Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.

A madárbirsek világa

A madárbirsek gyakori cserjéi közterületeinknek és kertjeinknek is egyaránt. Az alacsony- vagy középmagas cserjék kis igényűek, és nem igényelnek sok gondozást. Ha megfelelő helyre ültettük őket, elárasztanak bennünket változatos leveleikkel, apró, fehér virágaikkal, majd színes terméseikkel. A madárbirsek egész évben díszítenek, emellett sok változatuk nagyon jó talajtakaró. Ismerjük meg őket is kicsit jobban!

A kert madárbirs az örök klasszikus

A madárbirs ültetése 

Minden kertben, egy növény élete az ültetéssel kezdődik. Fontos megfelelő hangsúlyt fektetni erre a folyamatra, hiszen csak az alaposan átgondolt helyen fogja magát jól érezni a kiválasztott cserje. Remek hely lehet a madárbirsnek az előkert, vagy egy olyan kerti terület, melynek földjét egyszerűen csak el szeretnénk takarni.

Azt azonban nem árt tudni, hogy napos helyen a legtöbb változat levelei ősszel vöröses-narancssárgás színűre változnak, de a madárbirs félárnyékos helyen is jól érzi magát, azonban ilyen helyen nem fog annyi termést hozni.

 

Amikor megtalálta a megfelelő helyet a cserje számára, akkor ajánlott kétszer akkora mély és széles gödröt kiásni neki, mint amekkora konténerben kertészetemtől megkapja. Talajösszetételre nem igényes, azonban fontos neki, hogy jó vízáteresztő képességgel bírjon a föld.

Emiatt ajánlott Mabako földkeverékkel feltölteni az ültetőgödröt, mely nem csak a folyamatos tápanyagellátást biztosítja, hanem kiváló vízfelvevő- és vízmegtartó képessége miatt nem hagyja kiszáradni a talajt. A napos helyen lévő növényeket,  illetve a fiatal cserjéket ajánlott rendszeresen, hetente alaposan megöntözni.

Minden esetben az új növény ültetése után nagy vízmennyiséggel történő (iszapoló) öntözés szükséges, hogy a felbolygatott gyökerek kényelmesen el tudjanak kezdeni növekedni, terjedni a talajban és tudjanak kapcsolódni a talajrészecskékkel.

Nézze meg videómat a madárbirssel kapcsolatban:

Mivel kertészeti árudámtól konténeres kiszerelésben kapja meg a madárbirset, ezért egészen az első fagyokig, az év bármely szakában ültetheti. Téli, de még nem fagyos ültetési idő estén, ajánlott lombbal vagy szalmával betakarni a cserje törzsét 30-40 cm-es magasságig, hogy megóvjuk a téli kifagyástól.

A madárbirs szaporítása

Dugványozás

A fásdugványozást minden Kertbarátnak szívesen ajánlom, még azoknak is, akik még csak most kezdtek el megismerkedni a kertészet szépségével. A zölddugványozást azonban inkább a már gyakorlott Kertbarátoknak javaslom.

A fás dugványozáshoz ősszel érdemes hozzákezdeni és egészen az első fagyok beálltáig lehet készíteni a következő évi szaporítóanyagot. Ez esetben 10-15 cm-es növényrészeket kell lemetszeni a vesszőkről. Fontos, hogy mindig a vessző kihajtása felett legyen elvágva az ág, hogy a későbbiekben friss, új hajtást tudjon nevelni a cserje. Az elkészült dugványokat felcímkézve és kötegelve helyezze el nyirkos homokba. A dugványokat tavasszal vegye elő, amikor már a gyökeresedés megindult.

Ezután, ha még nem eléggé meleg a levegő, akkor helyezzük külön-külön saját cserépbe őket és kicsivel hűvösebb helyre rakjuk ki ezeket a cserepeket. Miután már a kinti levegő kellemes, ki lehet ültetni végleges helyükre a madárbirs csemetéket.

Élőfal is nevelhető belőle

Zölddugványozáskor a hajtásokat fogjuk felhasználni május-július környékén, mert ekkor vannak a legjobb állapotban. A hajtásokat minden esetben a levéleredési pont alatt kell lemetszeni és 25-30 cm-es darabokat kell belőle készíteni. Mivel ezen dugványoknak szüksége lesz egy kevés levélre is, ezért az alsó 3-4 levelet eltávolítjuk, a többit viszont megtartjuk és megkurtítjuk. 

Ha nem tudja megfelelően tárolni a szaporított madárbirseket, rendelje meg kertészetemből konténeresen!

Használhatunk a gyökérképződés megindulásához különféle hormonokat is, valamint fontos hogy megfelelő közegbe legyenek elhelyezve az elkészült dugványok, ehhez a homok-tőzeg keveréke a legjobb.

Magvetés

Magról szaporítás esetében ősszel kell összegyűjteni a még kemény húsú terméseket, melyeket kupacokba kell rendezni. Ez az alakzat segíteni fogja, hogy jól megpuhuljon a termés húsa. Amikor már úgy érzi, hogy kellőképpen puha, akkor azonnal általános virágföldbe, vagy homokos keverékbe kell vetni.

A nyugalmi időszak alatt, a megpuhult terméshús leesik a magról, áprilisban pedig már el is kezd csírázni az új madárbirs.

Az ivaros és az ivartalan szaporításmód is alkalmazható

Ha úgy látja, hogy túl sűrűn nőttek ki a növények, akkor még a csírázás évében ajánlott szétültetni őket, hogy megfelelő helye legyen minden egyes csemetének. Átültetésnél nagyon legyen figyelmes, nehogy megrongálja a cérnavékony gyökereket.

Neveljen kertjében madárbirset Ön is! Tekintse meg kertészetemben fajtáit, amelyeket meg is vásárolhat!

Általában a vetés utáni második év végére már úgy megerősödnek a csemeték, hogy nyugodtan a végleges helyükre lehet ültetni.

A madárbirs gondozása

Metszés

A kerti teendők közül általában a metszés az, ami minden kertbarátnak eszébe jut. A metszést akkor kell megejteni, hogy ha nem akarjuk, hogy nagyon szélesen terüljön el a talajon a madárbirs, vagy ha meg akarjuk tartani természetes formáját.

Javarészt a szoliterként ültetett madárbirseket nem is szokták megmetszeni, hanem hagyják, hogy az eredeti formájukat felvegyék az évek alatt. Amennyiben egymás mellé több tő madárbirset is ültetett, akkor a metszés azért lehet fontos, hogy egységes talajtakarót lehessen belőle nevelni.

Falak takarására is alkalmas

A madárbirs jól bírja a metszést, azonban minden egyes alkalommal sűrűbbé válik a cserje és egyre több új hajtást fog nevelni. Ezen tulajdonsága miatt, hogy ha elkezdi a folyamatot, akkor rendszeresen iktassa is be az éves kerti teendők közé. Minden esetben február tájékán kell elkezdeni ezt a műveletet.

Metszéssel a növénybetegségeket is meg lehet előzni. Ekkor a sérült, idős ágakat ajánlott levágni, illetve a megpuhult terméseket összegyűjteni a talajról, hogy azon ne tudjanak áttelelni a kórokozók, kártevők.

A madárbirs alkalmazható madárbarát kertekben is. Olvassa el a madárbarát kertekkel kapcsolatosan írt cikkemet!

Mivel a madárbirs, más rózsafélék családjába tartozó növényekhez hasonlóan jó alanynak számít a tűzelhalás kórokozója számára, illetve a levéltetvek és pajzstetvek számára, ezért fontos, hogy a metszést mindig tiszta, megfelelően fertőtlenített metszőollóval végezze el.

Öntözés

Mivel a madárbirs-félék igazán toleráns növények, ezért elviselik a szárazságot is, azonban ahhoz, hogy erőteljesen és szépen tudjanak fejlődni a heti egyszeri öntözés mindenképpen szükséges.

Tavasszal és ősszel 4-6 liter víz kijuttatása elegendő hetente, azonban nyáron, amikor nagy a forróság, akkor ajánlott a kétszeresére növelni a víz mennyiségét.

Tápanyagutánpótlás

A madárbirset elegendő  2-3 évente egyszer ellátni kellő mennyiségű tápanyaggal. Ekkor általános összetételű tápanyagot válasszon, ami segíteni fogja a madárbirs növekedését a vegetációs idő alatt.

Fontos a rendszeres tápanyagutánpótlás

A cserje törzse körül 30-60 cm-es körben juttassa ki a szerves trágyát, azonban ügyeljen arra, hogy a növény semelyik része se érintkezzen a tápanyaggal. Ajánlott a csomagoláson feltüntetett mennyiségben kijuttatni a tápanyagot, nem szükséges annál többet adni a növénynek, attól nem növekszik jobban.

Az esetben, hogy ha az ültetés során Mabako földkeveréket használt, akkor biztos lehet abban, hogy az egyenletesen lebomló mikroelemeknek köszönhetően, a cserje folyamatos tápanyag-ellátása biztosított.

Talajtakarás

Leginkább a késő őszi ültetési időszakban ajánlott betakarni a madárbirsek törzsét, hogy megvédjük a téli kifagyástól. A madárbirs az egész éves talajtakarást szívesen fogadja, azonban arra ügyelni kell, hogy a törzse körül ne legyen szorosan rátolva a lomb vagy a talajtakaró háncs, mivel akkor a növénynek az a része elkezdhet rothadni. Fontos, hogy lomb használatakor daraboljuk fel a leveleket, mivel a levelek összetapadása meggátolhatja a csapadék lejutását a gyökerekhez.

Neveljen kertjében madárbirset Ön is! Tekintse meg kertészetemben fajtáit, amelyeket meg is vásárolhat!

Ha talajtakarásra szánja a madárbirs valamely fajtáját és egyszerre több tövet ültet belőle, akkor számolnia kell azzal, hogy az alacsony gyomokat nagyon nehéz lesz eltávolítani a növény körül. Ezért jó megoldás lehet, hogy ha az ültetés előtt agroszövettel borítja be a talajt, hogy megelőzze a gyomok növekedését. Az agroszövetből ne feledje el kivágni a cserjék leendő helyét, hogy a lefektetés után ezzel már ne kelljen törődni.

Tekintse meg alábbi videómat, amelyben a madárbirsekről is beszélek:

Növényvédelem

Levél-és gyökérelhalás

Akkor gyanakodhatunk erre, hogy ha a cserje minden igyekezetünk ellenére elkezd gyengülni és látszik rajta, hogy valami nincsen rendben vele. Levelein barnás foltok keletkeznek, gyökere pedig elkezd barnulni. Az a legjobb védekezés, hogy ha az adott tövet kihúzzuk a földből, ezáltal könnyen megfékezhető a gomba továbbterjedése, azonban lehet valamilyen gombaölőszert is kijuttatni a talajba.

Zöld almalevéltetű

A legtöbb növényünkön előforduló kártevőről van szó, ami szívogatásával okozza a kárt. Ez a kártevő könnyen be tudja fertőzni a kert többi fogékony növényét is, hiszen szívogatásával átviszi a fertőzést. A tetvek mézharmatot ürítenek, melyen a korompenész, mint másodlagos kártétel jelenik meg, ami a növény asszimilálódásában fog kárt okozni. Levéltetű elleni készítményekkel való permetezés ajánlott vagy olajos tartalmú szerek kijuttatása, ezáltal a tetű le fog „csúszni” a levélfelületéről.

Zöld almalevéltetű (forrás: Encyclopedia of Life)

Gyapjas lepke

Ez a kártevő igen gyakori Magyarországon, melynek hernyója okozza a jelentős kárt. A hernyó képes teljesen lerágni a cserje levelét, azonban ez a kártétel még nem jelenti a növény végét, de jelentősen legyengíti. Amint észreveszi az első hernyókat azonnal lépjen közbe, mégpedig valamilyen kitinképződést gátló szerrel.

Vértetű

A legnagyobb kárt okozza a növényben, ugyanis a cserje minden részét képes szívogatásával gyengíteni. Ennek a tetűfajtának egy évben több nemzedéke is van, emiatt rendszeres kártételre kell számítani. Rákos elváltozásokat okoznak a növényen, ami a nyálukban lévő méreg miatt keletkezik. Megelőzés szempontjából fontos, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot kapjon, mert akkor erősebb és ellenállóbb lesz a cserje. Itt is, mint minden tetű esetében jól használható az őszi-tavaszi lemosó permetezés, illetve egyéb tetűirtó szerek használata.

Népszerű madárbirs változatok

Kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis)

A kerti madárbirs, vagy más néven terülő madárbirs az egyik legkedveltebb madárbirs, hiszen apró levelei és narancssárgás–pirosas termései miatt igen sok Kertbarát kertjében megtalálhatók. Akár 80 cm magas is lehet, emellett a 1,5 méteres szélességet is elérheti, vagyis nagyszerű talajtakaró növény és szoliterként is alkalmazható. Persze alacsonyabbra is nevelhető a növény, mégpedig rendszeres metszéssel. Apró, fehéres-rózsaszínes virágai tavasszal nyílnak, melyek remek mézelő helynek számítanak a méhek számára. Ahogy beköszönt a tél, a kerti madárbirs levelei lehullnak, azonban ilyenkor is marad rajta díszítőelem, ez pedig nem más, mint a termése.

Kúszó madárbirs (Cotoneaster dammeri 'Eicholz)

A kúszó madárbirs dekoratív, zöld leveleivel és pirosas, gömb alaú terméseivel nagy díszítőértéket képvisel a kertben. Májusban nyíló apró virágai méh- és lepkecsalogató tulajdonságokkal rendelkeznek. Magassága 30-50 cm, ezért kicsit magasabb talajtakaróként is jól szolgál. A kertben kiválóan társítható cserjékkel és évelőkkel egyaránt. Igénytelen cserje, a napos, félárnyékos helyen érzi igazán jól magát.

Kúszó fűzlevelű madárbirs (Cotoneaster salicifolius 'Parkteppich')

A ’Parkteppich’ fajtájú madárbirs 40-60 cm magasra megnövő díszcserje, így alacsony termete miatt remek választás talajtakarónak is. Lomblevelű örökzöld cserje, ezáltal akkor is mutatós marad, amikor a többi növény már rég lehullajtotta a leveleit. Apró, élénkpiros termései miatt is igen közkedvelt fajta.

Svéd madárbirs (Cotoneaster x suecicus 'Skogholm')

Mivel a svéd madárbirs nem olyan erőteljes növekedésű, hogy a 2-3 méteres magasságot is elérje, ezért nem szükséges nagyon átgondolni a végleges helyét. Közel 1 méterre nő meg az évek során, ezért nem lesz a kilátás vagy a közlekedés útjában. Azzal azonban számolni kell, hogy gyors növekedésű, ezért kis területű kertekbe nem ajánlott ültetni, mivel hamar beboríthatja a kertet, hiszen 2-3 méter szélesen is elterülhet.

Látható, hogy a madárbirs fajták nevelése nagy szaktudást nem igényel, nem kellenek hozzá speciális eszközök, egyszerűen csak évente egy-két alkalommal kell megvizsgálni, hogyan fejlődik.

Neveljen kertjében madárbirset Ön is! Tekintse meg kertészetemben fajtáit, amelyeket meg is vásárolhat!

Ha érdeklik más kertészeti témák, további bejegyzéseimet itt találja!

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!