Termékek Menü
0

Hová ültessünk áfonyát?

Megyeri Szabolcs
2014-11-12 14:48:47

Az áfonya ültetésével kapcsolatban két fontos kérdés merül fel: hová ültethető, és mibe ültethető? A hová kérdésre a választ az áfonya fényigénye határozza meg. Az áfonya napsütötte, világos területeket kedveli, ugyanakkor hűvös, nyirkos klímára van szüksége. Az áfonya vízigénye nem kiemelkedő, ugyanakkor a sekélyre lehatoló áfonya gyökerek miatt a növény hajlamos a kiszáradásra, ezért mulcsolással tanácsos védeni a töveket.

Az áfonya öntözését a nyár végi hetekben kell gyakoribbá tenni, ezzel segítve a növényt a jövő évi bő terméshozásban. Az áfonya talajigénye határozza meg a másik kérdést, vagyis azt, hogy mibe ültethetjük. Az áfonya talajigénye összetett, kizárólag a savanyú (4.2-5.2 pH) közegben él meg és terem, ezáltal az átlagos kerti talaj nem megfelelő számára. A kertbe ültetett szabadföldi áfonya esetében talajcserét kell végrehajtanunk, és vagy házilag előkészített, megfelelő pH értékű közeget készíteni a növénynek, vagy vásárolni kell direkt erre a célra előállított savanyú termőföldet, mint amilyen a Florasca A típusú BIO virágföld.

A kezdőknek mindenképpen a Florasca A típusú BIO virágföldet ajánlom, hiszen ez már „gyárilag” a megfelelő értékeket mutatja, így a hibalehetőségeket nagyban csökkenthetjük, az érzékeny áfonya ugyanis a nem megfelelő földben hamar elhal. Az áfonya dézsában, konténerben is nevelhető, ennek a módszernek az a nyilvánvaló előnye, hogy talajcsere nélkül, a megfelelő földkeveréket beszerezve az ültetés egyszerű és biztonságos. A dézsába ültetett áfonyát a fentiekben ismertetett fény-, és klímaviszonyok között tartsuk, akár a kertben, akár a balkonon, teraszon.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus