A XIX. sz. végétől, különösen a viktoriánus Angliában a kerttervezés területén már nemcsak a férfiak, hanem a nők is egyre inkább helyet kaptak, s nem egynek sikerült maradandó hatást gyakorolnia. Közülük talán máig az egyik legismertebb Gertrude Jekyll (1843-1932), aki képzőművészettel, festészettel foglalkozott, ám súlyos rövidlátása miatt az orvosok azt tanácsolták hagyjon fel velük látása érdekében. Mivel gyermekkora óta szeretett kertészkedni, az ecset helyett a kerti szerszámokat választotta, s lett belőle kerttervező, kertészeti szakértő, aki több mint 400 kertet hozott létre az Egyesült Királyságban, Európában és az USA-ban és írt ezernél is több cikket.
Munkamódszerének egyik jellegzetessége volt, hogy a különböző társítások színeikben, elrendezésükben valamiképpen visszaadják a természetes táj szépségét, mély és maradandó benyomást gyakoroljanak arra, aki látja, akárcsak egy impresszionista festmény. Szívesen és gyakorta használta a hatalmas, lágyszárúakból álló szegélyeket, melyek színvilága a hidegtől (fehér, kék) a melegig (narancssárga, piros), majd vissza a hidegig terjedt.
Hogy milyen fontos a tervezés, az összhang, a cél a növények ültetése kapcsán, arról így írt:
”Határozott meggyőződésem, hogy bármilyen sok növény birtoklása - legyenek bármilyen szépek és bármilyen sokfélék - , még nem kertészet, csupán csak gyűjtemény. Az, hogy vannak növényeink, akkor szerez igazi örömet, ha gondos tervezés után, határozott céllal ültetjük őket.”
1908-ban Gertrude Jekyll által tervezett kert (Upton Gray)
