Citrust kaptam, mit tegyek vele?

Kedves Szabolcs!

Szeptember 18-án, a névnapomra kaptam egy citromfát a kollégáimtól, tudják, hogy nagyon szeretem a növényeket. Mivel citrusfélékkel kapcsolatban nincs tapasztalatom, utána olvastam a kérdésnek, így akadtam Önre.
Nos, a probléma ott kezdődik, hogy ugye szeptember vége pont nem alkalmas időpont ezen növény beszerzésére, de mindent megteszek, hogy életben maradjon.
Kérdésem az, ahogy a képen is látható, ez a növény több vékony ágacskából áll, viszont az interneten egy vastag ágból álló növényeket találtam. Ön szerint kora tavasszal szét kell ültetnem ágacskákként, külön-külön karóval? Addig várhatok vele, vagy mielőbb érdemes elvégezni?
Egy dróttal össze voltak szorítva a vékony ágak, ezen engedtem, mert úgy éreztem nem jó neki. Nem tudom, jól tettem-e bár azóta mintha nőtt volna.
Naponta permetezem, mérsékelten öntözöm reggelente, és sokat van napon, amit láthatólag szeretettel visel.
További kérdés, ha citrusfélékhez való földbe ültetem a kicsi ágakat akkor az megfelelő, vagy érdemes inkább keverni a földet?
Ön szerint mikor kell majd metszenem?
Előre is köszönöm szépen a segítségét.

Üdvözlettel:
Kósa Diána

 

 

 

Kedves Diána!

Az Ön citromfája valószínűleg több magról kelt citrom lehet, ezeket 1-2 éves korukban szokták oltani, s így érhető el a sok helyen elterjedt törzses forma. Ez a szakemberek számára sem egyszerű feladat, ezért nem ajánlanám hogy otthon kísérletezzen vele. Az átoltott citromok hamarabb virágoznak, és ha termést is hoznak, az szép és élvezhető, olyan lesz, mint az anyanövényé volt. Az oltás nélkül nevelt citrom lassabban fordul termőre, és termése sem feltétlenül ízletes, azonban egy igen dekoratív növény.
Az átültetése igen fontos, de ügyelni kell arra, hogy mérsékelten növeljük az ültetőkaspó méretét, ne ültessük hirtelen nagyon nagy cserépbe. Az első időben évente kétszer, tavasszal, és ősszel, később már csak egyszer, tavasszal, az idősebb töveket pedig csak 2-3 évenként ültetjük át, amikor a hajtások fejlődése még nem indult meg. Én az Ön növénye esetében nem javasolnám, hogy áganként szétszedje a növényt, így ugyan nem lesz meg a törzses forma, de sokkal esztétikusabb a növénye, mintha szétszedné őket. Esetleg amint megerősödtek a fás részek, 1-2 év múlva, akkor el lehet gondolkodni a szétültetésen.
A kimondottan citrusfélékhez való föld ideális az ültetésre, otthon házilag is lehet keverni hasonlóan alkalmas földkeveréket, de egyetlen növény számára a készen összekevert föld a legegyszerűbb megoldás. 
A növény számára fontos a megfelelő páratartalom, és a hőmérséklet. A fagyok előtt célszerű választani számára egy olyan helyet, ami 10-20 °C körüli, szélvédett, nem huzatos hely. Amennyiben lehetséges ne mozgassuk a növényt, hogy egy helyen meg tudja szokni téli körülményeket. Ilyenkor a napos órák száma és a napsugárzás mennyisége is csökken, ezért a növényünk ha napos helyen van, akkor is kevesebb napot kap, ezért csökkentsük az öntözést, és tápoldatozást, hogy be tudjon állni egy nyugalmi állapotba. 
Tavasszal újraindíthatjuk az intenzívebb öntözést, és a tápanyag utánpótlását, valamint metszésével segíthetünk a hamarabbivirágzás elindításában, és szebb, tömöttebb bokrot kaphatunk. A 6-7 leveles hajtást 3-4 levélnél kell visszametszeni, és amint újra kihajt a visszametszés után, ezt megint meg kell ismételni a friss hajtásnál is. Figyelembe kell venni, hogy a citrom a harmadik-negyedik elágazáson hozza a virágot.
Tehát összefoglalva, az Ön legközelebbi teendője, az átültetés, de javaslatom szerint így egyben hagyva az ágakat. Majd keressen egy szélvédett megfelelő hőmérsékletű helyiséget ahol átteleltetheti a növényét, majd tavaszig mérsékelt öntözéssel gondozza. Tavasszal egy újabb átültetéssel, és az első metszéssel segítheti növényét a további fejlődésben, és reményeim szerint minél hamarabb gyönyörködhet illatos virágaiban, és terméseiben.
Kertbaráti üdvözlettel: Megyeri Szabolcs
 
 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: kertész válasz
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
NORDMANN FENYŐFA RENDELÉSE ORSZÁGOS HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.