A Tarkalevelű ezüstfa ültetése

Megyeri Szabolcs 2015-01-06 16:35:09

A Tarkalevelű ezüstfa élete során az akár 2-4 méter magasságot, és hozzávetőleg ugyanilyen szélességet is elérheti. Ebből látszik, hogy alaposan meg kell fontolni hova legyen ültetve ez a feltűnő levelű díszcserje.

A megfelelő hely kiválasztása

Egy ekkora cserjét átültetni igen nehéz feladat, emiatt igen fontos megtalálni azt a helyet, ahol a későbbiekben sem lesz útban. A legtöbb kertbarát a télen is élénkzöld és sárga leveli miatt rendeli meg kertészetemtől a Tarkalevelű ezüstfát, ezért ajánlott olyan helyre ültetni, ahol mindig szem előtt lesz. Félárnyékos és árnyékos helyen is jól érzi magát.

A talaj előkészítése

Amikor már megtalálta az ideális helyet a cserje számára, akkor ajánlott azt a területet ásóval átforgatni, hogy minél porhanyósabb földbe legyen beültetve. Ezután kétszer olyan széles és mély gödröt ásson, mint amekkora konténerben megkapja kertészetemtől a Tarkalevelű ezüstfát. Miután készen van a gödör, töltse fel Mabako szerves istállótrágyával, ami segíteni fogja a cserjét a növekedésben. A beültetés után már csak egy alapos megöntözés szükséges, ami a gyökerek növekedését segíti.

Téli felkészülés

Kertészetemtől konténeres kiszerelésben tudja megrendelni a Tarkalevelű ezüstfát, ezért a téli fagyos időszakot leszámítva, az év bármely szakában ültetheti. Amennyiben a késő őszi, kora téli, de még fagymentes időt választja, akkor ajánlott felkészíteni a cserjét arra, hogy átvészelje a hideget. Ekkor a cserje körüli rész takarja be feldarabolt lombbal, szalmával vagy talajtakaró hánccsal 30-40 cm-es magasságig. Ezzel az egyszerű lépéssel megvédi újonnan ültetett kerti barátját attól, hogy a téli kifagyás legyengítse. 

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
GYÖKERES KARÁCSONYFA - KÜLÖNLEGES KARÁCSONYFA - CSEREPES KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.