Termékek Menü
0

A Rosa Abraham Darby rózsa ültetése

Megyeri Szabolcs 2014-05-27 14:06:39

A rózsák ültetési szezonja alapvetően a kora tavasz, valamint az ősz első fele, ám nyáron sem jelent problémát a rózsaültetés. A nyári rózsaültetéshez a konténeres rózsa a legjobb választás, az ilyen típusokat egész évben telepíthetjük, kivéve az igazán fagyos hónapokat.

A konténeres Rosa Abraham Darby vásárlása előtt már készüljünk a növény fogadására, és kezdjük el az ültetési előkészületeket. Az első feladat a rózsa helyének megtalálása lesz, a Rosa Abraham Darby angol rózsa legalább napi 6-8 óra napsütést igényel, kedveli az enyhén savas közeget, és nem fog szépen virágozni huzatos, kevésbé védett kertrészeken. A megfelelő hely kijelölése után nekiláthatunk az ültetőgödrök kiásásának.

Az ideális ültetőgödör 60x60x60 centiméteres, de mindenképpen nagyobb a rózsa cserepénél. A kiásott gödör aljára helyezzünk trágyát, majd erre vékony földréteget, hogy a gyökerek a tápanyaggal közvetlenül ne érintkezzenek. A helyet alaposan öntözzük be, majd egy-két napon belül érkezhet a konténeres rózsa, hogy véglegesen a földbe kerüljön. A Rosa Abraham Darby angol rózsát földlabdástul illesszük az ültetőgödörbe, úgy, hogy az oltás helye 3 ujjnyival a talajszint alá kerüljön. Egy alapos beöntözés után az ültetéssel készen is vagyunk, de ne felejtsük el, hogy az angol rózsa gondozása még csak azután veszi majd kezdetét!

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus