Aszalva jobb!

Megyeri Szabolcs 2014-07-29 00:00:00

Nyakunkon az augusztus, ami pedig amellett, hogy az iskolai szünidő utolsó hónapját, és a nyár maradék egyharmadát jelenti, egyben a különböző gyümölcsök szüretelési szezonjának kezdetét is elhozza. Ilyenkor nem csak a kerti kosarak és dobozok telnek meg az otthon vagy a hobbitelken nevelt, termesztett gyümölcsökkel, hanem a boltok polcai, és a piacok standjai is benépesülnek friss terményekkel, amiből aztán bőven kerül az otthoni éléstárba, pincébe. Néha túl sok is. Az olcsó, vagy éppen csábító külsejű gyümölcsökből ugyanis hajlamosak vagyunk kicsit túlvásárolni magunkat, azzal a felkiáltással, hogy úgyis megesszük, a maradékból pedig majd készül kompót, lekvár, sütemény, és miegymás. Előfordulhat azonban, hogy a maratoni lekvárfőzés sem meríti ki a felhalmozott készleteket, és kezdeni kéne valamit a maradékkal. Ilyenkor jöhet a képbe az aszalás. 

Dried-Fruit.jpg

Az aszalás tulajdonképpen az egyik legősibb tartósítási eljárás, a módszer már évezredek óta ismert. A vegyszeres, mélyhűtéses tartósítás előtt az aszalás kiemelkedő szolgálatot tett, hiszen az aszalványok hónapokig, néha évekig is fogyaszthatóak maradtak. Annak ellenére, hogy az aszalásról szinte mindenkinek a gyümölcs ugrik be, hasonló sikert lehet elérni zöldségekkel, fűszernövényekkel, de akár a hússal is. A nálunk gyakorlatilag ismeretlen, de az Egyesült Államokban nemzeti nasinak számító beef jerky is szárítással, vagyis aszalással készül, hagyományosan marhahúsból. Az aszalás persze nem csupán tartósító eljárás lehet, az aszalt gyümölcs nagyon finom és egészséges harapnivaló, viszont a készen árult aszalt gyümölcsök jellemzően drágák, így a házi aszalással spórolhatunk is, mégpedig elég sokat. Az aszalás módszere régen természetesen más volt, mint amit ma alkalmazunk, de az elv változatlan. Az aszalás eredetileg a sivatagban, a forró napon való szárítást jelentette, manapság a folyamat ipari körülmények között pontosan beállított hőmérséklet mellett zajlik, aminek előnye, hogy az aszalvány megőrzi az eredeti alapanyag vitaminjainak, enzimjeinek többségét. Hozzá kell azért tenni, hogy a nagyüzemi aszalás során a szép szín eléréséért sokszor vegyi kezelést kap a gyümölcs, és néha az édességet is cukros adalékokkal biztosítják, mindezt a házilagos eljárással kiküszöbölhetjük, bár sokan a saját készítésű aszalványt is cukrozzák, például cukros vízben áztatják a barackot, az almát.

Sun-dried-tomatoes-3.jpg

Zöldséggel is működik. aszalt paradicsom

Ahogy az már elhangzott, az aszalás tulajdonképpen szárítás, így házi körülmények közt is elvégezhető, de számoljunk vele, hogy az első pár kísérlet nem biztos, hogy tökéletes lesz. Az aszalás több módon is lehetséges. Használhatjuk a Napot, ebben az esetben egy kilyuggatott tálcára kell helyezni az alapanyagot, majd jól szellőző helyre tenni. Ezzel az a baj, hogy a sikeres aszaláshoz folyamatos meleg kell, elég egyetlen borús, hideg délután és oda az egész. A szabadtéri aszalás másik hátulütője a folyamatos szellőzés biztosítása, ráadásul számolni kell az édesre gyűlő rovarokkal is, de a tálcát lefedni nem ajánlatos, mert beindulhat a rothadás, és szintén nyakunkon a kudarc. Megfelelő körülmények közt, kis szerencsével azonban sikert érhetünk el. A konyhai sütőt is lehet használni ezen célra, ebben az esetben a folyamatos, állandó hőmérséklet nem probléma, a szellőzés azonban igen. Egyes, főleg az újabb készülékek képesek a légkeverésre, szellőztetésre, de a siker nem garantált. Mindkét metódus hátránya a hosszú elkészülési idő, ami akár napokat is jelenthet. Ez egy folyamatosan bekapcsolt sütő esetében jelentős költségekkel is járhat.

DSCF9811.JPG

Hagyományos aszalókemence

6a00d83451647b69e200e54f79d3308834-800wi.jpg

Aszalás házilag...

3102800120-1.jpg

..és aszalógéppel

Amennyiben valaki tényleg rajong az aszalt termékekért, és nem kíván kísérletezni a hagyományos módszerekkel (vagy nem akar összejönni a dolog), a legjobban egy aszalógéppel jár, a nagyjából tízezer forintos befektetés hamar megtérül, ha a készülék sokat van használatban. Mindenképp fontos, hogy aszaláshoz, csak ép, egészséges és friss gyümölcsöket, zöldségeket használjunk. Többek szerint az aszalás végeztével hasznos a kész terméket még egy-két napig szobahőmérsékleten szikkasztani, és utána eltenni azokat jól záródó edényekbe. 

A sikerrel aszalható termények kivonatos listája:

Gyümölcs: alma, körte, szilva, őszibarack, sárgabarack, meggy, ribizli, bodza, ananász (természetesen nem a konzerv), szőlő, kiwi. Bizonyára sokaknak jut eszébe a füge, azonban a nálunk megtermő fajtákkal nem érhető el kielégítő eredmény.

Zöldség: fehér-, és sárgarépa, tök, hagyma, gombafélék, paprika, paradicsom, borsó

Zöldfűszerekből is készíthető aszalvány, vagyis fűszer, így például alkalmas a szárításra a petrezselyem, zeller, kapor, bazsalikom

A bátrabbak/gyakorlottabbak pedig disznó-, és marhahússal is kísérletezhetnek.

Képek: inneninneninneninneninnen, és innen.

< < Vissza a bloghoz

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
ABIES CONCOLOR - KOLORÁDÓI JEGENYEFENYŐ

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.