Cosford szabadgyökerű mogyoró gondozása

Megyeri Szabolcs 2015-01-20 16:55:05

A tavaszi lemosó permetezés a permetezés egyik legjelentősebb fajtája. A megelőzésre alapul, és mivel kontakt szerek segítségével történik így a biológiai termesztésbe is bele illik. Lényege, hogy tavasz elején a fák felületén jelenlévő, még inaktív, és nem károsító kártevők és kórokozók jelentős részét eltávolítja. Így megelőzhetünk később akár komoly gondot okozó betegségek és kártevők által okozott veszteségeket.

Ezek a kontakt hatásmechanizmusú szerek olyan réz és kén hatóanyagú gomba és baktériumölők, valamint rovarölők, melyek hatása közvetlen módon hatnak a kártevőre vagy a kórokozóra. Mivel a kórokozók még inaktívak, a rovarok pedig még nem táplálkoznak, így a felszívódó szerek nem tudják kifejteni hatásukat, így nem is érdemes őket alkalmazni.

A másik szintén megelőző permetezési mód az őszi lemosó permetezés. Az ősz folyamán, az áttelelésre készülő kórokozók és a kártevők a fa védettebb részein próbálnak meg áttelelő helyet találni. Ezek a védett helyek lesznek a későbbi rajzások kiinduló pontjai. A kórokozók főleg a már megfertőzött növényi részekben telelnek át (lehullott levél, ágak védett részei, vagy sérült ágrészek). Az őszi lemosó permetezés tekintettel arra, hogy a téli mínuszok (-10° -20°) végeznek a petékkel és kórokozókkal, főleg az enyhe telek esetén effektív.

A permetezés azonban nem elegendő, ha biztosra akarunk menni, tudni illik a lehullott levelekből képződött avarban, úgy a kártevők, mint a kórokozók át tudnak telelni.  Az avar kezelése nagyon fontos, eltüzelésével vagy komposztként való felhasználásával mindenképpen érdemes időt töltetni (a tűzben elégnek, megsemmisülnek, a komposztban pedig az ott végbemenő folyamatok révén elpusztulnak a kórokozók és kártevők).

A megfelelő mennyiségű víz kijuttatása kulcsfontosságú az Cosford szabadgyökerű mogyoró termelése során. A Kárpát-medencében az éves csapadék bár mennyiségileg fedezné a gyümölcs szükségletét, de a rossz eloszlása miatt azonban mindenképpen szükséges az öntözés. A tápanyag utánpótlást mindenképp ajánlatos 2-3 évenként megismételni a kiskerti termesztés során. A 2 -3 évenkénti szerves trágyával történő tápanyag utánpótlás lévén elegendő tápanyagot biztosíthatunk a növények számára.

Tartalomhoz tartozó címkék: kerti mese
blog comments powered by Disqus
Növényrendelés
Kertész TV

MAI TÉMA:
KARÁCSONYI FENYŐK

Facebook
MSZ köszöntő

Köszöntöm Kertészetemben! 

Kosár
0 árucikk
Hívjon minket
Hívjon minket
Ha a rendelésében útmutatásra van szüksége, kérem hívja kertész kollégáimat, akikkel készséggel segítünk Önnek
 
 
    

    
Házhozszállítás
A növények kiszállítása nem postai úton történik, hanem Magyarországon egyedülálló módon országosan a kertészet teherautójával, a kertészeti szakmának megfelelő szállítási módon.
kertnéző
 

Kertészetem legkedveltebb 
ingyenes 
szolgáltatása, hogy az Ön által a 
webáruházam felületén
kiválogatott és megrendelt
növényekről fényképet vagy
videót küldök Önnek
a kiszállítást megelőzően.