Rosa Peace - Sárga - rózsaszín teahibrid rózsa

Még egyszer meghajolni késztet

Távolról a mi szintünkről nem, de ha lehajolunk hozzá, akkor érezhető ennek a rózsának az illata. Érdemes megfontolni a Rosa Andeli rózsával való összeültetését.

Természetesen ez nem vegyes, egy ilyen, egy olyan fajta ültetését jelenti. Ha különböző színű rózsákat ültetünk össze, vigyázzunk, nehogy bazári hangulatot teremtsünk. Tehát egy fajtából vagy színből legalább 1-2 négyzetméternyit ültessünk, és aztán valamilyen formában jöhet a következő szín. Akár mögötte, akár azt körülölelve.

A virágszíneket ugyanis tömegben tudjuk izgalmasan észlelni és érzékelni. Különösen gondosan tájékozódjunk, hogy ha egy fajtát egy másik mögé ültetünk, akkor annak a végleges magassága hogyan alakul.

Rosa Peace - Béke rózsa ültetése elsősorban "középső" sorokba javasolt. Ennek a rózsának a metszése nem igényel különösebb szaktudást, az általános rózsa metszési elvek érvényesek rá is. Tipikusan az a rózsa, amelyet olvasó sarkokba, tavaszi vagy őszi kertben tartózkodáshoz ajánlok. Illata és színe mellett minden vers olvasása olyasmi érzetet kelt bennünk, mintha a vers vagy a könyv írója ott ülne mellettünk a kertben. 

 

 

Megyeri Szabolcs

kertész 

-----

MÉG EGYSZER...

Még egyszer meghajolni késztet
A lelkem régi, színes álma,
Még egyszer, ím, tárva elétek,
Ami az enyém, ami drága:
Piacra vont az ifju évek
Álmodni vágyó ifjusága...

Mikor először szőttem álmot,
Beteg, de szűzi volt a lelkem,
Nem volt, mit el ne hittem volna,
Nem volt, mit meg nem érdemeltem,
Volt istenem, volt szépről álmom
S volt kurta szoknyás lány szerelmem...

Volt... volt. Ez a másodvirágzás,
Ez már csak az álmoknak álma
A cél nem cél, a babér nem zöld,
Nem pálma már többé a pálma.
Rövid szoknyás lány mit sem adhat,
Nekem sincs már semmim, csak lázam,
Ilyen olcsó lelket nem kapnak:
Csak egy forint, kérem alássan!...

Csak egy forint... Piacon volnánk!...
Mit szégyenkezzem, ez a vásár,
Eladom még a megvetést is,
Az én lelkem már úgyis lázár,
A piacról hulljon még rá sár!
Ím, bevallom, hogy nyomorultan,
Mit sem remélve, mit se várva,
Még mindig van az én lelkemnek
Szárnyakat adó büszke álma.
És bár előttem vak sötétség
És bár előttem mit se látok:
Még mindig meg tudok én vetni
Egy nálam is bénább világot!
Ím, bevallom, hogy nem hiában
Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem,
Megleltem az igaz világot,
Megleltem az én dölyfös énem,
Megleltem, ami visszaadja,
Amit az élet elragadt:
Annyi szenny közt a legtisztábbat:
Ím, megtaláltam magamat!...
Ím, megtaláltam s a piacra
Kivonszoltam, hol áll a vásár:
Ez én vagyok, hitvány és büszke,
Érints, vevő és hullj reám, sár!

... Még egyszer meghajolni késztet
A lelkem régi, színes álma,
Még egyszer, ím, tárva elétek,
Ami az enyém, ami drága,
Piacra vont az ifju évek
Bénán is büszke ifjusága...

Ady Endre 
Tartalomhoz tartozó címkék: kertészeti tanácsok rózsa
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
ILLATOS FENYŐFA: LUC FENYŐ KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.