Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.

Kedvencünk, az ezüstfa

Az ázsiai származású ezüstfával leggyakrabban az autópályák zöldsávjaiban találkozni, de közparkokban is előszeretettel telepítették. Alacsony igényei az alföldi homok megkötésére is alkalmassá teszik, de hulladéktározók rekultivációjához is ajánlják. Kertjeink többségében szerencsére nem ilyen szélsőségesek a növények életkörülményei, de a felsorolt példák alapján látszik, hogy ezt a növényt valóban bárki ültetheti, hiszen szinte mindent elvisel.

Ezüstfa, az örök túlélő

Sok más, sövényként ültethető növénytől eltérően ennek termése nem mérgező, sokan fogyasztják is, ezért játszóterek mellé, óvodák udvarára vagy bárhová, ahol gyerekeink gyakran megfordulnak teljes nyugalommal ültethető. Ezüstös levelét a természetes gyógymódok hívei teának készítik el, ami a magas vérnyomásnak lehet gyógyszere. Legnagyobb hasznát talán az utcafrontok szépítői láthatják, mert az ezüstfa "személyében" egy igazán strapabíró dísznövényre tehetnek szert.

 

Az ezüstfa szaporítása

A keskenylevelű ezüstfa egy nagyon könnyen szaporítható növény. Vegetatív úton saját magától is képes gyökérsarjakról terjedni. Amennyiben bővíteni szeretnénk meglévő ezüstfa állományunkat, úgy fás dugványozással könnyen elérhetjük ezt. Ehhez megfelelő dugványokat kell szednünk a növényről. A félfás dugványozáshoz olyan hajtásra van szükségünk, mely idei, egy része már elfásodott, de vége még nem.


A videómban megmutatom, hogyan metszem meg a keskenylevelű ezüstfát:

A fás dugványozás ideje nyár végétől ősz közepéig tarthat, ekkor szedhetjük a megfelelő vesszőket. A dugványunk ne legyen beteg vagy sérült, erre a célra csak az egészséges hajtások alkalmasak. A levágott hajtást 10-15 cm-esre vágjuk vissza és távolítsuk el a felesleges leveleket, úgy, hogy körülbelül 4 darabot hagyjunk rajta. A keskenylevelű ezüstfa hosszú leveleit félbe is vághatjuk, hogy csökkentsük a párologtatást.

A dugványokat ültethetjük szaporítóládába de közvetlenül szabadföldbe is. Rögtön a végleges helyére is telepítjük a leendő cserjéket, ekkor nagyon fontos, hogy jó minőségű földben legyenek, rendszeresen öntözzük őket. Az ezüstfa csemeték begyökeresedésük után 2-5 évvel érik el végleges magasságukat.

Ismerje meg ebből a cikkemből a tarkalevelű ezüstfát is!

Sövény ültetése ezüstfából

Az ezüstfának hála bárhol, bármilyen körülmények között lehet sövényünk. Az extrém száraz, szikes, sziklás talajokban is megélő keskenylevelű ezüstfa az ilyen nehezebb körülményekkel rendelkező kertekben is eltakarja a kerítést, házfalat, garázst.

Az ezüstfa a levélfonákon is ezüst színű

Ültetése nem bonyolult. Ültetőgödre legyen a csemete cserepénél 2-3-szor nagyobb. Alapvetően nem igényel tápanyagban gazdag földet, de ha ültetéskor földjébe szarvasmarhatrágyát is keverünk akkor még hamarabb élvezhetjük a dús lombú cserjesor látványát. Ugyan a száraz talajokat is tolerálja, ültetése után mindenképpen bőségesen öntözzük meg.

Szeretne Ön is a kertjébe keskenylevelű ezüstfát? Nézze meg itt kertészetem széles ezüstfa fajtaválasztékát!

Az ezüstfa 3-5 év alatt éri el végleges méretét, ez alatt az idő alatt ne feledkezzünk meg rendszeres metszéséről sem. Anélkül a sövény felkopaszodik, ezért ne felejtsük el visszavágni minden tavasszal.

Mivel ültethető az ezüstfa?

Egy-egy növény megvásárlása előtt sokakat gondolkodóba ejt, hogy mit tudnak mellé vagy éppen alá telepíteni, illetve a kiválasztott növény hogy illeszthető be a meglévő kertbe.

Keskenylevelű ezüstfánk nem túl magas, lombkoronája laza. Mivel nem ad nagyon erős árnyékot, ezért alacsony növekedésű cserjéket, évelőket bátran telepíthetünk alá. Ezüstös levelei érdekes kontrasztot alkothatnak a törpe vérborbolya bordó lombjával. Ültethetünk alá talajtakaró cserjéket, mint a terülő madárbirs, szőnyegmadárbirs vagy orbáncfű 'Hidcote' fajtája.

A fa lombja által adott félárnyékot élvezheti a szívvirág. Ha sövénynek ültettük ezüstfánkat, akkor elé érdemes növényeket telepíteni, mert dús lombja jó hátteret adhat nekik. Választhatunk színes lombú cserjéket, mint a vörös cserszömörce vagy a korallberkenye, de igazán szép összhatást érhetünk el, ha élénk színű rózsabokrokat ültetünk ezüstfa sövényünk előterébe. Rot Fairy, vagy Rumba rózsáihoz ültessen ezüstfa sövényt!

Rendkívül jól társítható (forrás: NYT)

Nem túl gyors növekedése miatt ezt a növényt nem szükséges gyakran metszetni. Fának nevelve egyáltalán nem igényel metszést. Sövénynek nevelve azonban évente egyszer sort kell kerítenünk a visszavágására, különben felkopaszodik. Tél végén vagy kora tavasszal vágjuk le a beteg, öreg károsodott vesszőket, majd igazítsuk a kívánt formára.

Érdekességek az Ezüstfafélék családjáról

Az ezüstfa és a homoktövis egyazon családba tartoznak, mégpedig az Ezüstfafélék közé. Ebbe a családba mindössze 3 faj és kicsivel több, mint 50 fajta tartozik, tehát igen kis csoportról van szó, mégis igen hasznosak az emberi szervezet számára és persze a velük egy kertben élő növények számára is. A legtöbb fajta ehető termést növeszt, ami kissé kesernyés ízű, de mindenképpen jó ennivaló.

Ezek a termések, van hogy aprók, de egészen könnyen begyűjthetők. Ehetők nyersen vagy főzve is, és remek forrásként szolgálnak zsírokból és fehérjékből. Az előbb említetteken kívül nagy mennyiségben található meg a gyümölcsben A-C-és E vitaminok. A termését nem csak mi emberek, hanem a madarak is szívesen fogyasztják, ezért ősszel is lesznek csiripelő vendégek a kertben.

Nem csak a fent említettek miatt jó választás a kertbe Ezüstfafélét ültetni, hanem nitrogén megkötő hatásuk miatt is. Ebbe a családba tartozó fajok és fajták olyan gyökérzettel rendelkeznek, melyek képesek megkötni a légköri nitrogént. Sok növény nem tudja ilyen formában hasznosítani ezt az elemet, azonban ha Ezüstfafélét ültetünk a kertbe, akkor segítségére lehet ezeknek a növényeknek.

Ez azt jelenti, hogy az ebbe a családba tartozó növények remekül szolgálják a köré ültetett, termést hozó társaikat is. Amennyiben gyümölcsös növények köré ültetünk Ezüstfafélét, akkor akár 10%-kal is megnövekedhet a termés mennyisége.

Ugye, milyen sokféleképpen alkalmazható fajról van szó? Ezért is ajánlom bátran az Ön kertjébe is!

Szeretne Ön is a kertjébe keskenylevelű ezüstfát? Nézze meg itt kertészetem széles ezüstfa fajtaválasztékát!

Ha érdeklik más kertészeti témák, további bejegyzéseimet itt találja!

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!

Tartalomhoz tartozó címkék: cserje ezüstfa