Az oldalon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény biztosítása miatt, engedélyezéséhez kattintson az "Elfogadom" gombra.

A vörös áfonya ültetése

Vörös áfonya bokor

A vörös áfonya ( Vaccinium vitis-idaea ) savanyú talajt igénylő hegyvidéki növény. Örökzöld, 10-30 cm magas törpecserje, -alacsony bokor. Hazánkban védett faj. Szára kúszó, hengeres, felemelkedő hajtásvégekkel. A levelei kb. 3 cm hosszúak, bőrneműek, a levelek fonákán sötét mirigypontok találhatók. Csüngő fürtvirágzata van, mely illatos, 8-10 mm hosszú, harang alakú, rózsaszín virágokból áll. Ehető bogyótermése éretten kárminpiros.

Ültetési tudnivalók

Hasonló a többi cserje ültetéséhez, mégis, hogy sikeres legyen munkánk, fontos néhány dologra odafigyelnünk.

Legfontosabb, hogy vegyük figyelembe: a vörös áfonya savanyú talajt igényel, s ilyen talaj hazánkban kevés van. Főleg Nyugat-Dunántúlon fordul elő. Konténeres áfonyánkat márciustól novemberig ültethetjük kertünkbe. Napos, vagy enyhén árnyékos területet válasszunk neki.

Körülbelül 35 cm széles és 30 cm mély ültetőgödröt kell ásnunk. Ha több tövet szeretnénk ültetni, 90 cm legyen a tőtávolság a növények között. A gödör aljára a talaj felső rétegének és szerves trágyának a keverékét tegyük.

Helyezzük el az ültetőgödör közepén a konténerből kiemelt vörös áfonya tövet úgy, hogy a tő földlabdájának szintje néhány centiméterrel lejjebb legyen, mint a talaj szintje. A savanyú kémhatású, tőzeges földkeveréket helyezzük a növény földlabdája köré. Használhatunk kertészetekben készen beszerezhető, áfonya ültetéshez ajánlott közeget is.

A talajt tömörítsük, majd bőségesen öntözzük be ( iszapoljuk be ). Ezzel az a célunk, hogy az ültetőgödör teljes szelvényét átjárja a nedvesség.

A vörös áfonya gondozása

A vörös áfonya ( Vaccinium vitis-idaea ) piros bogyót érlelő, hazánkban védett örökzöld törpecserje. Hogyan gondozzuk, hogy a faiskolából beszerzett növényünk sok örömet szerezzen számunkra? Legfontosabb, hogy konténeres vörös áfonyánknak savanyú (4,2-5,2 pH értékű) talajt kell biztosítanunk.

Magyarországon ilyen talaj leginkább a nyugati országrészben fordul elő. A vörös áfonya hűvös, párás klímát igénylő faj. Mindenképp törekednünk kell arra, hogy a növényt igényei szerint gondozzuk. Megoldást jelenthet, ha a földlabdás növényünket savanyú tőzegbe ültetjük, és lágy vízzel öntözzük.

A vörös áfonya felhasználása

A vörös áfonya ( Vaccinium vitis-idaea ) felhasználása igen sokoldalú. A piros bogyótermés savanyú íze miatt inkább feldolgozottan fogyasztjuk. Gazdag antioxidánsokban.Gyümölcsként felhasználható mártások,dzsemek, lekvárok, kompótok készítésére. Gyümölcsbor alapanyagául is kiváló.

A vörös áfonyalét, illetve kapszulát kedvező élettani-, és gyógyhatása miatt is felhasználjuk. Kiváló baktériumölő hatása húgyúti fertőzések megelőzésére, illetve kiegészítő kezelésére szolgál. Antioxidáns hatása miatt sejt- és érvédő szerepe is jelentős.

Hasznosnak találta a cikket? Kérem nyomjon egy Tetsziket!

Nézze meg többi bejegyzésemet is a Blogomban!