Empress szabadgyökerű szilva metszése

Megyeri Szabolcs 2015-01-20 14:02:58

 A szilvafa megrendelése és elültetése után a következő feladat a szilvafa életében az ültetés utáni metszés.

  • A metszés során válasszunk ki három – négy egyenlő távolságra lévő, lehetőleg egyforma magasról eredő ágat. Ezeket nagyjából a kétharmaduknál kell elmetszeni, úgy hogy az utolsó rügy az ág külső felén helyezkedjen el.
  • A szilvafák jellemzően keskeny koronát nevelnek, ezen segíthetünk a külső rügyre való metszéssel. Lehetőség szerint a vázágak a függőlegessel 45°szögben álljanak. A kisebb termőnyársakat érintetlenül hagyjuk a fán.

  A szilva esetében is jelentős szerepe van a korona alakító metszésnek.

-   Ennek során a vázágakat a hosszuk feléig vissza metsszük, de itt is kiemelt jelentősége van a külső rügyig való metszésnek.

-   A hosszú hajtásokat ugyan el kell távolítani, de a kisebb termőnyársakat ebben az esetben se bántsuk. A vázág belső szakaszainak felkopaszodása megelőzhető, körülbelül 10 cm-es hosszúhajtás csonkok hagyásával. Amennyiben követjük ezeket a műveleteket a következő években egy szép koronaformát adhatunk a szilvafánknak.

Miután kialakítottuk a koronaformát következhet a szilvafa fenntartó metszése. Ez gyakorlatilag az elhalt, egymást keresztező vagy épp a korona belseje felé növő ágak eltávolítását rejti magában. A vázágakat ilyenkor már nem alakítjuk, de ha túl hosszúra nyúlik, vagy elöregedés esetén viszont ifjító metszésre szükség lehet. Ennek során a vázágat egy alsórügyes elágazásnál vissza metsszük.

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
ILLATOS FENYŐFA: LUC FENYŐ KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.