Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.

'Regent' – Borszőlő

10.990 Ft
Menny.:db

A szabadgyökerű szőlőcsemetéket október 20. és március 20. között - fagymentes időszakban - lehetséges ültetni, ezen időszakon belül szállítjuk ki ebben a kiszerelésben.

Ezen időszakon túl, valamint az év teljes egészében ezt a szőlőcsemetét konténeres kiszerelésben is meg tudja rendelni, és bármikor, egész évben el tudja ültetni.

Kedves Kertbarát Vásárlóm!

A szőlő nem csupán haszonnövény, hanem díszítő értéke mellett, kulturális jelentősége is van. Egy-egy szőlőtőkének minden kertben kell legyen helye.

Kertbaráti üdvözlettel: Megyeri Szabolcs

Védett tartalom

Hasznos tudnivalók

 

A 'Regent' – Borszőlő főbb jellemző

 

Jellemzői: A ’Regent’ fajta Németországból származó fajta, melyet sokszor úgy mutatnak be, mint a fajtát, mely a vörösbor termelést forradalmasítani fogja.

Ennek egyik oka, hogy fagyokkal szemben nagyon jó ellenállóságot mutat, hiszen -24°C-ig a fagyok nem károsítják, másrészt tőkéje erőteljes növekedésű, sok vesszőt nevel, terméshozama pedig kiegyensúlyozott, e mellett pedig bőtermő fajta.

A termésérés ideje szeptember elején-közepén van. A fürtök középnagyok, átlagsúlyuk 150-250 gramm. Formájukat tekintve vállasak, hosszúkásak. A bogyók közepesen tömötten állnak. A héj közepesen vastag, hamvas felületű és sötétkék színű. Vörösbor készítésre alkalmas fajta. 

Érésidő: Szeptember eleje - közepe

Talajigény: A szőlő talajjal szemben nem támaszt nagy igényeket, mivel viszonylag jól alkalmazkodik. Így a szerkezet nélküli homoktalajoktól a kötöttebb nyiroktalajokig is sikerrel termeszthetjük.

Fény- és hőigény: Fény- és melegigényes növény, ezért a telepítés helyét gondosan válasszuk meg. Erős fényben a bogyók jobban színeződnek, több cukrot termelnek és héjuk vastagabb lesz. Nagy hőigényű növény, a fagyok károsíthatják.

Vízigény: Kis vízigényű növény, öntözés nélkül nevelhető.

Ültetési idő: Szabadgyökerű gyümölcsfa március-április, valamint október-november. Konténeres gyümölcsfa márciustól novemberig vagy fagymentes időben akár télen is.

Gondozás: A szőlő fajták fontos gondozási feladata a metszés, melyet a tartós fagyok elmúltával, de még a növény nedvkeringésének beindulása előtt végezzük el, így február végén – márciusban a legaktuálisabb a metszés.

A metszés célja a tőkeforma kialakítása és fenntartása, a termőegyensúly megőrzése, valamint a termésmennyiség és -minőség biztosítása. A metszés lehet: rövidmetszés, csercsapos váltómetszés, cseralapos váltómetszés, valamint szálvesszős metszés.

A tél-végi tavasz eleji metszésen túl vannak általánosan végzendő zöldmunkák, melyek a hajtásválogatásból, hajtásigazításból, kötözésből, a fürtzóna lelevelezéséből állnak. A növényvédelmi feladatok sorában első a tavaszi lemosó permetezés, mely nagyban hozzájárul az állományunk egészséges fejlődéséhez.

Kártevők, betegségek: peronoszpóra, lisztharmat, atkák, szőlőmoly

Fontos tudni:
Kifejlett magasság: kb. 1,5-2 m (művelési mód függvénye)
Sor- és tőtávolság: 1×1 m (fejművelés); 1,2×1,2 m (bakművelés); 1,8×2,4 (váltóvesszős)
Termésérés: Szeptember eleje - közepe
Vízigény: Kis vízigényű
Hő- és fényigény: Nagy hő- és fényigényű
Típus: Borszőlő

 

Védett tartalom

Paraméterek

Érési idő Szeptember eleje - közepe
Metszés ideje Február
Ültetési távolság 80 cm

Videók