Vasárnapi zárvatartás a kertészetekben

Tisztelt kertészeti Árudavezető! Kedves Kertész Kolléga!
 
Alábbi levelem, melyet minden hazai kertészeti áruda vezetőnek eljuttatok, akihez találtam e-mail címet, a kertészetek vasárnapi bezáratásának egyéves évfordulója kapcsán íródik.
 
 
 
 
Dávid Ferenccel a VOSZ főtitkárával pedig ebben a rádióbeszélgetésben vettük pontról pontra a betarthatatlan szabályozást:
 
 
 
 
És akkor most jöjjön levelem fő célja. Mind ismerjük egymást, ha nem is arcról, vagy név szerint, de ugyanazok a gondjaink, félelmeink, reményeink és többnyire a szakmai célkitűzéseink is, így nagyon egyszerűen fogok fogalmazni. Talán (bár én ebben nem hiszek) a mindennapokban konkurenciának véli egyik kolléga a másikat, egy biztos: ha országos érdekérvényesítésről van szó
 
 
csak egymásra számíthatunk.
 
 
A fenti nyílt levélben foglaltakat nem ismételném meg, hanem még egyszer röviden feleleveníteném a kertészetek vasárnapi bezáratásának egy éves történetét:
  • 2014. év vége: a parlament megszavazza a vasárnapi boltzárat.
  • 2015. január 6. elküldöm – magánemberként - az országgyűlésnek a tiltakozó levelem, melyet pár fiatal budapesti és vidéki kollégával egyeztettem előtte.
  • 2015. január – február: A Díszkertészek Országos Szövetsége (nem vagyok benne biztos) rendez egy találkozót az ügyben, melyre érthetetlen okokból engem és sok más kollégát nem hívnak meg.
  • 2015. március 15. életbe lép a vasárnapi boltzár: minden kertészeti áruda bezár vasárnaponként.
  • A Díszkertészek szövetsége sokat megtett, de egyébként Ők ernyőszervezet, így nem kizárólagos feladatuk az ügy képviselete.
  • A MAKERT a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete lényegében hallgat, de róluk még később.
  • Mindenki hallgat, nekem párnaponta cseng a telefonom megkérdezik kollégák: fog – e történni valami?
  • 2015. április: a kertészeti árudák egy része meghajlítva az igazságot tisztességtelen versenyelőnyre tesz szert a többi kollégával szemben és a fent elhangzott módon kinyit vasárnaponként.
  • 2015: egész évben folytatják a versenyegyensúlyt felborító viselkedésüket és rendre kinyitnak vasárnap.
  • 2016. március 16: megírom ezt a levelet.
Tisztelt kertészeti Árudavezető! Kedves Kertész Kolléga!
 
A vasárnapi boltzár a rendszerváltás utáni legnagyobb akadályt jelentette a hazai kertészeti árudás szakmára nézve. Nem szépítem: minden ki nem mondott igazság, elhallgatott probléma most az atomizált és széthúzó, vezető nélküli kertészeti árudás szakmára zúdult. Történetünk legnagyobb támadását voltunk kénytelenek elszenvedni. Ez volt a kertészeti árudás szakma trianonja. És egyben – és ezért írom ezt a levelet –
 
ez a kertészeti szakma legnagyobb bukása az elmúlt 25 évben.
 
 
Amennyiben a címre kattint, akkor az egy évvel ezelőtti törekvéseinkről készült videókat nézheti meg, melyben Hegedűs András is világossá tette , hová vezet, ha így folytatja a vezetés. András a Kertészet és szőlészet 2016. március 9-ei számában kerek összefoglalót szentelt a vasárnapi boltzárnak, és kiemelte: „a törvényt mindenütt másképpen értelmezik, az egyes megyék hatóságainak álláspontja merőben eltér a másikétól abban, hogy ki tarthat nyitva vasárnap és ki nem.” Megjegyzi továbbá, hogy „ A szakmai szövetségnek lenne még mit tennie ezekben az ügyekben az elkövetkező időszakban.”  A Biza Klára vezette MAKERTnek azonban még a Díszkertészek országos szövetsége elnökének támogató szavai is kevésnek bizonyultak: dr. Orlóci László egyértelműen fogalmazott: nincs más út, csak az összefogás. Azt, hogy mekkora feladat, hogy egyáltalán látszódjunk, Bieber István a greencity vezőtője foglalta össze .
 
A MAKERT logikátlan - stratégiának nem nevezhető - viselkedése okán bármiféle komolyan vehető reakció nélkül dobta oda az általa képviselt kertészeteket a betarthatatlan törvény elé. Persze ennek történelmi okai is lehetnek: a még mindig ikonnak tekintett olyan hangadó kollégák akik kertészeti árudájuk létét jelentő területüket az 1989 – es változásokkor, és az azt követő zűrzavar és homályos átalakulások időszakában szerezték, valamint a szinte minden résztvevőt érintő fekete/szürke foglalkoztatások és számla nélküli forgalom inti csendre a nyugatos rendre és kiszámíthatóságra vágyó kertészeti árudást.
 
A szintén Biza Klára főszerkesztő vezette szakmai kincsünk a Kertészet és Szőlészet mindössze pár alkalommal foglalkozott a mindannyiunk létét fenyegető vasárnapi boltzárral. Talán csak egyetlen egyszer olvashattuk Tőle nagyon visszafogottan -  mintha legalábbis kívülálló, a helyzetre rácsodálkozó résztvevő lenne, -  hogy ilyen olyan szakmai érvek mentén azért ez nem szép dolog. De ha jól emlékszem akkor az első megnyilatkozása a lapban számomra maga volt a
 
kertész szakma elárulása.
 
Itt a németországi bevásárlóközpontokról hadovált. Érthető: a lap valószínűleg nem élne meg az állami támogatások nélkül. Így Biza Klára főszerkesztő asszony kénytelen a mindenkori mainstream politikát kiszolgálni, még az elvileg általa képviselt kertészeti árudás szakma kárára is. Szerintem az ember előbb ember, aztán szakmabeli, és csak azután jön a politikai orientáció. Ráadásul nincs az a politikus, aki ne értette volna meg, ha egy „érdeképviselet” elnöke és egy szakmai lap főszerkesztője szakmai alapokon állva kiáll a saját szakmája mellett nyíltan. Ezt Biza Klárának aki 1989 előtt is szerzett már újságírói tapasztalatot tudnia kellett. Túltolt, szükségtelen lojalitás volt ez, és cserben hagyása a szakmának. Egy MAKERT elnök és a Kertészet és Szőlészet újság főszerkesztőjének mint bármely szakmai közéleti vezetőnek vállalnia kell a felelősséget minden meghozott és meg nem hozott döntéséért.
 
 
Biza Klára Asszony!
 
Ön körül elfogyott a levegő. Mondjon le minden, a kertészeti szakmai közéletben betöltött pozíciójáról!
 
 
És egyúttal arra kérem dr.Orlóci Lászlót a Díszkertészek Országos Szövetségének az elnökét, hogy ameddig a kertészeti árudás szakma és érdekképviselete magára nem talál, addig (bár tudjuk, hogy nem közvetlen feladata) a média vagy a törvényhozás részéről történő megkeresés esetén képviselje a kertészeti árudás szakmát is.
Orlóci László elnök Úrat én magam, teljes erőmmel támogatom, meggyőződésem, hogy ezidőtájt Magyarországon Ő az a szakember, aki képes a kertészeti szakma képviseletére és a szükséges érdekeink érvényesítésre. Talán egy – két támogató gondolat:
  • A kertészet erőteljes, stabil lába a magyar agráriumnak, a foglalkoztatást tekintve pedig a legnagyobb lehetőséget rejtő ágazat - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.
Kérdezem mindannyiunktól, hogy ez a szimpatikus fiatalember és az összes olyan szakpolitikus akiknek az elmúlt 25 évben kertészeti rendezvényeken meghallgattuk a beszédeit, aztán megetettük pogácsával, megitattuk kávéval, majd közös fotó és dicsérő cikk a kertészet és szőlészetben – most hol van? És hol volt az elmúlt egy évben, amikor szakmánknak az eddigi legsúlyosabb nehézséggel kellett szembenéznie?
  • Tisztelt Orlóci László elnök Úr! Kedves Laci! Arra kérlek, hogy a Tőled eddig megszokott lendülettel, szakmai alázattal és eleganciával képviseld a kertész szakmát. De érzésem szerint bizonyos esetekben meg kéne fontolni az erősebb, látványosabb lépéseket is.
A tavalyi szörnyűséges kollektív hallgatását a szakmának a jövőben innovatív, a média számára fogyasztható szakmai érveken alapuló kommunikációnak kell felváltania.
Ha tavaly ilyenkor legalább egy békés sétát szerveztünk volna a Kossuth térre, ha legalább megpróbáltuk volna. Lehet, talán biztos, hogy elbukunk, de legalább „fegyverrel a kézben”, csata közben. Nincs annál európaibb ha egy szakma kiáll magáért, és békés érvekkel megmutatja magát.
De nem ezt tettük. Sokan nem ezt az utat választották. Nekik írom most a következőket:
 
 
Tisztelt kertészeti Árudavezető! Kedves Kertész Kolléga!
 
Amennyiben Ön is részt vett abban, hogy sok más, a törvényt betartó kollégájával szemben tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, és meghajlítva az igazságot kinyitott vasárnap, úgy szeretném Önnek világosság tenni:
 
 
Amerre Ön megy, és ahogyan megy
arra nem vezet út.
 
Az az út levezet a térképről, ki Európából, ki a szakmai betyárbecsület világából, el egészen Ukrajnáig. De mi nem arra akarunk menni. Ugye Ön sem? Ön aki ily becstelen módon játszotta ki a – még egyszer mondom betarthatatlan törvényt – kiállna az egész szakma elé a következőkkel:
  • kertészetem vasárnaponként virágboltként működik
  • az eladó/árusító terem 150 négyzetméter alatti
  • árbevételem 2/3 – a vágott virágból származik
 
Ugye, hogy nem? Nem részt venni a szakmai közösségben, nem összefogni, hanem egyénileg próbálni kislisszolni, nos ezt hívták Kádár rendszernek. Akik ilyet tettek azok Kádári beidegződés alapján tették, amit tettek.
 
Tisztában vannak Önök, hogy hány elkeseredett kolléga van ebben az országban aki keserűen vette tudomásul, hogy Ő maga nem mer kinyitni, és fel sem fogta, hogy mások ezt hogyan merték megtenni? Tudja Ön, hogy az eladóteret nem lehet naponta változtatni? Az aki a legtöbb vasárnap kinyitott 2015 – ben az most azt kockáztatja, hogy a harmadik jogsértés esetén kilencven napra, majd bármely következő jogsértés esetén 365 napra bezárják kertészetét. Egy bizonyítási eljárás során a fogyasztóvédelmi hatóság az üzlet teljes méretét veszi majd figyelembe.
 
Ennél még az is jobb lett volna sokkal, ha egyeztetünk és mindenki kinyit. Azt polgári engedetlenségnek hívják, és nyilván nem állhatnak neki egy komplett szakmát megbírságolni. Ami viszont történt az a lehető legrosszabb választás volt.
 
Mégis mit gondolt Ön Tisztelt kertészeti Árudavezető! Kedves Kertész Kolléga?
 
Azok akik szabálytalanul kinyitottak 2015-ben nem csak megszegtek egy értelmetlen törvényt, hanem egy ennél sokkal súlyosabbat is elkövettek: a közös fellépés helyett az egyéni utat választották.  
 
Amit tehát az elmúlt 25 évben elmulasztottunk, annak eljött az ideje. Nem kérdés, hogy szeretjük – e egymást vagy sem. Az sem, hogy ki kivel ért egyet vagy nem ért egyet. Egy biztos:
 
 
 


Megyeri Szabolcs
kertész
06-30-965-04-95
szabolcs.megyeri@gmail.com
 
Budapest, 2016. március 16.