Az oldalon cookie-kat használunk, megjelenítésük engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra. Elfogadom
Termékek Menü
0

Dió metszése

2017-11-14 19:38:00

A diófa metszése három fő szakaszra bontható a növény életszakaszai alapján. 

Ültetéskori metszés:

Bár sokan, úgy gondolják, hogy a diófa nem igényel metszést, ez nincs így. Már az ültetés során érdemes elkezdeni a korona kialakítását. Kezdő lépésként válasszon ki 3-4 olyan vázágat, ami egyenletes távolságra van egymástól, majd ezeket vágja vissza, körülbelül 20–30 cm-re. Az úgynevezett sudárhajtást vágja vissza úgy, hogy az körülbelül 20 cm-rel nyúljon túl a vázágakon. A diófa növekedési erélye az első években igen gyenge, csak a harmadik évtől kezdődően kezd igazán nőni.

 

diófa csemete vásárlás

 

Koronaalakító metszés:

A dió esetében is kiemelt szerepe van a jól kialakított, szellős koronaformának. Ezért célszerű rendszeres metszéssel minden évben karbantartani a diófa lombkoronáját. A diófa vázágai maguktól is viszonylag elágazóan nőnek, így az ültetést követő 7-8 évben szükségtelen a vázágak visszametszése. A koronaalakító metszés során, akárcsak a többi metszésnél, nagyon fontos, hogy távolítsa el a sérült és beteg ágakat. Praktikus kivágni továbbá a keresztbe és a lombkorona belseje felé növő ágakat is.

Fenntartó metszés:

A fenntartó metszés során a legfontosabb a termőrészek megújítása. Fontos szempont a diófa kellő fényellátása a korona belső részein, valamint az ágrendszer kiegyensúlyozottságának megléte. Minél kevésbé metszi a fa egyes részeit, annál rosszabb lesz a termőképessége, tehát ne hagyja besűrűsödni a diófa lombjának közepét. Az időt tekintve a február közepi–végi időzítés a legoptimálisabb. Vegye figyelembe, hogy minél közelebb jár a rügyfakadáshoz, annál intenzívebb lesz a diófa nedvedzése. A nyár folyamán szintén elvégezhető a metszés, ez annyiból szerencsésebb, hogy bár a fa nedvedzik, de ennek mértéke sokkal mérsékeltebb, mint a rügyfakadás előtt. Fontos előnye még a nyári metszésnek, hogy a metszés során keletkezett sebfelületek jóval hamarabb gyógyulnak, mint a téli időszakban.

A diófa metszéséhez természetesen először diófa csemetét kell ültetni!

Amennyiben az Ön kertjében még nincsen, akár most azonnal megrendelheti

kertészetemből diófa csemetéjét!

KATTINTSON IDE és tekintse meg a széles diófa csemete választékot,

válassza ki kedvencét, rendelje meg, és hamarosan el is ültetheti!

 

Kertészeti webáruházamban a legkeresettebb, legjobb termési mutatókkal

rendelkező diófa fajtákat találja meg! 

A megrendelt csemetéket az ország egész területén kiszállítom,

így Önnek nincs más dolga, mint kertkapujában átvenni új diófáját!

Tartalomhoz tartozó címkék: dió