Az oldalon cookie-kat használunk, megjelenítésük engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra. Elfogadom
Termékek Menü

Hortenzia ábécé

A hortenzia bár mindig is kedvelt dísznövény volt, jól megfigyelhetően néha népszerűbb, néha pedig kevésbé gyakran alkalmazott a kertekben, díszágyásokban. Míg a rózsa divatja örökérvényűnek mondható, addig a hortenzia divatossága változó. Ez azonban nem gond, hiszen így mindig van jó ok ültetni ebből a látványos virágból, hol azért, hogy szembemenjünk az uralkodó, és sokszor unalmas irányzatokkal, hol pedig azért, hogy mi is részt vehessünk az aktuális trendek követésében. A hortenzia persze a divatoktól függetlenül mindig, minden körülmények között szép és szemet gyönyörködtető, kifejezetten romantikus hangulatú virág, melynek bármikor jó helye lesz az Ön kertjében is!

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

Kezdjük egy rövid kitérővel az ismerkedést, mégpedig a hortenzia eredetének felderítésével. A  hortenzia ugyanis nem európai virág, mint azt sokan hiszik, hanem Japánból érkezett a mi kontinensünkre, mégpedig az 1800-as évek elején. Elsőként Nagy-Britanniában hódította meg a díszkerteket, aztán pedig a az európai országokban is egyre keresettebb lett, és nagyon hamar kiemelkedő népszerűségre tett szert.

A hortenzia nevét illetően is érdekes történetek léteznek, egyes források szerint Napóleon nevelt lánya, Hortense királyné után kapta az elnevezést, de más kutatások úgy tartják, hogy a Bougainville expedíción résztvevő francia természetbúvár, Dr. Philibert Commerçon volt a név megálmodója, és ő nevezte el a növényt. Amennyiben ez az utóbbi történet az igaz, akkor pedig három verzió is lehetséges a név pontos forrását illetően, a nevezett tudósnak ugyanis volt egy Hortense nevű házvezetőnője, egy szintén ilyen nevű asztronómus barátja, valamint az említett expedícióban részt vett Nassau hercegének Hortense névre hallgató lánya is , aki szintén könnyen lehet a név eredője. A névnél persze sokkal fontosabb maga a virág, így innentől koncentráljunk magára a dísznövényre!

 

Általában a hortenziákról

 

A hortenzia népszerűségének megértéséhez nem elég egyszerűen tudomásul venni, hogy roppant esztétikus, fontos tényező az is, hogy kifejezetten fajtagazdag virág, vagyis számos eltérő forma-, és színváltozatban hozzáférhető. Régen felismert alapigazság, hogy mindig azok a dísznövények a legkedveltebbek, melyek változatos megjelenésűek, hiszen így ugyanolyan vagy nagyon hasonló formához számos színváltozat társul, ez pedig remek lehetőséget biztosít arra, hogy harmonikus, ízléses, mégis sokszínű díszágyás készülhessen a segítségükkel.

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

A hortenzia tökéletesen megfelel ennek a leírásnak! Akadnak alacsonyabb termetű, kisméretű bokrot formázó változatai, léteznek nagyobb, egészen fa küllemű típusok, a szintén közkedvelt kúszó hortenziák pedig akár több tíz méter magasra is felfutnak, így új dimenzióval, a függőlegessel is gazdagítják a kertet! A hortenziák között találni ugyan örökzöldet is, de az általánosan elterjedt fajták inkább lombhullatók. A virágok, a szirmok színét tekintve még nagyobb a változatosság, hiszen léteznek piros, fehér, pink, és kék árnyalatú típusok, emellett vannak gömbbé összeálló virágok, és találni laposabb, tányérformájú virágzatúakat is.

Az elmúlt évtizedben pedig kifejezetten keresetté váltak az egzotikusabb megjelenésű bugás virágzatú hortenziák, melyek szakítanak a hagyományos küllemmel, ezzel vonzóbbá válhatnak azok szemében, akik a hortenziákat kicsit régimódi dísznövénynek tartják.   

 

A hortenzia környezeti igényei

 

A hortenzia mellett szól mérsékelt ápolási igénye is, hiszen a tetszetős látványért cserébe nem követel sok törődést, tartása kezdő kertészkedőknek sem jelent nehézséget, ettől persze még mindenképp igényelnek felügyeletet, gondozást.

A hortenzia ültetése során lényegi kérdés az árnyékoltság, a hortenziák ugyanis nem kedvelik az erős, közvetlen napsütést, ugyanakkor az erős árnyékoltság is kerülendő,mert az erősen fényszegény terülteken a virágok fejletlenek lesznek, így pedig a lényeg veszik el. A legideálisabb az olyan fekvés, ahol a hortenzia reggelente kap pár órán keresztül napfényt, de déltől naplementéig jobbára árnyékban lehet.

A hortenzia latin neve (Hydrangea) annyit tesz „sok víz”, ebből máris kilogikázható, hogy vízigénye átlagon felüli, földjét sosem szabad hagyni teljesen kiszáradni, mindig legyen nedves, ugyanakkor ne áztassuk el túlzottan a töveket, a pangóvíz is káros. Az öntözési gyakoriságot a talaj összetétele, milyensége szabja meg! A jobb vízmegtartó képességű közegben ritkábban, a lazább, fokozottan vízáteresztő talajban gyakrabban kell az öntözést elvégezni, de az mindenképpen ökölszabály, hogy a hortenzia földjének felső rétegét sose hagyja kiszáradni!

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

Az öntözéssel kapcsolatban fontos körülmény, hogy a túlságosan kemény csapvíz levelek besárgulását okozza, ezt erősen ajánlott megelőzni, mégpedig lágy vagy lágyított víz használatával. Megoldás többek közt a csapadék gyűjtése erre a célra, mivel a csapadék minden esetben lágy víz, de szintén hasznos a felforral és kihúlni hagyott, vagy a pár napig vödörben állni hagyott víz használata.

A hortenzia tápanyag igénye kora tavasztól augusztus végéig havi egy-két alkalommal adagolt tápoldattal elégíthető ki. Ültetéskor se feledkezzen meg a közeg gazdagításáról, érdemes érett komposztot keverni a talajhoz, amibe a hortenzia kerülni fog.

A metszési feladatokat a legtöbb hobbikertész nem igazán kedveli, ha Ön is ebbe a csoportba tartozik, akkor biztosan jó hírként fogadja, hogy a hortenzia metszési feladatai kisszámúak, és jóval egyszerűbbek, mint például a gyümölcsfák vagy a rózsák visszavágási teendői. Tavasszal időszerű az éves visszametszés, ekkor egyszerűen meg kell kurtítani a hajtásokat, hogy a dús virágzásnak kedvezzünk. A másik feladat még könnyebb, ez csupán az elszáradt, elvirágzott részek lecsipegetéséből áll, ezt folyamatosan megteheti tavasztól az ősz elejéig.

 

Hortenziák teleltetése

 

A virágos növényekkel kapcsolatban mindig a tavaszra és a nyárra asszociálunk, de ne feledkezzünk meg a hideg évszakról sem! Hűséges virágainkat (hacsak nem egynyáriakról van szó) ilyenkor is gondozni kell, vagyis fontos kérdés szinte minden esetben a teleltetés. A hortenziák is igénylik teleltetést, de ez nem egy túl összetett feladat. A tél közeledtével, mikor leveleiket már elvesztették, a hortenziákat biztonságba kell helyezni.

A megfelelő körülmények biztosításához sötét, de nem teljesen fénytelen helyiség kell majd, valamint alacsony (5-10 Celsius) hőmérséklet. Mindez jellemzően egy pincében vagy padláson biztosítható.

Az öntözéseket télen ritkítani kell, de ne hagyja abba teljesen! Mindez persze a cserpes példányokra vonatkozott, hiszen a kerti földbe kiültetett hortenziákat nem lehet csak úgy kiemelni a nyár végén. Nem kell azonban aggódni, a legtöbb hortenzia képes átvészelni a téli időszakot a szabad ég alatt is, azonban a fiatal példányok esetében ajánlott az ún. kupacolás.

Ez csupán annyit tesz, hogy a növény tövénél képezzünk egy másfél-két arasznyi magasságú földkupacot (esetleg komposztot is használhatunk). Ez a védőréteg megóvja majd az erős fagyoktól a szárat és gyökereket. Mindez persze a cserepes, dézsás példányokra vonatkozik, de sokan kiültetik a kertbe növényüket.

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

Van azonban még egy érdekes, köztes megoldás is! Ha Ön a hortenziáját egy nagyobb cserépbe, műanyag edénybe ülteti, és a virágot az edényével együtt a kerti földbe leássa, akkor tavasztól őszig kerti növényként gyönyörködhet benne, ősszel pedig egy határozott mozdulattal kiemelheti helyéről, és fedett, védett helyen teleltetheti! 

 

A hortenzia színeinek titkai

 

A hortenziák közül a növényvilágban szokatlannak számító kék árnyalatú példányok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, azonban az már nem közismert, hogy ezért a különleges színért tenni is kell!  A kék hortenziák ugyanis olykor elveszthetik extravagáns színüket, és „közönséges” rózsaszín virágokat hoznak. A megoldás egyáltalán nem nehéz, a kék virággal rendelkező hortenziáknak savanyú talajra van szükségük a kék szín előállításához, ezért a kék hortenziákat ilyen, úgynevezett savanyú talajba szükséges ültetni.

A savanyú talaj beszerzése egyszerűbb, mint gondolná, kertészetekben, szaküzletekben zsákos kiszerelésben megvásárolhatja az ilyen kémhatással rendelkező ültetőközeget. Alternatív megoldásként speciális műtrágya adagolásával lehet biztosítani a megfelelő talajt. 

A talaj savanyítására házi praktikák is léteznek, ilyen többek között, ha időnként kávézaccot vagy reszelt narancs illetve citromhéjat adagolunk a hortenziák földjéhez, talajsavanyító hatása van a mulcsként kihelyezett fenyőkéregnek, továbbá szintén elősegíti a kékítést, ha az öntözővízbe literenként 4-5 gramm timsót adagol!

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

Felmerülhet Önben a kérdés, hogy a hortenzia ültetése előtt hogyan állapítsa meg, hogy kertjének földje milyen kémhatással rendelkezik? Ez természetesen gyorsan kideríthető! Vegyen egy marék földet és tegye egy tálkába, öntsön rá ecetet és figyelje, mi történik! Amennyiben pezsgést észlel, a talaj lúgos, viszont ha nem, akkor jó eséllyel savas. Pontosabb eredményt lehet elérni a kertészetekben kapható lakmuszpapírokkal, melyekkel a vizsgálat gyorsan és pontosan elvégezhető.

Amennyiben a talaj a kék fajtának nem megfelelő kémhatású, de a fenti módszerek valamelyikével Ön savanyúbbá tette a talajt, akkor biztosan számíthat arra, hogy a kékülés bekövetkezik! A változás azonban nem gyors, így ne legyen csalódott, ha pár nap vagy hét után még nem tapasztal színváltozást, várjon türelemmel!

 

Hortenzia fajták

 

A különböző színek mellett számos fajtája is létezik a hortenziáknak, melyek közül mind valami más miatt különleges. Az alábbiakban a legkedveltebb fajtákat mutatom be Önnek röviden, hogy átfogó képet kaphasson a hortenziákról, mielőtt egy konkrét típust kiválaszt!

bugás hortenziák nyár közepétől egészen őszig a csodálatos bugás virágzataival örvendeztetik meg, míg ősszel a száradó virágzat varázsol mesebeli hangulatot a kertbe. Nem beszélve arról, hogy a fogazott élű levelei – melyek már önmagukban is különlegesek és tavasszal igazán jól mutatnak a birtokon – az őszi hónapokban sárgás, bordós árnyalatúvá színeződnek. Téli pihenése alatt pedig a dús ágain megtelepedő hó nyújt csodás látványt

kúszó hortenzia abban az esetben jó választás, ha falakat, kerítéseket, lugasokat, rézsűket szeretne befuttatni. Ezen fajta varázslatos fehér virágpompájában június-július folyamán lehet gyönyörködni. Dús, sötétzöld leveleivel, és édeskés illatú, fehér virágaival díszít, levelei pedig kerekdedek, fogazott szélűek. A lapos bogernyő virágzatban a krémszínű, apró, termős virágokat nagyméretű, fehér, meddő virágok veszik körül. A virágok mindig az előző évi hajtásokon fejlődnek.

A kúszó hortenzia léggyökereivel kapaszkodik, támaszték mellett 5-8 méter magasra kúszik. Jó hír, hogy fagytűrő cserje, még a szélsőségesen hideg teleket is jól tolerálja. Igénytelen növény hírében áll, és ez igaz is, kedveli a közömbös kémhatású talajt, de a meszes talajt is jól tűri. Mivel lombhullató, ősszel sárgára színeződnek a levelei, ezáltal ebben az évszakban új arcát mutatva dobja fel a kertet.

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

kúpvirágú cserjés hortenzia 1,5-2 méter magasra növő díszcserje, de bokorfának is nevelhető, így egy kompakt méretű, fákat idéző látványvilágú, de nem zavaró magasságú dísznövény válhat belőle. Ágai vastagok, virágai nagyok, melyeket tömegesen hoz. Levelei pedig nagyok, hegyes telt lándzsa alakúak, világos zöldek. A talaj tekintetében nem igényes, átlagos kerti körülmények között szépen fejlődik. Nyíratlan sövénynek, szoliter cserjének, vagy virágzó cserjefoltnak is ajánlható, így a kertben sokrétűen bevethető, számos különböző funkciót betölthet.

gömb virágú cserjés hortenzia 1-1,5 méter magas, szélesre növő, termetes cserje, amely nyár derekán hozza igencsak nagyméretű fehér virágait. Amennyiben bőséges virágzásra szeretné serkenteni hortenziáját tavasszal érdemes visszametszenie, ez nem egy bonyolult művelet, csupán a hajtások megkurtításából áll. Ezt a fajtát szoliterként, vagy kisebb csoportokba ajánlom ültetni, hosszanti térelválasztóként remekül mutat nagyobb kertekben, de világos előkertekben is csodásan fest majd.

tölgylevelű hortenzia fehér virágai később rózsaszínre váltanak, és a tavasz végétől a nyár közepéig nyílnak. Ahhoz, hogy gazdagon virágozzon, alaposan öntözni kell. Itthon jellemzően másfél - kétméteres magasságot ér el. Az ültetés utáni években érdemes télen lombbal takarni a tövét, mert ugyan fagyállónak mondható, de ifjúkorábban érzékenyebb az alacsony hőmérsékletre. Növekedési üteme lassú, ezáltal sziklakertek, temetői sírok, vagy szűkebb, kis alapterületű erkélyek kiváló növénye is lehet.

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

A hortenzia ültetése

 

A hortenzia ültetése az év nagyobb részében aktuális, akár már egy enyhébb januári napon is a kertbe kerülhetnek a tövek. Érdemesebb persze kora tavaszig várni, hogy az ültetést követő hetekben minimális legyen a fagykár esélye.

Az ültetéshez a kertészetemben is kapható konténeres változatokat ajánlom, hiszen ezek az előnevelt, egészséges és ép példányok 90% feletti eséllyel gyökereznek be az új helyükön, magyarul ez a kiszerelés biztosítja a legjobb eredmény a tartósságot tekintve.

 

Hortenzia fajták széles választéka kapható a Megyeri kertészetben!

 

Az ültetést a fentieknek megfelelően a kék virágú példányok esetében előzze meg egy talajvizsgálat, majd annak eredményétől függően kell felkészíteni az ültetőközeget a hortenzia érkezésére. Egyes fajták nem követelnek az átlagostól eltérő kémhatást, ezek esetében bőven elegendő egy ültetés előtt egyébként is szokványos talajlazítás (átmozgató ásás) és egy alapos gyommentesítés.

Az ültetőgödörnek nem kell nagyméretűnek lennie, főképpen, ha a talajlazítás a közelmúltban megtörtént, a növény edényének nagyjából kétszerese legyen a gödör. A hortenziát a műanyag cserepéből óvatos ütögetéssel vegyük ki, majd úgy helyezzük a kiásott ültetőgödörbe, hogy földlabdájának felszíne egy síkban legyen a kert talajával. Egy alapos beöntözést követően a telepítés készen is van!

Ha már sikeresen meghonosította a hortenziát a birtokán, akkor a későbbiekben Ön is szaporíthatja ezt a csodás dísznövényt. A hortenziák szaporítása dugványozással a leghatékonyabb, erre a műveletre a nyár középső hónapja a legideálisabb. A dugványozáshoz a félfás hajtások használhatók leginkább, egy bimbó és virág nélküli, nagyjából ceruza vastagságú hajtás nyessen le éles késsel, és ezt gyökereztesse laza szerkezetű, nyirkos földben vagy vízben. 3-4 hét múlva a hajtás elültethető egy normál méretű cserépbe.

 

Megtetszett Önnek a hortenzia és szívesen kipróbálná valamelyik fajtát otthon, a saját kertjében? Akkor a lehető legjobb helyen jár, kertészetemben ugyanis szinte az összes hortenzia változat megvásárolható. Az előnevelt, konténeres hortenziák ültetése könnyű, nevelésük a kezdő kertbarátoknak sem kihívás!

 

IDE KATTINTVA máris megtekintheti a hortenzia kínálatot!

 

Nem rendelt még az interneten keresztül dísznövényt? Ne aggódjon, a kiszállítást ugyanis nem futárszolgálattal végzem, hanem a megrendelt növényeket kertészetem saját teherautóival szállítom ki, így Ön biztos lehet abban, hogy az érzékeny, élő árut épségben kapja meg!

 

Tetszett Önnek a cikk? Akkor kérem nyomjon a 'tetszik' gombra, vagy ossza meg írásomat barátaival, ismerőseivel!

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hortenzia