, azonban ne feledjük egy jól összeállított társítás és megfelelően gondozott kert nem csak a lepkéknek, hanem más rovarok számára is kedvező feltételeket ad!

Tekintse meg kertészetem tematikus fás szárú dísznövény kínálatát!

Ha érdeklik más kertészeti témák, további bejegyzéseimet itt találja!

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!