Az őszibarack Észak-és Közép-Kína területén őshonos, ahol már i.e. 2000-től termesztésbe vonták és egészen sajátságos viszony alakult ki irányában az ázsiai kultúrában. A festményeken, versekben, énekekben, legendákban gyakorta ábrázolt növény az élet és a halál jelképe egyszerre, pozitív és negatív babona egyaránt kapcsolódik hozzá.
Az istenek táplálékaként a hosszú élet, öröklét, halhatatlanság szimbóluma.
Mivel virága a levelek kihajtását megelőzi, ezt annak jeleként értelmezték, hogy erősebb más fáknál. A kínai császárok városaik, földjeik között vagy új területekre utazván virágzó barackágakat hordozó katonákat küldtek maguk előtt, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Az újévi ünnepségeken az ajtók fölé akasztották ugyanezen okból.
Koreában az őszibarack nemcsak a hosszú életet, hanem a boldogságot, becsületet és gazdagságot is megtestesíti, a 10 halhatatlan növény és állat egyikének tartják.
Kínából a Selyemúton át érkezett Perzsiába, ahonnan állítólag a makedón Nagy Sándor hozta a magokat Európába, s utóbb ezért nevezték a rómaiak „perzsa gyümölcsnek”, „perzsa almának” (malum persica).
I.sz. 79-ben Plinius szerint igencsak sokba került egyetlen darab is, ritkasága és a neki tulajdonított gyógyhatás miatt.
Kontinensünkön való elterjedése a XIII-XVII.sz. közötti időszakra tehető.
A gyümölcsnek nagy kedvelője volt XIV. Lajos, francia király is, de a versailles-i udvart ellátó - Párizs külvárosában - Montreuil-ben levő barackültetvény termései elbűvölték Európa más uralkodóit is, így pl. Viktória, angol királynőt (akinek kedvenc csemegéje egy friss őszibarack volt vacsora után) és az orosz cárokat. 1912-ben Napóleon legyőzésének 100. évfordulójára Marija Fjodorovna - III. Sándor özvegye - által Moszkvában adott vacsorára is innen importálták a barackot.
Az impresszionista festészet nagyjai közül is többek - Manet, Monet, Renoir, Van Gogh stb. - kedvelt csendéleti témájaként is az életerőt, az egészséget jeleníti meg.
Ma már tudjuk, hogy nemcsak rendkívül finom, de vitaminokban (A, B, C) és ásványi anyagokban (bór, cink, kálium, kalcium, magnézium stb.) is gazdag. Jótékonyan hat az immunrendszerünkre, közérzetünkre, izmaink működésére, emésztésünkre, tisztítja a vérünket és még sorolhatnánk.
Szóval, ha nem is a halhatatlanságnak, de a vitalitásnak mindenképpen a gyümölcse.
Az alábbi 3 fajtát ajánlom szíves figyelmébe!
'Alirosada' rezisztens őszibarackfa (konténeres) – GF677 alanyon
A Cesena-ban (Olaszország) levő Növénytermesztési Kutatóközpontban (CRPV) nemesítették, 2004-ben került kereskedelmi forgalomba.
Fája középerős-erős növekedésű, kissé szétterülő koronát nevel.
Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Öntermékeny.
Gyümölcse augusztus közepén érik, nagy vagy nagyon nagyméretű (150-200 g), gömb alakú, kissé aszimmetrikus. Héja vastag, molyhos, sárgásfehér alapszínű, ami 60-70%-ban élénkpiros fedőszínnel mosott. Húsa fehér, közepesen kemény, igen lédús, harmonikus, aromás, finom ízvilágú, illatos. Magvaváló.
Friss fogyasztásra és konyhai feldolgozásra egyaránt alkalmas. Jól szállítható.
Betegségekkel szemben jó rezisztenciával bíró őszibarack fajta.
'Benedicte' (syn.: ’Meydicte’) rezisztens őszibarackfa – vadőszi alanyon
M. Meynaud 1988 táján találta ismeretlen eredetű magoncként Bouches-du-Rhône-ban (Franciaország), nemesítési munkálatai után 1995-ben vezették be kereskedelmi forgalomba.
Fája igen erős növekedési erélyű, kissé felfelé törő koronát nevel. Virága kicsi, világos rózsaszín, harang alakú.
Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Öntermékeny.
Gyümölcse augusztus végén, szeptember elején érik, nagyméretű (150-200 g), gömbölyű, szimmetrikus, tetszetős. Héja enyhén molyhos, halványsárga, amit 70-90%-ban sötétvörös márványozott fedőszín takar. Húsa zöldesfehér, lédús, édes, igen jóízű, aromás. Magvaváló.
Friss fogyasztásra és konyhai feldolgozásra egyaránt alkalmas. Jól szállítható és tárolható.
A tafrinával szemben rezisztens.
'Elberta' őszibarack vadőszi alanyon
Az amerikai Samuel H. Rumph találta valószínűleg a ’Chinese Cling’ magoncként 1870-ben, Marshallville-ben (USA) és feleségéről nevezte el. Az egész világon elterjedt és hosszú időn át vezető fajta volt, hazánkban is.
Fája fiatalon középerős, termőkorban erős növekedésű. Virágrügyeit főleg a vesszők alsó felén hozza. Levele nagy vagy nagyon nagy, széles lándzsa alakú, levéllemeze vastag, bőrszerű. Virága közepes méretű, világos rózsaszín, harang formájú.
Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Öntermékeny.
Gyümölcse szeptember első felében érik, nagyméretű, kissé megnyúlt, lapított gömb alakú. Héja erősen molyhos, vastag, zöldessárga, a napos oldalon 30-50%-ban pirossal mosott vagy ritkábban csíkozott. Húsa narancssárga, a mag körül piros, kemény, rostos, lédús, édes-savas. Magvaváló.
Friss fogyasztásra és konyhai feldolgozásra egyaránt alkalmas, jól szállítható.
