Érdekességek a kis meténgről

Megyeri Szabolcs

A kis meténg (Vinca minor ’Marie’) hazánkban a természetben is előfordul, elsősorban a félszáraz gyertyánosokban, tölgyesekben találkozhatunk vele. A kis meténg a népfolklórban több néven ismert, hívják többek közt örökzöld meténgnek, télizöld meténgnek, vagy éppen kis télizöldnek. Ezek a nevek jól mutatják a kis meténg azon tulajdonságát, hogy télen is megtartja leveleit, vagyis egész évben dekorálja a kertet, előkertet. A kis meténg ültetését elsősorban talajtakaróként javaslom, kitűnően mutat azokon a parlagi területeken, melyeket egyébként nem művelünk.

A kis meténg az ültetést követően hamarosan összefüggő, pázsitszerű növénytakarót képez, és akár rézsűkre, lejtős kertekbe is telepíthetjük, ahol a lankás részeken más növény nehezen marad meg. A kis meténg temetői növényként is elterjedt, ideális a síremlékekre, mivel gondozási igénye alacsony, folyamatosan díszlik, öntözni pedig ritkán szükséges. A kis meténg gyógynövényként is ismert, a népi gyógyászatban vizelethajtásra, sebgyógyításra, vérnyomás csökkentésére használják a mai napig. A kis meténg virágai roppant látványosak, az ötszirmú virágok kékeslila árnyalatban tündökölnek, és április körül nyílnak, igazi vadvirágos hangulatot kölcsönözve a kertnek. 

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
GYÖKERES KARÁCSONYFA - KÜLÖNLEGES KARÁCSONYFA - CSEREPES KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.