Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.
Termékek Menü

Megmutatom, mi mindent ültethet a kertjébe ősszel!

Megmutatom, mi mindent ültethet a kertjébe ősszel!

Ha az elmúlt télen eltervezte, hogy mi mindent ültet majd a kertjébe és hogyan alakítja át, viszont sem tavasszal sem a nyár folyamán nem sikerült erre sort kerítenie, akkor van egy jó hírem az Ön számára. Ugyanis még nem késett le semmiről!

Annyira nem, hogy az őszi hónapok alatt bátran ültethet gyümölcsfákat, telepíthet cserjéket, különböző virágokat, sőt, még a tavaszi hagymás virágokat is ilyenkor kell a földbe ültetnie.

Sokan úgy vélik, az ősz az elmúlás időszaka, amikor a természet felkészül a téli pihenésére, ekkor pedig már lecsúsztak arról, hogy bármit ültessenek a kertjükben. Ez részben ugyan igaz, azonban a téli álom előtt még nagyon sok dologra sort keríthet a birtokán az őszi hónapok alatt. Ugyanis ez az egyik legideálisabb évszak ahhoz, hogy elültessen néhány gyümölcsfát vagy cserjét, valamint biztosítsa a gazdag virágzást tavasszal.

Mi a különbség a konténeres és a szabadgyökerű kiszerelés között?

Mielőtt bármilyen konkrét növény ültetéséről beszélnénk, fontos tisztázni, mi a különbség a konténeres és a szabadgyökerű kiszerelés között. Előbbi esetében a növények műanyag edénybe ültetve érkeznek az új tulajdonosuk kertjébe. Ekkor azért nem befolyásolja az ültetés idejét az aktuális évszak, mert ezek a növények már gyökeret eresztettek, megfelelő gondozás és odafigyelés mellett gyakorlatilag a kert új lakója semmit sem észlel abból, hogy átkerült a konténerből a kertbe.

Pontosan ezért, ha nem fagyos a föld és van lehetőség az ásásra, akkor az év bármely napján elültethetők a téli fagyok és a nyári hőség kivételével. A szabadgyökerű kiszerelés lényege, hogy gyökerei szabadon vannak. Pontosan ezért nagyon óvatosan kell szállítani és az ültetésnél is érdemes elővigyázatosnak lenni. Ezeknek a gyümölcsfáknak az ültetése pontosan október 20. és március 20. között, fagymentes időszakban lehetséges.

Ha szeretne többet tudni a két kiszerelés közötti különbségről, az alábbi videóból tájékozódhat:

Az ősz az ideális időszak gyümölcsfák ültetéséhez

Ha eddig nem került rá sor, azonban szeretne néhány gyümölcsfát ültetni a kertjébe, akkor erre ennél ideálisabb időszakot keresve sem találhatna. Akár a szabadgyökerű, akár a konténeres kiszerelés mellett dönt, szeptemberben és októberben gond nélkül elültetheti a birtokán.

Szóval ha a közeljövőben szeretné élvezni a tavasszal virágba boruló ágakat, a hűsítő árnyékot és szívesen szüretelme zamatos gyümölcsöket a saját kertjéből, akkor itt a remek lehetőség mindezek megalapozására. Ültetésnél – legyen szó bármelyik verzióról - minimum 1x1 méteres, bő háromarasznyi mély ültetőgödröt érdemes ásni.

Fontos, hogy mindig ugyanolyan mélyre ültesse a növényt, mint ahogy a dézsájukban, vagy a faiskolában voltak. Az ültetést mindig kövesse alapos beöntözés, így biztosíthatja a facsemete számára az ideális körülményeket.

Ha szeretné látni, hogyan zajlik a gyakorlatban a szabadgyökerű gyümölcsfa ültetése, az alábbi videóban megtekintheti.

Amennyiben a konténeres fa ültetésére kíváncsi, úgy ezt a videót érdemes megtekintenie.

Faültetés esetén mindenképpen érdemes utána olvasni, melyik fajta milyen nagyra nő, ugyanis később okozhat problémát, ha átlóg a szomszédhoz, leárnyékolja az ablakot vagy beleakad egy villanyvezetékbe.

Ha kedvet kapott valamilyen gyümölcsfa ültetéséhez, ide kattintva megismerheti a különböző fajtákat és meg is rendelheti őket.

Ültessen cserjéket, telepítsen sövényt!

Ha régóta dédelgetett álma egy sövény telepítése vagy egy cserjékből álló térelválasztó létrehozása, esetleg szeretne egy mutatós bokrot az előkertbe vagy az utcafrontra, akkor ehhez is az ősz a legideálisabb évszak. A kiszerelések kapcsán ugyanazt szükséges figyelembe venni mint a gyümölcsfák esetében, az ültetésre azonban eltérő intelmek vonatkoznak. Egy cserje elültetéséhez ugyanis egy 60x60 cm-es ültetőgödör kialakítására lesz szükség. Fontos odafigyelni arra, hogy ne kerüljön mélyebbre a cserje, mint ahogy a konténerben vagy a kertészetben volt.

Önnek is lehet ilyen sövénye

Sövényültetés ajánlott inkább a hosszanti árok ásása, így könnyebb lesz az egyenes sor kialakítása.

A szeretné látni, hogy zajlik a gyakorlatban egy sövény telepítése, az alábbi videóban megtekintheti:

A sövények alkalmas növényeket ide kattintva ismerheti meg részletesen.

Amennyiben viszont valamilyen mutatós cserjére vágyik, itt találja a választékot.

Virágoztassa fel a kertjét!

Sokak fejében meg sem fordulna szeptemberben vagy októberben virágot ültetni a kertbe, pedig sok szempontból az ősz ideális időszak ezen növények számára is. Számos olyan szabadgyökerű és konténeres kiszerelésű virág létezik, melyek ősszel is elültethetők. Az egyik legnépszerűbb ezek közül a rózsa, mely gazdag típus – és színválasztékának köszönhetően számtalan módon fordulhat elő a kertekben a mini virágágyi törperózsáktól egészen a magasra növő teahibrid fajtákig.

Ha szeretne valamely rózsa fajtámból rendelni, itt érdemes megnéznie őket.

Szintén egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a leanderek, melyek közül a télálló rózsaszín leander a többi társával ellentétben akár -16 Celsius fokig tűri a fagyot, ráadásul a konténeres kiszerelésnek köszönhetően bátran elültethető ősszel is. Nem beszélve arról, hogy gyönyörű és különleges.

Ha múlt tavasszal bánkódott amiatt, hogy Önnek nem volt ideje elültetni néhány gyönyörű hagymás virágot, akkor nem kell csüggednie! Ugyanis a tavaszi hagymás elnevezés a virágzás idejét jelöli, elültetni viszont ősszel kell őket.

Tulipános szegély

Ezeket a hagymákból előbújó gyönyörű virágokat hagyományosan az iskolaidő beköszöntével lehet elkezdeni kiültetni, de idő van bőven, mert az ősz második feléig aktuális a feladat. Jó tanács, hogy ha virághagymát vásárol, akkor mindenképpen kertészetből vagy megbízható szakembertől szerezze be azokat, ugyanis sok hipermarket régebbi, nem megfelelően tárolt, gyengébb minőségű terméket árul, melyek nem biztos, hogy kikelnek majd.

Ha olyan virágokat válogat össze, amelyek különböző időszakokban virágoznak, már szeptemberben megteremtheti a jövőbeni virágoskertjét, mely hosszú hetekig ékesíti majd a kertet. Az iskolakezdés alkalmával például egy általános iskola udvarán ültettünk el különböző tavaszi hagymás virágokat.

Az alábbi videóra kattintva megtekintheti, hogy zajlott az ültetés:

Mire érdemes odafigyelni az őszi munkálatok megkezdése előtt?

Bármilyen növényt is választ, lényeges alaposan utána olvasni az igényeinek az ültetés előtt. Hiszen az, hogy mikor és milyen helyre ülteti el ugyanolyan fontos mint az, milyen talajt igényel és mennyi öntözésre van szüksége.

Ha szeretne többet tudni a különböző növényekről, blogomban biztosan megtalálja a választ minden felmerülő kérdésére.

Miért fontosak ezek az őszi munkálatok?

Az őszi hónapokban történő kertrendezés több szempontból is fontos. Az nyár elmúlása - akarva akaratlanul - szinte mindig egy kicsit melankolikus hangulatba keríti az ember, így valóságos terápia ilyenkor a léleknek még egy kicsit ténykedni a kertben. Hiszen szépítgetni, építgetni, valami újat teremteni mindig felemelő dolog.

A levelek összeszedése is az ősz feladata

Másrészről lényeges, hogy a szeptember – októberi időszak időjárás szempontjából ideális a frissen ültetett növények számára, hiszen ekkorra enyhül a forróság, ugyanakkor a csapadékos napok száma növekszik. Nem beszélve arról, hogy ha ekkor rászánja az időt és elülteti a választott növényeket és nem vár tavaszig, akkor sokkal hamarabb élvezheti a termőre forduló gyümölcsfák és a virágot bontó cserjék pozitívumait.

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!

Ha más kertészeti témában is szívesen olvasna, további bejegyzéseimet itt találja!

Tartalomhoz tartozó címkék: kertészeti tanácsok