Termékek Menü
0

Metszés lépéről, lépésre I./2.

Megyeri Szabolcs
2015-01-29 16:11:54

A kora tavasz a metszés egyik legfontosabb időszaka! Ha még nem vagyunk gyakorlottak a metszésben, kezdésként érdemes áttekintenünk, hogy mik a legfontosabb feladatok a munka során.

Az előzőekben már megtudhattuk, hogy melyek azok az első lépések, amiket figyelembe kell venni akkor, hogy ha metszőollót ragadunk meg. Most következzenek a metszés utolsó mozzanatai!

1. Vágjuk le a vadhajtásokat! Ez a lépés természetesen azokra a növényekre vonatkozik, amelyeket oltással vagy szemzéssel szaporítottak. Ezeknél a növényeknél kihajthat az alapfaj, ami csökkenti dísznövényünk esztétikai értékét, gyümölcsfák esetében pedig nem kívánatos termést hoz. Semmiképp ne hagyjunk csonkot, mert akkor újra kihajthat!

2. Figyeljünk a hajtások növekedési irányára, ritkítsuk a hajtásokat! Ha a hajtások a korona belseje felé nőnek, keresztezhetik egymást, túlságosan besűrűsödhetnek. Az beárnyékolt, zsúfolt korona esztétikai értéke csökken, sőt az ágak el is halhatnak. A függőlegesen lefelé és felfelé növő ágakat is érdemes eltávolítani. Azokat a hajtásokat hagyjuk meg, amelyek a legjobb helyzetben vannak a szép, egészséges ágrendszer szempontjából!

3. Metsszük vissza bátran a növényeket! A rendszeres visszametszéssel serkenthetjük a hajtásképződést, a megmaradó vesszőn erőteljesebben hajt ki a díszfa, vagy cserje. Ezzel megelőzhetjük a felkopaszodást, és megakadályozhatjuk a túl nagy méret kialakulását.

4. Kezeljük a sebeket! A metszés sérülést okoz a növényeknek, ami érzékennyé teszi őket a kórokozókkal szemben. A kisebb sebek könnyen begyógyulnak, de az 5 centiméternél nagyobbak kezelését ne mulasszuk el!

5. Gyűjtsük össze a lemetszett ágrészeket! Ez az utolsó feladat. A nyesedéket aprítás után komposztálhatjuk, de mulcsként is hasznosítható. A fertőzött növényi hulladékot viszont semmisítsük meg!