Termékek Menü
0

A Rosa Abraham Darby angol rózsa metszése

Megyeri Szabolcs
2014-05-27 14:25:47

Főleg a kezdő hobbikertészek félelme, hogy a rózsákkal kapcsolatos metszési teendők kifoghatnak rajtuk, így sokan bátortalanul vágnak bele a rózsanevelésbe, holott a metszés – mely valóban fontos feladat a rózsák esetében – közel sem olyan bonyolult, mint azt sokan hiszik.

A Rosa Abraham Darby rózsa metszése évente többször, az adott évszaknak megfelelően különböző módokon szükséges. Az első visszavágás a tél végén esedékes, de lényeges, hogy a tavaszi metszésnek a márciusi rügyfakadás előtt kell megtörténnie, mikor a komoly reggeli fagyok már biztosan elmúltak.

A túl koránra időzített metszéssel azt kockáztathatjuk, hogy a hirtelen visszatérő mínuszok károsítják a rövid vesszőket. A megfelelő tavaszi időpontban éles, tiszta ollót használva, a rügy felett fél-egy centiméterrel, ferdén ejtsük meg a vágást. A legfelső rügy abba az irányba nézzen, amerre az új hajtást nevelni szeretnénk, így alakíthatjuk a nekünk tetsző formára a rózsánkat! A gyökérnyakból kiinduló vadhajtásokat tőből távolítsuk el, és lehetőleg három vagy négy vázágat hagyjunk meg a szép forma érdekében. Nyáron és ősszel csupán az elnyílt virágokat és elhalt leveleket távolítsuk el.  

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus