Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.

Babérmeggy, az egész évben zöldellő cserje

A babérmeggy (Prunus laurocerasus) minden feltűnést kerülve, a háttérben meghúzódva illeszkedik bele a kert világába, ezért szokták szürke eminenciásként is említeni. Azonban mindenképpen érdemes közelebbről is megismerkedni vele, mert alig akad olyan kert, ahol ne jönne jól ez a hálás cserje.

A babérmeggyet elsősorban sövényként szokás ültetni. Kertészeti webáruházamban a többféle babérmeggy fajta közül talál alacsonyabb és magasabb, sőt törpe változatot is.

Amennyiben ezzel az örökzöld babérmeggyel szeretné díszíteni kertjét, ide kattintva rendelheti meg ezt a dús lombozatú, kiváló térhatároló cserjét!

Bármelyiket is választja a közös bennük, hogy sövénynek való növények! Az egy-másfél méter magasra megnövő típusok kiváló térhatárolók, ugyanis sűrű lombozatuk teljesen kizárja a belátást, így akár a kerítést is teljes mértékben kiválthatjuk vele.

A babérmeggy másik hasznos tulajdonsága, hogy örökzöld, vagyis egész évben zöldell, így télen is csodás dekorációs eleme lehet kertünknek, amikor már a legtöbb kerti növény kopár, vagy szürke, lehangoló képet mutat.

Szívesen olvasna még a babérmeggyről? Kattintson erre a linkre és olvassa el cikkemet!

Természetesen szoliter növényként is telepíthető, elsősorban a nagyobb, nyílt kertrészekre, ugyanis szétterülve meglehetősen nagy helyet foglal, ezért a kisebb birtokokon egyedüli növényként ültetve szépsége nem érvényesül. A babérmeggy a betegségekkel és a kártevőkkel szemben kifejezetten ellenálló, természetesen adódhatnak problémák vele.

Tipikusan az a növény, ami láthatatlan módon, mégis remekül illeszkedik a kert világába. Nem hívja fel magára a figyelmet, nem kelt feltűnést, mégis biztos alapot, zöld hátteret nyújt egész évben. Népszerűségét sűrű díszes lombja, jellegzetes virága adja, és természetesen az, hogy örökzöld cserjeként egész évben gyönyörködhetünk benne.

A babérmeggy ültetése

Számtalan sövénynek való növény létezik, ezért nem könnyű a választás ha a legjobb tulajdonságokat ötvöző térhatároló cserjét keressük. A babérmeggy élénk színével, dús lombozatával igen hasznos, és örökzöld tulajdonságának köszönhetően egész évben látványos dísze a kertnek. Gondozási igénye alacsony, nevelése kezdő kertbarátoknak sem jelent kihívást.

Amennyiben ezzel az örökzöld babérmeggyel szeretné díszíteni kertjét, ide kattintva rendelheti meg ezt a dús lombozatú, kiváló térhatároló cserjét!

Öntözése csak a legmelegebb nyári hónapokban szükséges, jó szárazságtűrő növény! A babérmeggy az átlagos kerti földben is remekül megél, tápanyag igénye is átlagos, de ültetéskor helyezzünk ki érett marhatrágyát, és/vagy komposztot a bokor tövére, és ezt évente egy alkalommal, lehetőleg tavasszal ismételjük meg.

A babérmeggy esetében kevés növénybetegséggel kell számolnunk, a megfelelően gondozott, karbantartott, életerős cserje szinte sosem fog lebetegedni. A konténeres babérmeggy ültetési ideje csaknem az egész évet felöleli, a fagyos téli hónapok kivételével kora tavasztól késő őszig bármikor telepíthető ez a látványos cserjeféle!

A telepítés előtt fontos, hogy a legjobb ültetőhelyet találjuk meg új cserjénk számára a kertünkben. Mivel sövénynek is alkalmas érdemes figyelembe venni a méreteit vagyis, hogy akár 2-3 méter magasra és egy-másfél méter szélesre is megnőhet. A különböző fajták méretben eltérőek lehetnek, így vásárlás előtt érdemes tájékozódni a fajta jellemzőiről.

A babérmeggy egy igazán elegáns és praktikus növény. Hogy miért gondolom ezt? Olvassa el cikkemből!

A babérmeggy gondozása

Ez a cserje nem különösebben gondozásigényes növény, az öntözést tekintve csak a legmelegebb nyári hetekben igényli a nedvesség pótlását, illetve a fiatal, frissen ültetett töveket kell alaposabban megöntözni. Ha konténeres növényt ültetünk, az öntözést nem szabad abbahagyni a begyökerezésig.

A babérmeggy talajigénye átlagos, de meghálálja, ha tavasszal érett marhatrágyát, vagy komposztot szórunk a tövek közelébe. Ez a cserje kifejezetten jó fagyálló, télen nem kell féltenünk, ugyanakkor örökzöldként a téli hideg évszakban is díszleni fog, megtörve a kopár, szürke téli időszakot! A betegségekkel szemben nagyon jól ellenáll, a megfelelően gondozott, életerős növény nem fog lebetegedni.

Így teheti teljessé a kertjét a babérmeggy!

Alacsony eséllyel ugyan, de különböző levélbetegségek megjelenhetnek, így bár kis mértékben a lisztharmatra érzékeny lehet. Néha előfordulhat levélhullás és száradás, aminek a hátterében tápanyagellátási-hiányok, esetleg a talaj nem megfelelő minősége állhat.

A babérmeggy permetezését tavasszal, a tünetek, illetve a rovarok megjelenése előtt ajánlott elvégezni. A babérmeggyek egészségének megőrzéséről és tüneteinek kezeléséről itt olvashat bővebben.

A babérmeggy metszése

A babérmeggy metszési ideje lehet a tavasz vagy az ősz. Ez a növény jól tűri a visszavágást, így a radikálisabb metszést is. Azonban a többszöri, alapos vagy rendszeres metszés után nem fog virágozni.

Az alábbi videómban a gyakorlatban is bemutatom a babérmeggy metszését Önnek:

Ebből a növényből kialakított sövény jól nyírható, formázható, de vannak, akik szerint nyíratlan állapotában a legszebb, így ízlés kérdése, hogy milyen formára alakítjuk a kertünkben.

Persze a növényvédelem is fontos. Olvassa el a babérmeggy növényvédelmi stratégiájáról szóló cikkemet!

Szeretne Ön is a kertjébe babérmeggyet? Nézze meg itt kertészetem választékát!

Ha érdeklik más kertészeti témák, további bejegyzéseimet itt találja!

Amennyiben Önt is meggyőzték a fent felsorolt tények, kérem, nyomjon egy Tetszik-et és ossza meg ismerőseivel, barátaival!