A szeder és a szeptember

Megyeri Szabolcs 2014-09-21 00:00:00

A szederrel kapcsolatos kérdések különösen aktuálisak így az ősz első harmadában, hiszen a termés is ilyenkor érik be, tehát mostanában már lehet csipegetni a színes bogyókat, és az ültetés is most időszerű, tehát akinek nincs szederje, a jelenlegi hetekben telepíthet a kertbe pár tövet. Az alábbiakban mindebből kifolyólag a főbb szedres tudnivalókat foglalom össze, először a szederrel még nem rendelkezők számára általánosságban, a második fejezetben pedig a kezdő szedernevelőknek próbálok pár praktikus tanácsot adni.Ugorjunk is a téma közepébe.

szeder.jpg

Szederrel ősszel könnyen találkozhatunk természetjárás, túrázás során, hisz ez a cserjeféle hazánkban sok helyütt vadon is megél. A szeder persze nem csupán az erdők, erdőszélek, tisztások növénye, hanem otthonra, kertekbe is telepíthetjük. A házi szeder több fontos jótéteménnyel szolgál, elsősorban dekoratív növénydísz, jól idézi meg az épített környezetben a buja, háborítatlan vidékek hangulatát, így ha valaki kifejezetten természetközeli, vadvirágos kertstílusban gondolkozik, a szedret tartsa szem előtt. Szintén hasznos a szeder csemege-szempontból, ugyanis termése amellett, hogy finom, és ritkán fogyasztott gyümölcs, egészséges is, hiszen C-vitamin tartalma például magas, emellett elsőrangú antioxidáns forrás. A szeder, mint cserje sövényként is ültethető, a térhatároló cserjék között külön műfaj az ehető termésű sövény, a szeder pedig ebben domborít. A szeder futtatható kerítésre (vagy kerítés melletti dróthuzalos támasztékra, de afféle szoliternövényként is kezelhetjük, ha kis alapterületű, függőleges támasztékra tereljük). Érdekesség, hogy a szeder (Rubus) kifejezés tulajdonképpen egy gyűjtőnév, a nemzetségbe roppant sok fajta tartozik, de mindegyiknek ehető a termése, és olyan változatot is választhatunk, ami tüskementes, így ezt kisgyermekes kertbe is telepíthetjük (a tüskés fajták pedig sövényként védelmi célra is bevethetőek). A szederrel kapcsolatban nem lehet elhallgatni a negatívumokat sem, ez a díszes küllemű és ízletes terméssel szolgáló cserjeféle a nehezebben nevelhető kerti növények közé tartozik. A szeder a napos, szélvédett, nem fagyzugos helyeket kedveli, talajigénye pedig az átlagnál magasabb, a tápdanyagban dús, jó szerkezetű közeget kedveli, ráadásul fontos számára a folyamatos és egyenletes nedvesség.  A szedernek már ültetéskor biztosítsunk trágyát, valamint a magasra növő indáknak is elengedhetetlen támrendszert kialakítani. Őszi ültetés esetén majd tavasszal nitrogénes műtrágyára, és magnéziumhiány esetén annak pótlására is szükség lesz, ellenkező esetben a termés csekély és aprószemű lesz. A szeder továbbá az átlagosnál alaposabb metszést és vesszőválogatást igényel, időnként permetezni is szükséges, elsősorban ősszel és tavasszal, a  vesszőbetegségek ellen. A szeder hajlamos a tetvesedésre is, és sajnos a hangyák is kedvelik, így az apró rovarok megjelenésével számolni kell. A nehézségek azonban ne tántorítsanak el senkit, a szokásosnál kicsit összetettebb gondozási igényért cserébe egy dekoratív cserjével, finom terméssel lehetünk gazdagabbak, sőt, tüskés fajtát választva hatékony zöld védvonalat is képezhetünk a birtokhatáron.

Blackberries.jpg

A szedernek mindenképp támasztékra lesz szükségre, de akár a kerítést is használhatjuk erre a célra, főleg, ha védelmi funkciót is ellátó sövényként telepítjük

Rubus_fruticosus1.jpg

 A szeder persze nem csak sövény lehet, hanem a kert központi részén is díszeleghet

Akinek már van szeder a kertjében, a fentiek nem feltétlen új információk, azonban talán nekik is érdemes egy emlékeztető jellegű szeder gyorstalpalót átfutni, elsősorban a metszéssel kapcsolatosan. Sok szedertulajdonos panaszkodik arra, hogy növénye nem hoz termést, pedig az ültetési feltételek megfelelőek voltak, és gondozás sem maradt el. Ez általában a metszés hiányára, vagy annak szakszerűtlenségére vezethető vissza. A szépen termő szederbokor eléréséhez ugyanis az augusztus és október közötti hetekben feltétlenül el kell végezni a cserje metszését, mégpedig úgy, hogy a már letermett ágakat tőből vissza kell metszeni, mivel a termő ágak csak két évig életképesek, aztán elpusztulnak, így ezekről újabb termésre nem számíthatunk. A növény az új hajtásokat hónaljban hozza, ezek a friss idei ágak lesznek a következő évi termővesszők, ezért ezeket csak visszakurtítani kell. A hónaljhajtások a nyár elején kifejlődött zöld hajtásokat jelentik, ezek még mostanában is levelekkel dúsak. A metszési munkálatokkal egy füst alatt ajánlott a tápanyag-utánpótlást is megejteni, mivel a bőséges terméshez megfelelő mennyiségű tápanyag is szükséges. Idősebb példányok esetében a növény teljes ifjítását egy drasztikus visszametszéssel lehet megtenni, ebben az esetben a növény tövén egy-másfél arasz magasságig le kell nyesni minden ágat, ilyenkor azonban értelemszerűen következő évben terméssel nem számíthatunk. Fontos, hogy egy-egy bokron nem érdemes ötnél több termő vesszőt meghagyni, mert a növény ilyenkor elaprózza tartalékait, és inkább többet virágzik, de kevesebb termést hoz. 

sajttorta szeder2.jpg

A szeder termése egészséges és finom gyümölcs, amit ráadásul ritkán fogyasztunk, így a kertbe telepítve az őszi kínálat bővítésére különösen alkalmas. Nyersen is kiváló, de kiváló házi lekvár, szörp is készülhet belőle

Lényeges, hogy őszi telepítéskor mindenképpen előnevelt szedret ültessünk, és precízen tartsuk be a szedernek szükséges feltételeket, elsősorban a talajt, a napfény mennyiségét, és a szélvédettséget tekintve. Kereskedelmi forgalomban tüskés és tüskementes változatok is kaphatóak, ami szempont lehet kisgyermekes kertekben, valamint az egyes hibridek eltérő tulajdonságokkal rendelkezhetnek a növekedés ütemét, és a termés méretét, ízvilágát illetően, így választás előtt érdemes tájékozódni a kiszemelt fajtákról. 

Szeder ajánlat: ITT, kezdőknek pedig hasznos szakirodalom: ITT

Képek: inneninneninnen, és innen.

< < Vissza a bloghoz

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
KARÁCSONYI TREND

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.