Virágot a kertből

Megyeri Szabolcs 2013-09-01 00:00:00

Szinte minden kerttervezési folyamat egyik biztosan felbukkanó eleme, az az igény, hogy a kertből mindig lehessen egy csokor virágot szedni. Ahogy Nyugat - Európában természetes, hogy a háziasszony bevásárláskor vesz egy előre elkészített virágcsokrot (Lidl:a végén, Tesco: az elején), így ennek itthon is vannak nyomai, de érthetően a vásárló erő csökkenése miatt jóval kevésbé meghatározó. A virágcsokor persze nem csak a hétköznapokban alkalmazható arra, hogy feldobja, színesítse életünket. Sok férfitársamhoz hasonlóan képtelen vagyok bármiféle dátum, születésnap, évfordulók, és más ilyesmik megjegyzésére. Éppen ezért hangozzék bármilyen nyersen, de a fontos eseményeket minden évben beírom előre a naptáramba. A mai, vasárnapi bejegyzésem pedig így szólt: Nagymama 78 éves - születésnap - felköszönteni. A helyzeten tovább rontott, hogy ezt tegnap, szombat este már sötétedéskor olvastam el. Azt hiszem kevés annál kiábrándítóbb van, amikor egy férfi kényszeredetten bemegy egy virágboltba, és ott ajánlanak neki egy Gerberát, amit aztán egy zörgő nejlonba csomagolnak, és ezzel állít a hölgy elé. Persze a jó szándék minden ilyen borzalmat képes felülírni, azért ha lehet nyúljunk valami eredetibbhez. És hát mióta világ a világ, a nők boldogok attól ha vágott virágcsokrot (a nők értelmezésében:érek Neked annyit, hogy vágott virágot hozol nekem. Nos, ezért nem jó a cserepes virág /férfi praktikum, amire nem kíváncsi egy nő általában/ Uraim!) kapnak. Ilyenkor jön jól ha a férfiember mer egy kicsit is bátor lenni, és saját maga áll neki a 
virágcsokor készítésének. Azt hiszem hamar éhen halnék, ha virágkötésből szeretnék megélni, nálam ugyanis kevesebb kétbalkezes és ügyetlenebb virágkötésre teljesen alkalmatlan ember él ebben az országban. Éppen ezért példámmal szeretném bemutatni, hogy ennek ellenére is lehetséges. A lényeg, hogy a kertben úgy legyenek a virágok összeválogatva, hogy bármikor képes legyen a házigazda abból egy egyszerű csokrot az asztalra tenni, vagy a búcsúzó vendégeknek adni. Én is így tettem, ezzel megoldva a helyzetet, és büszkén mondhatom, a köszöntés jó hangulatban sikerült! És, hogy mennyire egyszerű és spontán összerakott csokor is volt ez, azt egyrészt a képről láthatjuk, másrészt pedig összeírtam kíváncsiságból, hogy mely virágokat válogattam bele:

- Virágcsalán
- Kukorica
- Napraforgó: bordó és sárga virágú; kinyílva, és sok bimbóval
- Szellőrózsa még bimbósan
- Rézvirág

Ezzel a személyes üzenettel kívánok minden kedves Olvasómnak kellemes, boldog és sok kerti munkában bővelkedő 2013 - as őszt!

< < Vissza

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
FENYŐFA VÁLASZTÁS - KARÁCSONYFA VÁLASZTÁS - KARÁCSONYFA FAJTÁK

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.