Sírgondozás gyorsan, öt lépésben

Megyeri Szabolcs 2014-10-29 09:33:37

Csupán pár nap van hátra Halottak Napjáig, ami amellett, hogy az év egyik legszomorúbb emléknapja, feladatokat is ró a temetőjáró emberekre. Ahogy azt a környezetemben látom, a temetőbe járás manapság nem gyakori elfoglaltság, mondhatnám azt is, hogy nem divat, de ennek kicsit pejoratív felhangja lenne, így maradjunk annyiban mindenfajta minősítés nélkül, hogy az ifjabb generációk tagjai ritkábban indulnak a temetőkbe sírt gondozni. Halottak Napja előtt viszont számukra is aktuálissá válhatnak ezek a kegyeleti teendők, sokan azonban kis túlzással azt sem tudják, hogy a síremlék melyik részén kell kezdeni a renoválást. Nekik szeretnék most egy gyors, listába szedett sorvezetővel segíteni, hogy még vasárnap előtt, egy fél délután alatt formába tudják hozni a hantokat.

 6642789059_bf68f4908c_z.jpg

1. Felmérés

Amennyiben elhatároztuk, hogy az ünnepnapra megújítjuk, újraültetjük, rendbetesszük a síremléket, a leghasznosabb első lépés az, ha kiugrunk pár percre a temetőbe, még a munka megkezdése előtt, hogy felmérjük a terepet. Sok függ attól, hogy a sír milyen állapotban van, ha tavaly tettük tiszteletünket utoljára odakint, elég lehangoló látvány is fogadhat minket, de az is előfordulhat, hogy alig akad teendő. Temetőben talán illetlenség fényképezni, de nem rossz ötlet egy-két mobilos felvételt készíteni, ez sokat segíthet majd a tervezésnél. Figyeljük meg az ültetendő növények szempontjából legfontosabb körülményeket, vagyis az árnyékoltságot/napfényességet, a szélvédettséget, a rendelkezésre álló hely méretét, a beültethető rész földjének minőségét, mélységét, ezek döntő tényezők lesznek a növényfajták kiválasztásakor. Gyakran azonban pont azért ritkák a temetőlátogatások, mert a temető messze, akár több száz kilométerre van lakóhelyünktől, ebben az esetben kénytelenek leszünk emlékeinkre hagyatkozni tervezéskor, illetve eleve olyan növényfajtákban gondolkodni, melyek a lehető leguniverzálisabbak.

2. Tervezés

Amennyiben a síremlék utolsó pillanatos, gyors rendberakásáról van szó, hatalmas terveket nem kell készítenünk, elegendő csupán a munkához szükséges felszerelések listáját összeállítani, valamint a megfelelő kellékeket és növényeket megvásárolni. Fontos kérdés, hogy mit vigyünk magunkkal a temetői munkához? Egy kisebb ásót, ültetőkanalat mindenképp jó, ha beszerzünk, és egy kapára, vagy egy kézi kultivátorra is szükség lehet. A lehullott levelek, a szél által szétsodort avar összegyűjtéséhez egy gereblye vagy lombsöprű lesz a legalkalmasabb, és a hulladék szállításához pár műanyag szemeteszsákot is készítsünk be. Előfordulhat, hogy az elburjánzó cserjék metszésére is sort kell keríteni, ezért egy metszőolló is legyen a felszerelésben. Nem hagyható otthon a védőkesztyű sem, amely megóvja kezünket a piszoktól, szúrós, tüskés ágaktól, és valamelyest a hidegtől is. A gyomokat mindenképp távolítsuk el a sírról és környékéről, ezt a felület kis mérete miatt legegyszerűbben kézzel oldhatjuk meg. A későbbi gyomosodást geotextília és talajtakaró fólia kihelyezésével előzhetjük meg. A fagyérzékeny lágy-, vagy fásszárú növények védelmét téli takarással végezzük el, a fenyőgally kiváló és mutatós ideiglenes fedő, a legalkalmasabb erre a közönséges lucfenyő ága, melyet könnyű beszerezni. Alternatívaként lomb, vagy dekorkő is szóba jöhet. Ha szükséges, készítsünk be egy zsák virágföldet, és egy kisebb adag komposztot, vagy egyéb tápanyagot. Nem rossz ötlet mindezek mellett egy termosznyi meleg teát is magunkkal vinni, az akár több órát is igénylő munkák alatt könnyen átfagyhatunk. 

13103.jpg

Lehet sűrűn és szellősen is ültetni, de fontosabb a megfelelő fajták megtalálása

 

Mi is az a Halottak Napja?

A keresztény kultúrában, pontosabban a katolikus vallásban november másodika, a Mindenszentek napját követő nap a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. A Halottak Napját azonban nem csupán a katolikusok tartják, hanem általános emléknap a nyugati világban. Szokás, hogy Mindenszentek estéjén a családok, hozzátartozók, megemlékezők kilátogatnak a temetőkbe, leróják kegyeletüket szeretteik sírjánál, virágot helyeznek el, gyertyát gyújtanak. A temető ezen az estén a meghitt, méltóságteljes emlékezés, tiszteletadás helyszínévé válik.

.....

3. Növényválogatás

A sírok beültetésénél a megfelelő fajtaválasztás kulcskérdés, ezért fontos az előzetes felmérés, és a sír adottságainak figyelembe vétele, ugyanis az ad-hoc módon végzett kiültetés akár egy-két hét alatt dekorációs értékét vesztheti, ami nettó idő-, és pénzpazarlás. A tapasztalatlanabbaknak azt ajánlom, hogy térjenek be az első kertészetbe, és vázolva a már felderített körülményeket, kérjék az eladók segítségét, ne pedig találomra válogassanak a kínálatból. Természetesen azért én sem hagyom tanács nélkül az olvasót, mondom tehát, hogy miből lehet válogatni. 

Amennyiben bármilyen okból kifolyólag csak nagyon ritkán tudunk kimenni a sírhoz, a törpe örökzöldek válhatnak be a legjobban. Ezeknek a növényeknek elegendő a természetes csapadék, nem igényelnek folymatos felügyeletet, dekoratívak, és mivel örökzöldek, egész évben díszítenek. Fontos azonban, hogy valóban törpeváltozatról legyen szó, a tuják, fenyők több méteresre is nőhetnek, amivel komoly gondot, akár anyagi kárt okozhatnak a sír közelében. Fenyőfélék esetében csakis földlabdás, vagy termesztőedényben nevelkedett (konténeres) példányokat szabad kiültetni, ugyanis gyökerükön gombafonal szimbióták élnek. Legalkalmasabbak az elterülő, vagy kúszó növekedésű fajták, melyek kiültetéskor a rendelkezésre álló felület kétharmadát betakarják. Ajánlott fajták a havasi törpefenyő (Pinus mugo var. Pumilo), a fél méter magas gömbbé növekedő lucváltozat (Picea abies Globosa), az elfekvő növekedésű terülő tiszafa (Taxus baccata Repandens) és az előbbihez hasonló törpe boróka (Juniperus communis var. saxatilis).

Lombhullatók is szóba jöhetnek, ezek azonban a legtöbbször nagy méretük miatt nem ideálisak. Ültetésük akkor javallott, ha ez az elhunyt kifejezett kívánsága volt, és emellett a terület is alkalmas telepítésükhöz. A lombhullatók általában dekoratívak, élő fejfaként díszíthetik a sírt, az évszakokkal együtt változnak, így az élet örök körforgását szimbolizálhatják. A csüngő koronájú fák szomorúságot sugároznak, az elmúlást idézik, így temetői alkalmazásuk jól illeszkedik a hely atmoszférájához. A lombhullató fák, cserjék mellett szól nagy tűrőképességük, igénytelenségük is. A szomorú barkafűz (Salix caprea Pendula) embernagyságúra nő, tavasszal barkái szép látványt nyújtanak, ám a szárazságot rosszul tűri. A törpe növekedésű díszalma (Malus x hybr. Colarburst) és vérszilva (Prunus cistena) kis hellyel is beérik, élénk színük dekoratív. A díszalma helytakarékos, és lassan növekszik, a vérszilva pedig jó szárazságtűrő, félárnyékos helyen is elél. A páfrányfenyő megjelenése méltóságteljes, nagyon sokáig él, azonban magasra nő (akár 20-25 méter), így telepítése csak ennek figyelembevételével ajánlott. A lombhullató díszcserjék közül a cserjés pimpó (Potentilla fruticosa), a kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis), vagy a japán gyöngyvessző (Spiraea japonica) említhető. 

 P9270131.JPG

Ha nincs beültethető felület, vágott vagy cserepes virággal akkor is lehet dekorálni a hantokat

A kisebb felületű sírokra kisebb növényeket válasszunk, például olyan évelőket, talajtakaró növényeket, melyek most is ültethetőek, dekoratívak, és méltó kinézetet kölcsönöznek a nyughelynek. Ilyen többek közt a különleges megjelenésű gyapjas tisztesfű, a dekoratív csenkesz, a félárnyékot kedvelő kis meténg, a kifejezetten alacsony gondozási igényű hamvas cipruska, vagy a homogén felületet adó, kiváló takaróképességű hamvas törpemargitvirág. Érdekes ötlet lehet tavaszi hagymások ültetése, melyekkel ugyan most nem lesz virágos-növényes a sír (de rendezett mindenképpen), azonban tavasszal, a virágok kibújásakor nagyon szép látványt fognak nyújtani. Mivel október utolsó napjait tapossuk, az egy-, és kétnyári növények ültetése most nem időszerű, így amennyiben ezekkel díszítenénk a hantokat, várnunk kell tavaszig. 

4. Ültetés

A jó hír az, hogy tulajdonképpen maga a renoválás és az ültetés a legegyszerűbb része a folyamatnak, amennyiben jól felszerelkezve, és átgondolt vásárlást követően érkezünk ki a temetőbe. Időszűkében akár vasárnap is ráérünk majd a munkával, hiszen egy-két óra alatt végezni lehet vele, így maga a megemlékezés, a gyertyagyújtás is összeköthető a rendbetétellel. Maga az ültetés szinte gyermekjáték, a területet gyommentesítsük, a földet mozgassuk át, keverjünk hozzá némi komposztot és/vagy friss általános virágföldet, majd tetszés szerinti elrendezésben helyezzük ki a növényeket. Ne feledjük az alapos beöntözést, és jó ötlet a növények közötti csupasz felületet mulcsanyaggal (fakéreg, zúzott kő) elfedni, ez esztétikailag is jót tesz, és a talaj kiszáradását is lassítja. Természetesen a sír körül is gazoljunk ki, szedjük össze a lehullott leveleket, és szükség szerint az épített elemeket (kő, fém, fa részeket) is tisztítsuk meg. Ezzel tulajdonképpen készen is vagyunk, de érdemes egy-két héten belül legalább egyszer még visszatérni, hogy meggyőződhessünk az eredmény tartósságáról, illetve a beöntözést is illendő megismételni legalább egyszer, még a szárazságtűrő fajták esetén is. 

tumblr_ksi1pdmr2n1qz4aeko1_500.jpg

5. A B-verzió

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy sokaknak egyszerűen nincs idejük a sírok renoválására, beültetésére, illetve sokan úgy gondolják, hogy a növénytelepítés túl összetett, nehéz munka, így bele sem vágnak. Nekik egy rapid rendrakást ajánlanék, melyben nem szerepel az ültetés, a talajjavítás, és a hasonló, bonyolultnak tűnő feladatok. Adott esetben az is elég lehet, ha egy alapos gazolás, szemétszedés, és a kőelemek átmosása után a földdel borított részt egyszerűen átgereblyézik, hogy a látvány rendezett legyen, majd kihelyeznek egy koszorút, esetleg pár szál vágott virágot, és persze az elmaradhatatlan mécsest. A csupasz földfelület elfedhető például fakéreg vagy zúzott kő mulccsal, ezek könnyen és olcsón beszerezhetőek szinte bárhol, és csak el kell teríteni a síron, a látkép máris kellemes lesz. 

Végül pedig azt se felejtsük el, hogy a sírgondozás nem csak azért hasznos, mert méltó állapotba hozhatjuk a síremléket, hanem az egy-két órás tevékenység alatt újra közel kerülhetünk az elhunythoz, felidézhetjük a z emlékeket, gondoskodhatunk róla.

A sírok épített elemeinek karbantartásához egy régebbi, a témában íródott bejegyzésemet ajánlom, ami ITT érhető el.

Képek: inneninneninnen, és innen.

< < Vissza a bloghoz

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
GYÖKERES (FÖLDLABDÁS, CSEREPES) EZÜSTFENYŐ KARÁCSONYFÁNAK

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.