Dió metszése

Megyeri Szabolcs 2015-01-29 17:38:33

A dió metszése 3 fő szakaszra bontható annak életszakaszai alapján.

Ültetéskori metszés

Bár sokan, úgy gondolják, hogy a diófa nem igényel metszést, ez nem így van. Már az ültetés során érdemes elkezdeni a korona kialakítását. Kezdő lépésként válasszunk ki, 3-4 olyan váz ágat, ami egyenletes távolságra van egymástól, majd ezeket vágjuk vissza, körülbelül 20 – 30 cm –re. Az úgynevezett sudárhajtást vágjuk vissza úgy, hogy az körülbelül 20 cm-rel nyúljon túl a vázágakon. A diófa növekedési erélye az első években igen gyenge, csak a 3. évtől kezdődően kezd igazán nőni.

Koronaalakító metszés

A dió esetében is kiemelt szerepe van a jól kialakított, szellős koronaformának. Ezért célszerű rendszeres metszéssel minden évben karban tartani a diófánk lombkoronáját. A diófa vázágai maguktól is viszonylag elágazóan nőnek, így az ültetést követő 7-8 évben szükségtelen a vázágak visszametszése. A korona alakító metszés során akárcsak a többi metszésnél, nagyon fontos, hogy távolítsuk el a sérült és beteg ágakat. Praktikus kivágni továbbá a keresztbe és a lombkoron belseje felé növő ágakat is.

Fenntartó metszés:

A fenntartó metszés során a legfontosabb a termőrészek megújítása. Ezen kívül kiemelt szerepet kell, kapjon a diófa kellő fényellátása a korona belső részein, valamint az ágrendszer kiegyensúlyozottsága. Minél kevésbé metsszük a fa egyes részeit annál rosszabb lesz annak a termőképessége, egyszóval ne hagyjuk besűrűsödni a diófa lombjának közepét.
Időpontját tekintve a február közepi – végi időpont a legoptimálisabb. Vegyük figyelembe, hogy minél közelebb járunk a rügyfakadáshoz annál intenzívebb lesz a diófa nedvedzése. Nyár folyamán szintén elvégezhető a metszés, ez annyiból szerencsésebb, hogy bár a fa nedvedzik, de ennek mértéke sokkal mérsékeltebb, mint a rügyfakadás előtt. Fontos előnye még a nyári metszésnek, hogy a metszés során keletkezett sebfelületek, jóval hamarabb gyógyulnak, mint a téli időszakban.

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
NORDMANN FENYŐFA RENDELÉSE ORSZÁGOS HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.