Gyorsan egy kis rukkolát!

A nyár vége felé sokan hajlamosak abbahagyni a zöldségtermesztést, mondván, ilyenkorra lecsengett a szezon, és agyő ágyások tavaszig. Természetesen azért van bőségesen vetnivaló így a nyár vége felé is, sőt, inkább az ősz első fele lesz egy dús utószezon, hiszen a fokhagymát ősszel, szeptemberben is lehet ültetni, így biztosítva a jövő évi ellátmányt, valamint a hideget jól tűrő zöldségféléket, vagyis például a zöldsalátát, a brokkolit, a kelkáposztát és a káposztát is elültethetjük, és az ősszel kerülhet a konyhakertbe a zöldbab, a tök, a sütőtök és az uborka is. Most azonban nem a hagyományos zöldségfélékről lesz szó, ráadásul még ősz sincs, úgyhogy lássunk egy olyan nyár végén is termeszthető zöldet, ami nem megszokott, ugyanakkor nagyon egészséges, és akár újfajta ízvilágot is hozhat a konyhába. Alanyunk tehát most a rukkola lesz.

ruc2.jpg

 A rukkola nem csak egészséges és finom, hanem növényként is szép, nincs az a balkon, amelnyek ne állna jól

A rukkola (Eruca sativa) olyannyira nem divatos, hogy még a neve írása sem kiforrott, írhatjuk rukkolának, olaszosan ruccolának vagy rucolának, de hívhatjuk magyarosan/régiesen borsmustárnak is. A rukkola Európában, főleg a déli országokban őshonos és népszerű, Olaszországban pedig kimondott rajongás övezi. Nem csoda, hiszen markáns ízvilágú, borsos, mustáros aromájú salátaféle, mely ráadásul élettanilag is kedvező hatásokkal bír. Érdekesség a rukkolával kapcsolatban, hogy már az ókori római leírásokban is mint afrodiziákumot tartották számon, ezért a középkori kolostorkertekben nem volt megengedett a termesztése. Persze ennél azért többet is tud,  magas a vitamin- (A, B2, B5, C és K), valamint ásványianyag (kalcium, vas, magnézium, foszfor, kálium, mangán, szilícium) tartalma, jó gyógyír a savas gyomornak. Teafőzetként a fekélyes gyomorra van jó hatással, és a köhögést is csillapítja, valamint szoptatós kismamáknak is sokáig ajánlották tejserkentőként. Persze a rukkola elsősorban kiváló saláta alapanyag, erős, domináns íze kiválóan áll vegyessalátákhoz, köreteket is fel lehet dobni vele, és saját tapasztalatból mondom, hogy a görögteknősök is odáig vannak érte. A rukkola, bár nem igazán divatos, vagy keresett salátaféle, azért szinte minden zöldségesnél kapható, de még jobb, ha magunknak termesztjük, ugyanis roppant igénytelen növény, gyorsan fejlődik, és kis helyen, akár balkonon is előállítható a kellő mennyiség.

ruc1.jpg

 Növekedésben

eruc_03.jpg

 A rukkola aranyos virága nem csupán szép, hanem a levelekhez hasonlóan ehető is

A rukkolát és a nyár végét főleg az kapcsolja össze, hogy afféle utolsó pillanatos termény, mivel elvetett magjai akár 2-3 hét alatt kihajtanak annyira, hogy a konyhában használhatóvá váljanak a levelek. A rukkolatermesztéshez alig szükséges valami, a talajra nem érzékeny, tehát a nyár végére kiürült ágyásokba simán vethető, de az erkélyen is elég egy-két nagyobb cserép, vagy egy termetesebb virágláda, és némi általános termőföld az induláshoz. Rukkola magot nem nehéz beszerezni, ha megvan, akkor a szemes gabonafélékhez hasonló módon vessük el azokat, és egy indító beöntözés után csak várnunk kell. Balkonvetemény esetében előkészületekkel sem kell számolni, szabadföldi telepítéskor egy alapos gazolást illendő csupán megejteni a magok kiszórása előtt. A rukkola hálás tulajdonsága, hogy kis helyen is viszonylag nagy hozamot biztosít, így elsőrangú balkontermény, de napos, meleg konyhaablakban is tehetünk vele egy próbát. A csírázás megtörténtéig folyamatosan nedvesítsük az ültetvényt, később akár el is hagyhatjuk a locsolást, bár ebben az esetben rukkolánk lassabban cseperedik majd, de legalább nem pusztul ki egy utószezonos last minute nyaralás alatt. A másik szaporítási módszer a palántázás, ami inkább csak elméleti lehetőség, a zsenge csírák ugyanis kicsik és sérülékenyek, kiszedésük, átültetésük felesleges nehézségekkel jár. A rukkola bő három hét után már szedhető állapotba kerül, és amíg az időjárás drasztikus fordulatot nem vesz, vagyis amíg tart a vénasszonyok nyara, folyamatosan hozza új hajtásait és leveleit. Tartsuk szem előtt, hogy a leszedett levelek nagyon hamar fonnyadásnak indulnak, így mindig csak annyit csipegessünk a növényről, amennyit azonnal fel is használunk.

Aki pedig megnézné másfél percben, hogy hogyan növekedik a rukkola, kattintson gyorsan az alábbi videóra!

Képek: innen, innen, és innen.

< < Vissza a bloghoz

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
ABIES CONCOLOR - KOLORÁDÓI JEGENYEFENYŐ

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.