Hogyan kell metszeni a Rosa Dick Koster piros ágyás rózsát?

Megyeri Szabolcs 2015-02-25 11:55:45

A rózsa metszése az egyik legfontosabb feladat a rózsaápolási teendők sorában. A rózsa metszése azért fontos, mert a szakszerű visszavágással alakítható ki a rózsabokor esztétikus formája, és a metszés a rózsa egészsége szempontjából is lényeges. A rózsametszés sokak szerint nehéz feladat, ám valójában kevés tanulással és kis gyakorlattal bárki hamar elsajátíthatja a szükséges fogásokat. A rózsametszés alapfogásait a következő pár lépésben osztom meg Önnel:

A Rosa Dick Koster piros ágyás rózsa metszésének lépései:

  • a rózsákat általában tél végén, kora tavasszal kell megmetszeni, amikor a rózsa későbbi formájának kialakítására összpontosítunk. Akadnak kertbarátok, akiknek az év eleji metszés kicsit kíméletlennek tűnik, de Ön ne ijedjen meg, bátran használja a metszőollót!
  • a Rosa Dick Koster piros ágyás rózsa tavaszi metszése során a rózsát úgy vágja vissza, hogy a vágást a rügy felett fél-egy centiméterrel, ferdén ejtse meg. A felső rügy abba az irányba nézzen, amerre az új hajtást nevelni szeretné!
  • a rózsa tavaszi metszése során alakíthatja ki a rózsa alakját, formáját, ezért a metszéseket alaposan átgondolva ejtse meg!
  • évközben a Rosa Dick Koster piros ágyás rózsa metszése csak akkor szükséges, ha elszáradt leveleket, elvirágzott virágokat látunk rajta. Ekkor nem szabad a rózsát túl erőteljesen visszametszeni, mert a tél közeledtével a rózsa visszafagyása előfordulhat
  • ​a Rosa Dick Koster ágyás rózsa metszéséhez mindig tiszta, éles metszőollót használjon, a csorba vágófelület okozta sérülések ugyanis betegségek megjelenéséhez vezethetnek!

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
NORDMANN FENYŐFA RENDELÉSE ORSZÁGOS HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.