Futórózsa

Kertész szakmai bejegyzésem elolvasásához szükséges idő: 1 perc 30 másodperc

A futórózsák egy igen különleges csoportot alkotnak a rózsák nagy családján belül, speciális felhasználhatóságukkal olyan kiemelkedő hatás érhető el a kertben, mely egyszerűen utánozhatatlan! A futórózsák változatos formájú és kialakítású támrendszerekre terelve nagy, függőleges területeket boríthatnak be csodás virágözönnel, így nem csupán a kert hagyományosan használt felületei, hanem egyéb részek is dekorálhatóak rózsákkal, így például a kerítés, a házfal, vagy éppen egy direkt erre a célra készült pergola. A futórózsák telepítésének csak a képzelet szabhat határt, a lehetőségek ugyanis szinte végtelenek. Képzelje el, hogy a háza falát magasra törő, kecses rózsaszárak borítják, a csúcsaikon díszes virágokkal! Ugyanígy a kerti filagória is befuttatható, de az utcafronti térhatároló elemek is eltünthetőek, ha rózsákat terel rájuk. Készíthetőek egyedi megjelenésű ívelt, figuratív támrendszerek is, melyek rózsával borítva extravagáns hatást nyújtanak majd!

A futórózsák ültetése kicsit több előkészületet kíván, mint a hagyományos ágyás rózsák telepítése, ezeknek a dísznövényeknek ugyanis mindenképpen épített támasztékra lesz szükségük, mivel nem rendelkeznek kacsokkal, léggyökerekkel, vagy tapadókorongokkal, tehát önerőből nem képesek a kapaszkodásra. A támasztéknak stabil, erős felépítménynek kell lennie, hogy a későbbi nagyobb súlyt elbírja majd. A futórózsa támasztékra terelése is igényel egy kevés gyakorlást, a folyamat azonban egyszerű, minél több vízszinteshez közelítő hajlatot iktatunk be, annál bőségesebb virágzás várható! 

A futórózsák természetesen ugyanolyan gazdag választékban kaphatóak, mint fajtatársaik, így szín, virágméret, illatintenzitás, vagy a lombozat milyensége tekintetében a lehetőségek szinte kimeríthetetlenek. A futórózsákat elsősorban azoknak a kísérletező kedvű, fejlett szépérzékű hobbikertészeknek ajánlom, akik szívesen túllépnének a megszokott kereteken, és rózsáikkal olyan különleges látványhatást szeretnének elérni, melyet csak a futórózsák képesek nyújtani!

Rendezés:
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
NORDMANN FENYŐFA RENDELÉSE ORSZÁGOS HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.