Júliusi céklavetés

Megyeri Szabolcs

A nyári szezonban a veteményeskertek gyakorta kiürülnek, a tavasszal elvetett termények felszedése után nem mindenki vág bele a nyári zöldségnevelésbe, pedig ilyenkor is időszerű lehet a konyhakerti munka. Aki például ősszel ízletes és egészséges céklát szeretne felszedni, annak július első felében kell a magokat kiszórnia.

A cékla kis igényű növény, túl sok követelményt nem támaszt sem a gazdával, sem a földdel szemben. Kedvenc talajtípusa a vályogos, homokos közeg, és csak a túl kötött talajon fejlődik nehezen, de ebben az esetben egy homokos feltöltés, talajkeverés megoldás lehet. A céklát magról vetjük, a gyomtalanított, átforgató ásással meglazított talajba 40 centiméteres sortávolságban szórjuk ki a magokat, egy félujjnyi mély barázdába. A cékla a fejlődés korai szakaszaiban vízigényes növény, ezért a beöntözést ne feledjük, és az első hetekben rendszeresen öntözzünk, később csak a nagy nyári forróságok idején kell a nedvességet pótolni, nagy szárazságban ugyanis fás, rossz állagú lesz a gumó. A céklaveteménynek nem szükséges kifejezetten napos helyet kijelölni, de tartósan árnyékos területet se válasszunk.

Tipp: a nyári cékla vetés előtt nem szükséges trágyázni, a letermett zöldségek talaja éppen megfelelő lesz a céklának!

Mikor a kis hajtások kibújnak, mindenképp elkél majd egy óvatos kapálás, gyommentesítés az ágyásban. Ezt hamar követni fogja a kiritkítás, ennek akkor álljunk neki, ha a növénykék már 5-6 centi magasak. Egyeléskor úgy szedjük ki a magoncokat, hogy a földben maradó tövek egymástól nagyjából 15 centire legyenek. Növekedés közben a legfőbb tennivaló a folyamatos gazolás, kapálás. A cékla, kártevőit tekintve a mángolddal és a spenóttal rokon, vagyis a répalégy, a levéltetű megjelenésére lehet számítani, előbbi ellen finom szövésű, könnyű hálót teríthetünk a növények fölé, utóbbi ellen a szokásos védekezési módok vethetők be, mint például a vízsugaras lemosás, a csalánlevélből készült főzettel való permetezés, vagy a vegyszeres kezelés. Gombás betegségek elleni védekezés az egyelés is, az összeboruló lomb az elsődleges problémaforrás, ezt megoldva lehet, gondunk sem lesz a gombával. A cékla fejlődési ideje 90-120 nap, nyári vetés esetén októberben, legkésőbb az első fagyok beállta előtt szedjük fel a termést. Az ősszel betakarított példányok jobban bírják a tárolást, hűvös, párás helyre tegyük őket, pincébe, vagy akár fagymentes vízóra aknába. Száraz helyen a cékla összefonnyad, így ha más megoldás nincs, ekkor homokba fektetve tartsuk, időnként kevés vízzel le is spriccelhetjük. 

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
GYÖKERES KARÁCSONYFA - KÜLÖNLEGES KARÁCSONYFA - CSEREPES KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.