Élesszük fel a csicsókát!

Megyeri Szabolcs 2014-02-08 00:00:00

Vannak zöldségek, termények, melyek érdemtelenül koptak ki a köztudatból, vagy esetleg be sem kerültek igazán, utóbbira jó példa a mángold, a méltatlanul mellőzött kategória dobogósa pedig a csicsóka. A mókás nevű gumós haszonnövény rengeteg előnnyel rendelkezik, bár termesztésének hátulütői is akadnak. Vessük bele tehát magunkat a csicsóka fortélyaiba.

Sunroot_top.jpg

Igen, ő a csicsóka. Fiatal korában összetéveszthető a napraforgóval, ami nem véletlen, mert rokonok, de később már láthatóak a különbségek, a csicsóka bokrosodik, magasabbra nő, és szára is vékonyabb.

A csicsóka (Helianthus tuberosus) az őszirózsafélék családjába tartozó gumós növény, egyes irodalmak gygynövényként is említik. A csicsóka gumója körülbelül 15% inulint tartalmaz, mely az emberi szervezetben fruktózzá (gyümölcscukorrá) bomlik le, mely a répacukornál előnyösebb tulajdonságokkal bír, így cukorbetegeknek is ajánlhat. Rosttartalma magas, ásványiagokban gazdag, és vitaminokban is dúskál. Konyhai felhasználása a burgonyához hasonló (ízben annál édeskésebb), így tulajdonképpen bármivel harmonizál, készíthető belőle köret, szósz, nyersen és párolva is fogyasztható, de a vegán étrendbe is beilleszthető. Érdekesség, hogy míg Magyarországon mellőzzük, sőt, sokszor lesajnált, paraszti éteknek tartjuk, addig külföldön elegáns és drága fogásokhoz, homárhoz, szarvasgombához, kagylóhoz tálalják. A csicsóka szaporítása gumóról lehetséges, vagyis első lépésben ültetésre alkalmas gumót kell szereznünk, ami sajnos nem egyszerű feladat.

Helianthustuberosus.jpg

Csicsóka gumók

A gumó tulajdonképpen a növény megvastagodott gyökértörzse, mely változatos alakokban lelhető fel, körte, orsó formájú lehet, de előfordulnak teljesen szabálytalan, vagy a népnyelven babásnak hívott gumók is, melyek játékbabára hasonlítanak (akárcsak a gyömbér). A csicsóka ősszel és tavasszal ültethető, az ültetési metódus hasonló, ősszel cspán a fagyvédelemre kell külön ügyelni. Ha most tavasszal tervezünk csicsókát a kertbe, akkor a gumóbeszerzés után akár a következő hetekben is nekiláthatunk a feladatnak, egészen májusig bezárólag (a gumók 8-10 celsiusos talajhőmérsékleten indulnak sarjadásnak). 

APtopin.jpg

A kertben már-már dísznövényi magasságokba hatol, de kordában kell tartani, mert elszaporodik

Az ültetési leírás ez esetben igazán rövid lesz. A gumókat az előzetesen fellazított, felásott és elgereblyézett talajba, egymástól nagyjából fél méterre, 6-10 centiméter mélyre helyezzük, minél lazább és szárazabb a föld, annál mélyebbre. A csicsóka roppant igénytelen növény, kedvence a nyirkos, gazdag talaj, de akár homokos közegben is megél, tulajdonképpen bárhol ültetve sikert lehet vele elérni. Az igénytelenség persze nem azt jelenti, hogy nincs szüksége tápanyagra, sőt talajzsaroló növény, ezért ültetés előtt javallott istállótrágyát kihelyezni, amit évközben többször is megismételhetünk. Fényigénye nagy, de félárnyékos területen is jól érzi magát, évközi teendői pedig alig akadnak, betegségekre kevésbé fogékony, összezáró levelei alatt a gyomok, még a tarack sem maradnak meg. Száraz időszakban esetleg öntözéssel lehet a növényen segíteni.

artichokelg.jpg

A csicsóka indián örökség, a XVII. század környékén érkezett Európába Észak-Amerikából

A csicsóka minden erénye ellenére is rejt hátrányokat. A legfontosabb, hogy elszaporodása hajlamos, egy idő után pedig szinte kiirthatatlanná válik, ezért óvatos kell bánni vele. Érdemes kerti út mentén termeszteni, vagy a kert kevésbé használt, eldugottabb, szegényesebb talajú részébe vetni, a legjobb megoldás pedig, ha emelt ágyásba telepítjük, így nem tudja az egész kertet birtokba venni. A csicsóka gumója hagyományosan téli táplálék, az ősz derekától szedhetjük (ekkor a legértékesebb a beltartalom) egészen a tél végéig. A gumók nem fagyérzékenyek, ám eltarthatósági idejük az átlagosnál rövidebb, ezért mindig csak a fogyasztásra szánt mennyiséget szabad felszedni. Vetőgumóból kétféle létezik, a sárgás színű nagyobb hozamú, a lilás viszont ellenállóbb fajta. 

Szakirodalom csicsóka témakörben: ITT

Képek: inneninneninnen, és innen.

< < Vissza a bloghoz

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
ABIES CONCOLOR - KOLORÁDÓI JEGENYEFENYŐ

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.