Vigyázz, ha dől a fa!

Gyakran hallani nagy viharok után a híradókban, hogy fák dőltek ki, ágak törtek le, károkat okozva autókban, épületekben, olykor pedig személyi sérülést is okoznak a gravitációnak engedelmeskedő ágak. A legtöbben úgy gondolhatják, hogy ez ellen nincs mit tenni, ha tombol a vihar, akkor törnek az ágak, dőlnek a fák. Természetesen egy erős viharral szemben nincs megfelelő védekezés, ugyanakkor a fákat tekintve némi körültekintéssel, megfelelő fajtaválasztással elejét lenni venni a gyakori ágletöréseknek, dőléseknek. Azt is lényeges megjegyezni, hogy az utcai fák ültetése nem csupán a törés-, dőlésveszély miatt igényel átgondolást, hanem az esetleges egyéb negatív hozadékok, például az allergizáció, a méretproblémák, és a nem kívánt terjeszkedés miatt is. Ugyanezek az óvintézkedések a kertekbe ültetendő fákra is érvényesek!

DSC_0698.jpg

DSC_0693.jpg

autó.jpg

Vihar utáni ágtörés, és az okozott kár. A képeket egy olvasóm küldte

Fák persze nem csak viharban dőlhetnek ki, törhetnek le, sokszor egyszerűen csak megtörténik a dolog, és az érintettek arra ébrednek, hogy a család féltett kocsijának tetején egy jókora lombkorona hever, az autó pedig egy arasznyival alacsonyabb lett. A fakidőlés, ágtörés okait alapvetően három csoportba lehet osztani, ezek a következők
 
- helytelen faj, és fajta választás;
- helytelen metszés és/vagy korona alakítás, a metszés hiánya, az ápolási munkák kihagyása;
- környezeti tényezők, melyek jellemzően a szárazság és az erős szél együttese, az árvíz okozta felázott talaj, melyhez a szél súlyosbító tényezőként járul
 
 
A legalapvetőbb védekezés a megfelelő fajtaválasztás, ezzel ugyanis már a kezdet kezdetén helyesen járhatunk el. A már felnőtt fákat nehéz eltávolítani, ha pedig utcafronti, közterületi növényekről van szó, csak a hatóságok hozzájárulásával lehet kivágni őket, amit egyáltalán nem biztos, hogy engedélyeznek. Fontos mellékzönge, hogy minden közterületi fa az illetékes önkormányzat tulajdonát képezi, még akkor is, ha azt a helyi lakosok ültették önszorgalomból, így ezek kivágásához is engedély szükséges. Ezért a civil összefogáson alapuló utcafrontszépítés során ültetett fák fajtáját érdemes kertészeti szakemberrel egyeztetni, még a munkák megkezdése előtt. A rengeteg fajta közül azokat könnyebb felsorolni, amelyeket semmiképp sem ajánlatos utcafrontra, vagy olyan közterületre ültetni, ahol nagy a gyalogos és autós forgalom, vagy éppen játszótér, sétány van alattuk.

 

ailanthus-altissima-e1313740696667.jpg

A bálványfa nemhogy nem ajánlott, egyenesen tiltott fa közterületen

A "rossz" fák listája a következő. Az akácot (Robinia pseudoacacia) rendszerint azért ültetik, mert igénytelen, szinte minden körülményt kibír, gyorsan nő, jól alakítható, virágos, és nem nagyon szemetel. Ugyanakkor könnyen törik és szárad, hajlamos a hasadásra, sokszor a látszólag egészséges példányok egy viharos széllökésben kettéhasadhatnak, nagyobb ágaik letörhetnek. A nyárfa(Populus sp.) azért népszerű mert növekedése gyors, a telepítést követően hamar árnyékol, radikálisan metszhető, és nem igényel komolyabb fenntartást, mindezekért például a strandok egyik kedvelt fája. Ami előnye, az hátránya is a gyors növekedéssel gyors öregedés jár együtt, így idővel könnyen törik. A nyárfa kidőlése ritka mivel gyökérzete nagy, ellenben a koronája folyamatosan szórja a száraz ágakat, nagy levéltömeget termel, és virágzása irritáló. A nyírfa (Betula pendula) szintén tempósan növekszik, fiatal korában kifejezetten mutatós és emellé igénytelen is. Azonban a nyárhoz hasonlóan gyorsan öregszik, ráadásul erősen térfoglaló fajta, ahol kiültetésre került, ott a környezetében a sarjak mindent beborítanak. Az erősebb szelek, főleg az idősebb darabokat könnyen tördelik, ráadásul virága is allergén. A pagodafa (Sophora japonica) a legtöbbször azért kerül az utcákra, parkokba, mert koronája igen tetszetős, nagy törzset fejleszt, régebben jellemzően a szélesebb sugárutak növénye volt. A pagodafa egyik legnagyobb hátránya pont a terebélyesség, szűkebb utcákban, kisebb parkokban idővel kiütközik a méretéből fakadó hátrány, ráadásul minden évszakban szemetel, termése balesetveszélyes, csúszást okozhat gyalogosnak, kerékpárosnak egyaránt. A bálványfa (Ailanthus altissima) terminátorszerű túlélőképessége miatt vált népszerűvé, minden körülmény között megmarad, teljesen igénytelen fa, akár a betonrepedésekből is kinő. Ugyanakkor kimondottan agresszív, invazív fajta, térfoglalása jelentős, és a gyors öregedés, valamint az ezzel járó problémák ennél a fánál is jellemzőek. Ültetni egyáltalán nem szabad, a honos növényeket kiszorítja. A csörgőfa (Koelreuteria paniculata) kedveltségét alacsony, gömbszerű koronája adja, mellyel látszólag a kisebb utcák ideális, dekoratív díszfája lehet. Előnye, hogy jól alakítható, virága és termése is mutatós. Ugyanakkor a csörgőfa virágzás idején mindent sárga virágtengerrel borít be, mely ráadásul allergén is. Lombja ősszel szemetel, és nyírhez hasonlóan térfoglaló, terjeszkedő fafajta. Parkokban gyakran találkozni a zöldjuharral (Acer negundo), mely gyors növekedésű, igénytelen, ápolást nem kíván, és törzsesre is nevelhető. Ugyanakkor ültetni nem szabad, a természetben irtandó, mert szintén invazív, a helyi flórát erőszakosan kiszorítja. A vadgesztenye(Aesculus hippocastanum) a gyerekek nagy kedvence, a lehulló termés kiválóan alkalmas játékra, figurák készítésére, így a pihenőparkok, ligetek gyakori fája. Mindemellett szép habitusú, dekoratív lombozatú fa, lassan növekszik, de jó korona-, és törzsnevelő parkfa. Főbb problémái, hogy az aknázómoly könnyen és gyakran tönkreteszi a lombozatát, szárazság idején gyúlékony, a száraz ágait folyamatosan hullatja, a kisebbek által kedvelt termése pedig balestveszélyes lehet például a járdán, autóúton, ezért utcafronti telepítése kifejezetten ellenjavallott. 

 koelruteria_paniculata.jpg

A csörgőfa hamar megbosszulja magát, ha szűk utcába telepítik

v1_400_01.jpg

A mutatós nyírfa hajlamos a törésre

Az utcafronti fák metszését, koronaalakítását hivatalból a közteresek végzik, sokan panaszkodnak is az alapos metszésekre, de például a nyárfák és akácok radikális csonkolása éppen a lakók és közlekedők biztonságát, kényelmét szolgálják. Így az erőteljesen visszametszett fák esetében ne mindig valamilyen hátsó szándékra gyanakodjunk, ezek a műveletek az esetek többségében szükségesek. Az elmúlt évek szárazsága miatt a fák is vesztettek víztartalékaikból, száradtak, nem volt ami pótolja számukra az elveszett nedvességtartalmat, így könnyebben törnek, hasadnak akár a nagyobb fák is. A mostani viharos időszakok alatt, a csapadékmentes nyár következtében törnek az utcai fáink, ha legyengült, száradó fa van az utcánkban, akkor célszerű a területhez tartozó illetékes szerv számára jelenteni, így akár későbbi nagyobb balesetet is meg lehet előzni. Mint azt feljebb is említettem, saját hatáskörben tartózkodjunk az utcai fák metszésétől, csonkításától, vagy szanálásától, egyfelől ez szabálysértés lehet, másfelől a munkafolyamat szakértelmet és gyakran speciális eszközöket kíván. 

14818.jpg

A vadgesztenye bájos termése balesetveszélyt jelent a járdán, sétányokon, főleg az idősebbeknek

A kerti fák ősszel, télen esedékes kivágásáról korábbi posztomban olvashatnak.

Képek: inneninneninnen, és innen.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
KARÁCSONYI FENYŐK

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.