Hasznos tudnivalók
A Dichelostemma ida-maia főbb jellemző
Jellemzői: A Dichelostemma ida-maia egy Kaliforniából származó, hagymagumós növény. Megjelenését tekintve levelei keskenyek és szálasak, fűre emlékeztetők. Egyediségét a kevés virágból álló ernyővirágzata adja.
A virágok bókolók, alakjukat tekintve keskeny harangformára emlékeztetők. A virágszín igazán egyedi, ugyanis nagyobb részt sötét, bordós-piros árnyalat uralkodik, de a virágok végén zöldes-fehér szegély látható.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.
Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.
Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.
Gondozás: Nagy gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban óvatosan öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.
Mivel Kalifornából származó növény, ezért téli védelmet igényel. Hűvös, fagyzugos, szeles helyen nem marad meg. A kötött talajokon a túlzott nedvesség miatt szintén elpusztulhat. Tél előtt lazán takarjuk és óvjuk a téli csapadéktól, mert csak így képes áttelelni.
Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.
A Dichelostemma ida-maia különleges megjelenése miatt sokszor elcsábítja azokat a kertészeket is, akiknek kertje nem alkalmas a nevelésére. Mivel tavasz végén, nyár elején virágzik, így jól mutat keretünk társításaiban, akár a hasonló teleltetési igényekkel rendelkező kristályvirágok, délvirágok is kerülhetnek előterébe, így téli felkészítésük egyszerre elvégezhető.
A hagymások közül válasszunk mellé fehér ’Carnegie’ és sárga ’City of Haarlem’ jácintokat, sötét bordó, szinte fekete ’Black’ és barna-bordó ’Whistler’ ázsiai hibrid liliomokat, valamint spanyol kékharangot.
Együttvirágzó és társítható hagymások:
Hyacinthus ’Carnegie’ Fontos tudni:
Védett tartalom
Hyacinthus ’City of Harleem’
Lilium ’Whistler’
Lilium ’Black’
Hyacinthoides hispanica
Kifejlett magasság: 50-60 cm
Ültetési tőtáv: 20-30 cm
Ültetési mélység: 10-15 cm
Virágzási idő: Május - Június
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: sziklakert, virágszegély, balkonláda, nyári kert, vegyes virágágyak
Paraméterek
Kifejlett magasság: | 30-60 cm (középmagas) |
Virágzási idő: | május-június |
Ültetési idő | augusztus - november |
Ültetési mélység | 10-15 cm |
Virágmagasság kertben | 50-60 cm |