A Rosa Winchester angol rózsa metszése

Megyeri Szabolcs 2014-12-18 11:44:35

A rózsa metszése a rózsagondozás egyik sarkalatos pontja, ezt a műveletet nem hagyhatjuk ki, amennyiben erőtől duzzadó, dekoratív dísznövényeket szeretnénk nevelni. A rózsa metszése összetettebb feladat, ám megijedni nem szabad, a fogások hamar begyakorolhatóak, megtanulhatóak. Minden évben elsőként a rózsa tavaszi metszése lesz aktuális, mégpedig a tél végén, a tavasz legelején.

Lényeges a jó időzítés, a tavaszi alakító rózsametszés ideális ideje akkor jön el, mikor a téli fagyok már elmúltak, de a márciusi rügyfakadás még nem következett be. A megfelelő időpontban éles, tiszta ollót használva, a kiválasztott rügy felett fél-egy centiméterrel, ferdén ejtsük meg a vágást. A legfelső rügy abba az irányba nézzen, amerre az új hajtást nevelni szeretnénk, így alakíthatjuk a nekünk tetsző formára a rózsánkat! A tavaszi visszavágás azért is fontos, mert ekkor formázhatjuk meg rózsánkat úgy, hogy a későbbiekben a legszebb képet mutassa, de egyben ez az ifjító metszés is, ami szintén elengedhetetlen a rózsák számára.

A gyökérnyakból kiinduló vadhajtásokat tőből távolítsuk el, és lehetőleg három vagy négy vázágat hagyjunk meg a szép forma érdekében. A rózsa tavaszi metszését követően már egyszerűbb lesz a dolgunk, a nyári hónapok alatt ugyanis csak akkor szükséges újra metszeni a rózsát, ha elhalt leveleket, elvirágzott virágokat látunk rajta. Ezeket nyessük le, hogy a rózsa külalakja makulátlan legyen, így egészen a késő őszi fagyvédelmi feladatokig nem lesz különösebb teendőnk.   

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
GYÖKERES KARÁCSONYFA - KÜLÖNLEGES KARÁCSONYFA - CSEREPES KARÁCSONYFA

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.